Magyar Református Ébredés, 1947 (5. évfolyam, 1-16. szám)

1947-04-19 / 8. szám

módon más, a* már — legalább lappangó módom — en­gedetlenség. 2. A kis közösségek szerelmesei felé hadd mondjam azt, hogy nines arra szükség, hogy bennünket valaki arra figyelmeztessen, hogy közösségre szükség van. Nehézy Károly barátunk egyszer így tette.fel a kérdést: »Van-e neked puha meleg fészked?« Azonnal megértesd tűk és azt mondtuk: van. Nekünk is van, meg is be­csüljük és nem rondítunk bele. Éppen csak azt az egyet nem valljuk, hogy csak az ilyen »tiszta« közösség a közösség, hogy ez valami szentebb, Istennek tetszőbb és jobb, mint pl. a mi háromnapos konferenciánkon volt a záró ietentdsztelet és az úrvacsoránk, ahol olyan két­ségtelen, olyan mély' és olyan szívet rendítő közösségünk volt az Ürral és egymással, hogy nem volnék hajlandó soha lemondani erről a közösségről és egy kis közösség miatt elveszíteni ezt a nagy ajándékát Istennek, — annak ellenére, hogy volt közöttünk egy csomó ember, akiről semmit sem tudtam, a nevét sem tudtam, tehát nem voltak meg az ilyen közösségnek emberi feltéttelei, de a szívünk olyan megolvadt közösségben volt Krisz­tussal, hogy biztosan tudtuk, az unió mistica értelme­zése szerint az egymás szivével való közösségeit is. 3. Sohasem titkoltuk, hogy ez a nagyon megromlott állapotban lévő magyar református egyház nekünk szív­ügyünk. De kétfelé vállaljuk az ellentétet itt. Ne gon­dolják a református egyház hivatalosai, vágj« hivat. ^ lapjai, hogy ez a szeretet minket vakságra, vagy enge­detlenségre kötelez az Isten egyházával szemben. És ha az az illúziójuk voliia e-etleg, hogy nem kell komolyan venni ezt a mi fickándozásunkat mert hiszen szerel­mesei vagyunk mi ennek az egyháznakj akkor megmon­dom előre, hoigy nagy meglepetés érheti őket. Ha egy­szer oda érne a dolog, — amitől Isten óvjon — hogy az- Isten Igéjének a reformációra vonatkozó és nyilván megértett parancsával szemben megkeményedne a mi egyházunk, akkor nem mi ítélnénk, mert mi ugyanazon ítélet alatt vagyunk, hanem I&ltn ítélne. Amikor a mi egyházunk iránt való szerelmünket, fájdalmas és kínlódó szerelmünket megvalljuk, bátran hirdetjük, hogy nem az Igétől elszakadt szerelem ez. Mikor Jézus azt a bemocskolt, azt. a latrok barlangjává lett templomot megtisztította, a tanítványai az Ö rend­kívül forró tüzes haragját látva, megemlékeztek a pró­féciáról: »a Te házadhoz való féltő szeretet emészt engem«. Egynek tartjuk magunkat, egy Délekből meg Hatottnak Azzal, Akiben a Szentlélek teljessége lakozott, mert mikor itt volt a földön, azt az ö végső ítéletre megérett egyházat halálos szeretettel és haraggal sze­rette mindvégig. Mikor egyházuuk hivatalosai felé elhatároljuk így a dolgunkat, hadd mondjuk meg azoknak is1, akik már lemondtak, akik már elszakadtak, — még ha külsőleg, kényelemből reformátusoknak neveztetnek is, — ne akarják az ő türelmetlenségüket, vagy más meggyőző­désüket a mi számunkra az engedelmesség követelmé­»yeinek fölállítani, mert ezt nem vállaljuk, mert nem vagyunk hajlandók igazítani magunkat az Ige gyökere* reformációt parancsoló igényének ellentmondó »egyhá­ziakhoz«, de nem vagyunk hajlandók keresni a népszerű­séget a másik oldalon sem. És amennyi haj, zavar, meg- hasonlás, visszavonás iszármazik ebből a magatartásunk­ból, azt elvállaljuk -egyszerűen azért, mert nem tehetünk mást. Nem azért, mintha szeretnénk így sehová sem tartozni, haném azért, mert nekünk most ez a feladat adatott. Nagy hálával van tele az én szívem is Szabad Taná­csunk végén azért, hogy Isten a csendes munkára ilyen kiváltságos alkalmat adott. Ki tudja, ad-e még? Ki tudja, hogy az Ö ítéletének és haragjának a kiáradása nem hoz-e elő olyan változásokat, olyan, eseményeket, amelyek ezt a Szabad Tanácsot, az utolsóvá teszik. Nem tudjuk. Bízzunk benne, hogy itt Isten olyan látásokat, út­mutatásokat adott, hogy ítéletében is az ö kegyelme számunkra. Azért öreá “bízva a jövendőt;, kifejezzük örö. műnket afelett, hogy amint már sok bizonyság mutatja, törekvéseinkben, látásainkban, munkáinkban az egész világ keresztyénségének közös törekvéseibe kapcsolód­tunk bele. Nem tudtuk mi ezt, hiszen hos-zú ideig el voltunk zárva a kapcsolatoktól, de a Lélek bizonyságát abban is láthattuk, hogy mindazok -a problémák, ame­lyek itt minket is foglalkoztattak, az egész világkeresz- tyénség nagy kérdései. Bár adná meg az Isten, hogy ahelyett az állandó koldústempó helyett, amit. elesettségünkben olyan szo­morúan szoktunk gyakorolni, Isten hozná el számunkra a külföldi testvéregyházaknak való szolgálat alkalmát is. Mert Isten kereszt alatt az ö népéből és egyházából a legnagyobb ajándékokat hozhatja ki, talán nagyob­bakat, mint azoknak, akiknek nem volt olyan keserves az útjuk. Az a kérésem, hogy a mostani Szabad Tanácsunk, amelynek alkalma volt főtitkárunk svájci útjáról a be­számolót is meghallgatni, vegye tudomásul, hogy húsvét után ő ismét kimegy Svájcba és felmerült az a gondo­lat is, hogy szükséges lehet onnan esetleg egy amerikai útja is. Arra kérem a záró ülést: a|dja helyeslését és fölhatalmazását ahhoz, hogy főtitkárunk a mi nevünk­ben járhasson ott is és végezhess© azt a szolgálatot, ami reá vár. Hadd fejezzem be záró beszédemet éppen az ökumené jejgyéb-en az Efézusi levél 4:1—6 verseivel: »Kérlek azért titeket én, ki fogoly vagyok az Ürban, hogy járjatok úgy, mint illik elhivatástokhoz, mellyel elhivattatok. Teljes alázatossággal és ízelldséggéi, hosszútűréssel, el­szenvedvén egymást szert étben igyekezvén megtartani a Lélek egységét a békességnek kötelében. Egy a test és egy a Lélek, miképpen el hi v at ás tok n a.k egy reménysé- ségében hivatottak is el; egy az TTr, egy a hit, egy a keresztség; egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindenknek felette van és- mindenek által és mindenek­ben munkálkodik«. Figyelmeztetés ez „Élet és Jövő" szerkesztőségéhez Az »Élet és Jövő« olvasását fél esztendővel ezelőtt abba hagytam. Templomunk előtti árusítását ezidö szerint is tűröm és hordozom. Fi­gyelmeztettek a legutóbbi szám »Zsinat előtt című cikkére. A cik­ket elolvastam. A benne levő úgy. nevezett fejlett sajtótechnikával megírt és elég pongyolán burkolt rágalmakra nem óhajtottam a nyil­vánosság előtt válaszolni, hanem más utat kerestem rá, hogy ezt az állandó belső mérgezést s a valót­lanságoknak »látszatok« és »hamis kép» címen való terjesztését eyhá- znnk érdekében, ha lehetséges, meg- akadályozznk. Az »Élet és Jövő« olvasását így eredetileg az első ol­dalra korlátoztam1. Most közvetlenül lapunk megjelenése előtti este fi­6 gyelmeztettek arra, hogy a lap bel­sejében »Mit írnak mások« főcím alatt, a Világgal és a Haladással együtt, mint harmadik szám szere­pelek s az én Nyíregyházán tartott beszédemből közöl a lap egy kisza­kított részletet »Kétértelmű kíván­ság: Mit tegyen az egyház; több, mint kétértelmű címen. Miután még annyit sem tett meg, hogy a mon­datot befejezte volna (amint azt már lapunk más cikkéből vett idé­zettel máskor is megtette), kényte­len voltam eredeti elhatározásomtól eltérni és azt a komoly figyelmez­tetést intézni az »Élet és Jövő« szer­kesztőjéhez, szíveskedjék ezt a mél­tatlan módszert most már abba­hagyni. BERECZKY ALBERT — Diakonisszajelöltvizsga. Április 1-én tartotta a Magyar Ébredés Re­formé ys Diakonissza Tsstvérháx a diakonisszajelöltek vizsgája’. A vizs­gálaton Draskóczy László, az igaz­gatótanács elnöke elnökölt. Tizan- ketten vizsgáztak. A vizsga jó ered­ményt mutatott különösen bibliais­meretben és éneklésben. A tizenkét vizsgázott jelölt közül tizenegy kérte a további felvételét, kik közül a Kebli Tanács tizet fel is vett. A tíz felvett jelölt, illetve most már pró­batestvér között négyen okleveles tanítónők. — »Magyar Ébredés« konferencia Hencidán. Április 27-én. vasárnap, Isten kegyelmes segítségét remélve, Hencidán a Hencida és környező gyülekezetek számára egynapos konferenciát rendezünk, melyen az előadásokat Bereczky Albert, Békefi Benő és Fekete Sándor tartják. A konferencia a hencidai határban az erdőben lesz, jó időt remélve. Imád­ságainkban gondoljunk erre a talál­kozóra. MAGYAR REFORMÁTUS ÉBREDÉS

Next

/
Thumbnails
Contents