Magyar Református Ébredés, 1947 (5. évfolyam, 1-16. szám)
1947-01-11 / 1. szám
Az öröm és a sírás szava Üzenet az Evangéliumi Világszövetséghez az alliansz ünnepélyes üléséről Kedves Testvéreink az Űr Jézus Krisz'usban! A Magyar Evangéliumi Szövetség ünnepi nagygyűlése mindenek előtt háládatos szívvel' köszöni meg Istennek, hogy újból helyreállította kapcsolatainkat a Világ- szövetséggel, melyeket a nagy háborít kitörése megszaki. tott. Evről-évre nagyon fájdalmasan érintett minket, hogy összeköti elésünk hijján nem juthatott el hozzánk a Vila ószövetség imaheti programmjá s így nem könyöröghettünk ugyanazon igék á'apján s ugyanazon tárgyakért a világ többi keresztyén hívőivel. Annál na. gyobb lett a mi örömünk, amikor mont végre megérkezett a Világszövetség központjának felhívása a százéves jubileum megünneplésére és a századik egyetemes imahét méltó megtartására. Hálát adunk az Istennek és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, hogy most száz esztendeje létrehozta, azóta is kegyelmesen megtartotta és minden keresztyén országra kiteriesztette az Evangéliumi Világszövetséget. Örömmel emlékezünk meg azokról az áldásokról, amelyeket Isten a Világszövetség és az egyetemes imahét által a magyar keresztyénségnek is küldött. Imádkozó szívvel áttanulmányoztuk a centennáris imahét megküldött programját és Veletek együtt örvendezünk mindazokért az eredményekért és sikerekért, amelyekért Ti szívetek szerint jónak látjátok hálát adni Istennek. Lelkűnkből óhajtjuk, hogy bár csak megvalósulnának azok a reménységek is, amelyeket Ti az evangéliumi keresztypuség legközelebbi jövője felől tápláltok. Ugyanakkor testvéri őszinteséggel meg kell mondanunk azt is. hogy ami bennünket illát, Istennek reánk szakadt ítélete alatt összetörve és bíinei miatt sírva próbáljuk e jubileum alkalmából újjáépíteni a Magyar Evangéliumi Szövetséget, »úgyhogy e nép nem tudja megkülönböztetni az örömben való kiáltást e nép siralmának szavától, mert a nép kiáltott nagy felszóval és ez a szó messze földre meghallatott« (Ézsaiás, 3, 13). A Világszövetség imaprogrammja alapján, a magyar keresztyénség sajátos helyzetét és kérdéseit figye. lembe véve állítottuk össze imahetünk tervezetét, azt megküldöttük minden magyar evangéliumi gyülekezetnek és közösségnek, úgyhogy ezekben a napokban reményünk szerint a legtöbb magyar városban és faluban együtt áll Isten elé a hivő magyarság. Kötelességünknek tartjuk, hogy közös imádságunk e tárgyait Veletek is közöljük. Reg la'kozzatok testvéri indulattal a bennünket gyötrő kérdésekkel és könyörögjetek, hogy Isten kegyelme legyen velünk és tartson meg bennünket, Első nap í Az evangéliumi egység a magyarság létkérdésé Hálát adunk Istennek, hogy az evangéliumi egység parancsa iránti felelősséget a magyar kérészityénségben Lg évek óta ébresztgeti és kegyelmi időt ajándékozott annak a meglátá ára, hogy a magyarság megmaradására csak egyetlen utat hagyott: ez pedig a Krisztusban való egységünk és megújulásunk. Ugyanekkor me*g kell vallanunk, hogy nem vagyunk igazán hálásak Isten irgalmáért, aki bűneinkért — különösen egyházi és nemzeti pártoskodásunkért, az evangélium népének széthúzásáért — még mindig nem törölt el bennünket. Szánjuk és bánjuk, hogy máig eem éb. fedtünk igazi bűnbánatra Isten színlel ott, más népekkel, fajokkal, felekezetekkel és egymással szemben elkövetett bűneink miatt t, sőt 60kallnj is merjük a bűn. bánatot. Éppen ezért könyörgünik, hogy Isten ne engedjen bennünket megkeményedésben maradni eddigi csapásai miatt és azok ne váljanak rajtunk hiábavalókká; hogy 1.-ten Szent telke támasszon bennünk egyéni, közösségi és nemzeti bűnmegismerést és bűnbánatot s tegyen minket eggyé a megtérésre való megszomorodásban; hogy Isten ébresszen rá minket, hogy sehol a világon nines számunkra segítség, hanem ©oak őnála és adja meg. ne. künk a hilt bátorságát, hogy az ő Ítéleteit elfogadva, az egyedüli fundamentumra merjük építeni a jövendőt,, »várva a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőséges megjelenését«. , |.L| j Második nap: Az evangéliumi egység és a hívők megúju’ása Há'át adunk Istennek, hogy nagy háborús verettetésünik által előkészítette és különösképpen is munkálja a magyar hívők egységre jutását és megújulását; a cen- tennárinm által pedig rendkívüli alkalmat adott a megújulásra és a lelki egység megtalálására a világ hivői között. Megítéljük magunkat, hogy felekezeti és közösségi önzésünk, féltékenységünk és szűkkeblöségünk mindeddig akadálya volt a magyar keresztyénség belső egy. ségének és megújulásának, s e'mulasztottuk megkeresni a többi népek, különösen a szomszéd nőnek hívő keresztyénéivel való lelki kapcsolatokat, ezáltal mi is részesei lettünk az általános bizalmatlanság és szeretetlen- ség elharapódzásának. Azért könyörgünk, hogy Isten Szent Lelke újítsa’ meg Krisztusban egyéni és közö ségi életünket, gerjessze fel bennünk az egymás iránt való szeretetet, megbecsülést és felelősséget s á'dja meg újulássnl a világ keresz- tyénségének. különösen a Szomszéd népek hivő közössé. . geinek életét; mindezek által pedig munkálja Isten Szent Lelke az Ö népének Krisztusban való egységét az ö főpapi imádsága szerint. Harmadik nun: Az evangéliumi egység feltétele az ébredésnek Lelki elesettségiinkben is hálát adunk Istennek, hogy közel egy évtizede a már régebben megindult evangéliznoió erőteljes lendületet vett a magyar földön és a fokozódó nyomorúságon út egyre általánosabbá lett a lelki é;' erkölcsi ébredés vágya. Isten a magunk bűnén keresztül egyre jobban meg'áfatja velünk, hogy a vágyva vágyott nagy ébredésnek legfőbb akadálya a mi lelki egységünk hiánya. Ezen a felismerésen át Is'en egvre inkább erősiti az egység után való szomjúságot és imádságaink egyre inkább belekapcsolódhatnak Urunk főpapi imádságába. , Bűnbánattal kell megváltanunk. hogy a lelki és erkölcsi ébredés igazi akadá'ya nem a hitetlen világ, hanem Isten hivő népének engedetlensége, amely különösen a széthúzás és a belső viszályok által megoltja Isten ‘Lelkét; hogy bűneinkké’: az ítélkezés, önteltség:, elzárkózás és versengés szellemével sokszor egyenesen az egység ellentö'ét munkáltuk és a lelki és erkölcsi ébredés legnagyobb akadályaivá lettünk. Mindezeknek belső mozgató rugója az az alapvető bűnünk, hogy kevés bennünk a hálás szeretet Urunk iránt és kevés a mentő azé- retet a halálos á’omba veszett lelkek iránt. Éppen ezért konyörgünk, hogy a Szent Lé’ek Isten élessze olyan ellenállhatatlanná az egység vágyát az ébredés szolgálatában, hogy ezáltal napvi’ágra hozza és legyőzze a szívünkbe levő akaclályokat; hogy Isién döntsön le minden válaszfalat az ő gyermekei, különösen a lelki és erkölcsi ébredés munkásai között, mind a közösségeken belül, mind a különböző közösségek között. Ez. által hozza el Isten nálunk a nagy evangéliumi ébredés idejét és használjon fel minket más népek szolgálatában is. Negyedik nap: Az evangéliumi egység és a szociális igazság Hálaadással tartozunk azért, hogy latén kiterjeszti a szociális igazság iránti érzéket és vágyat és ezáltal az egység nagy akadályát hárítja eh hogy ö a nagy 7 MAGYAR REFORMÁTUS ÉRREDÉS