Magyar Református Ébredés, 1947 (5. évfolyam, 1-16. szám)
1947-04-19 / 8. szám
módon más, a* már — legalább lappangó módom — engedetlenség. 2. A kis közösségek szerelmesei felé hadd mondjam azt, hogy nines arra szükség, hogy bennünket valaki arra figyelmeztessen, hogy közösségre szükség van. Nehézy Károly barátunk egyszer így tette.fel a kérdést: »Van-e neked puha meleg fészked?« Azonnal megértesd tűk és azt mondtuk: van. Nekünk is van, meg is becsüljük és nem rondítunk bele. Éppen csak azt az egyet nem valljuk, hogy csak az ilyen »tiszta« közösség a közösség, hogy ez valami szentebb, Istennek tetszőbb és jobb, mint pl. a mi háromnapos konferenciánkon volt a záró ietentdsztelet és az úrvacsoránk, ahol olyan kétségtelen, olyan mély' és olyan szívet rendítő közösségünk volt az Ürral és egymással, hogy nem volnék hajlandó soha lemondani erről a közösségről és egy kis közösség miatt elveszíteni ezt a nagy ajándékát Istennek, — annak ellenére, hogy volt közöttünk egy csomó ember, akiről semmit sem tudtam, a nevét sem tudtam, tehát nem voltak meg az ilyen közösségnek emberi feltéttelei, de a szívünk olyan megolvadt közösségben volt Krisztussal, hogy biztosan tudtuk, az unió mistica értelmezése szerint az egymás szivével való közösségeit is. 3. Sohasem titkoltuk, hogy ez a nagyon megromlott állapotban lévő magyar református egyház nekünk szívügyünk. De kétfelé vállaljuk az ellentétet itt. Ne gondolják a református egyház hivatalosai, vágj« hivat. ^ lapjai, hogy ez a szeretet minket vakságra, vagy engedetlenségre kötelez az Isten egyházával szemben. És ha az az illúziójuk voliia e-etleg, hogy nem kell komolyan venni ezt a mi fickándozásunkat mert hiszen szerelmesei vagyunk mi ennek az egyháznakj akkor megmondom előre, hoigy nagy meglepetés érheti őket. Ha egyszer oda érne a dolog, — amitől Isten óvjon — hogy az- Isten Igéjének a reformációra vonatkozó és nyilván megértett parancsával szemben megkeményedne a mi egyházunk, akkor nem mi ítélnénk, mert mi ugyanazon ítélet alatt vagyunk, hanem I<n ítélne. Amikor a mi egyházunk iránt való szerelmünket, fájdalmas és kínlódó szerelmünket megvalljuk, bátran hirdetjük, hogy nem az Igétől elszakadt szerelem ez. Mikor Jézus azt a bemocskolt, azt. a latrok barlangjává lett templomot megtisztította, a tanítványai az Ö rendkívül forró tüzes haragját látva, megemlékeztek a próféciáról: »a Te házadhoz való féltő szeretet emészt engem«. Egynek tartjuk magunkat, egy Délekből meg Hatottnak Azzal, Akiben a Szentlélek teljessége lakozott, mert mikor itt volt a földön, azt az ö végső ítéletre megérett egyházat halálos szeretettel és haraggal szerette mindvégig. Mikor egyházuuk hivatalosai felé elhatároljuk így a dolgunkat, hadd mondjuk meg azoknak is1, akik már lemondtak, akik már elszakadtak, — még ha külsőleg, kényelemből reformátusoknak neveztetnek is, — ne akarják az ő türelmetlenségüket, vagy más meggyőződésüket a mi számunkra az engedelmesség követelmé»yeinek fölállítani, mert ezt nem vállaljuk, mert nem vagyunk hajlandók igazítani magunkat az Ige gyökere* reformációt parancsoló igényének ellentmondó »egyháziakhoz«, de nem vagyunk hajlandók keresni a népszerűséget a másik oldalon sem. És amennyi haj, zavar, meg- hasonlás, visszavonás iszármazik ebből a magatartásunkból, azt elvállaljuk -egyszerűen azért, mert nem tehetünk mást. Nem azért, mintha szeretnénk így sehová sem tartozni, haném azért, mert nekünk most ez a feladat adatott. Nagy hálával van tele az én szívem is Szabad Tanácsunk végén azért, hogy Isten a csendes munkára ilyen kiváltságos alkalmat adott. Ki tudja, ad-e még? Ki tudja, hogy az Ö ítéletének és haragjának a kiáradása nem hoz-e elő olyan változásokat, olyan, eseményeket, amelyek ezt a Szabad Tanácsot, az utolsóvá teszik. Nem tudjuk. Bízzunk benne, hogy itt Isten olyan látásokat, útmutatásokat adott, hogy ítéletében is az ö kegyelme számunkra. Azért öreá “bízva a jövendőt;, kifejezzük örö. műnket afelett, hogy amint már sok bizonyság mutatja, törekvéseinkben, látásainkban, munkáinkban az egész világ keresztyénségének közös törekvéseibe kapcsolódtunk bele. Nem tudtuk mi ezt, hiszen hos-zú ideig el voltunk zárva a kapcsolatoktól, de a Lélek bizonyságát abban is láthattuk, hogy mindazok -a problémák, amelyek itt minket is foglalkoztattak, az egész világkeresz- tyénség nagy kérdései. Bár adná meg az Isten, hogy ahelyett az állandó koldústempó helyett, amit. elesettségünkben olyan szomorúan szoktunk gyakorolni, Isten hozná el számunkra a külföldi testvéregyházaknak való szolgálat alkalmát is. Mert Isten kereszt alatt az ö népéből és egyházából a legnagyobb ajándékokat hozhatja ki, talán nagyobbakat, mint azoknak, akiknek nem volt olyan keserves az útjuk. Az a kérésem, hogy a mostani Szabad Tanácsunk, amelynek alkalma volt főtitkárunk svájci útjáról a beszámolót is meghallgatni, vegye tudomásul, hogy húsvét után ő ismét kimegy Svájcba és felmerült az a gondolat is, hogy szükséges lehet onnan esetleg egy amerikai útja is. Arra kérem a záró ülést: a|dja helyeslését és fölhatalmazását ahhoz, hogy főtitkárunk a mi nevünkben járhasson ott is és végezhess© azt a szolgálatot, ami reá vár. Hadd fejezzem be záró beszédemet éppen az ökumené jejgyéb-en az Efézusi levél 4:1—6 verseivel: »Kérlek azért titeket én, ki fogoly vagyok az Ürban, hogy járjatok úgy, mint illik elhivatástokhoz, mellyel elhivattatok. Teljes alázatossággal és ízelldséggéi, hosszútűréssel, elszenvedvén egymást szert étben igyekezvén megtartani a Lélek egységét a békességnek kötelében. Egy a test és egy a Lélek, miképpen el hi v at ás tok n a.k egy reménysé- ségében hivatottak is el; egy az TTr, egy a hit, egy a keresztség; egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindenknek felette van és- mindenek által és mindenekben munkálkodik«. Figyelmeztetés ez „Élet és Jövő" szerkesztőségéhez Az »Élet és Jövő« olvasását fél esztendővel ezelőtt abba hagytam. Templomunk előtti árusítását ezidö szerint is tűröm és hordozom. Figyelmeztettek a legutóbbi szám »Zsinat előtt című cikkére. A cikket elolvastam. A benne levő úgy. nevezett fejlett sajtótechnikával megírt és elég pongyolán burkolt rágalmakra nem óhajtottam a nyilvánosság előtt válaszolni, hanem más utat kerestem rá, hogy ezt az állandó belső mérgezést s a valótlanságoknak »látszatok« és »hamis kép» címen való terjesztését eyhá- znnk érdekében, ha lehetséges, meg- akadályozznk. Az »Élet és Jövő« olvasását így eredetileg az első oldalra korlátoztam1. Most közvetlenül lapunk megjelenése előtti este fi6 gyelmeztettek arra, hogy a lap belsejében »Mit írnak mások« főcím alatt, a Világgal és a Haladással együtt, mint harmadik szám szerepelek s az én Nyíregyházán tartott beszédemből közöl a lap egy kiszakított részletet »Kétértelmű kívánság: Mit tegyen az egyház; több, mint kétértelmű címen. Miután még annyit sem tett meg, hogy a mondatot befejezte volna (amint azt már lapunk más cikkéből vett idézettel máskor is megtette), kénytelen voltam eredeti elhatározásomtól eltérni és azt a komoly figyelmeztetést intézni az »Élet és Jövő« szerkesztőjéhez, szíveskedjék ezt a méltatlan módszert most már abbahagyni. BERECZKY ALBERT — Diakonisszajelöltvizsga. Április 1-én tartotta a Magyar Ébredés Reformé ys Diakonissza Tsstvérháx a diakonisszajelöltek vizsgája’. A vizsgálaton Draskóczy László, az igazgatótanács elnöke elnökölt. Tizan- ketten vizsgáztak. A vizsga jó eredményt mutatott különösen bibliaismeretben és éneklésben. A tizenkét vizsgázott jelölt közül tizenegy kérte a további felvételét, kik közül a Kebli Tanács tizet fel is vett. A tíz felvett jelölt, illetve most már próbatestvér között négyen okleveles tanítónők. — »Magyar Ébredés« konferencia Hencidán. Április 27-én. vasárnap, Isten kegyelmes segítségét remélve, Hencidán a Hencida és környező gyülekezetek számára egynapos konferenciát rendezünk, melyen az előadásokat Bereczky Albert, Békefi Benő és Fekete Sándor tartják. A konferencia a hencidai határban az erdőben lesz, jó időt remélve. Imádságainkban gondoljunk erre a találkozóra. MAGYAR REFORMÁTUS ÉBREDÉS
