Magyar Református Ébredés, 1947 (5. évfolyam, 1-16. szám)
1947-07-26 / 15. szám
BESZÉLTEM MAGYAROKKAL Irta: Ján Mirejovszky, a „Cseh testvérek“ egyház lelkésze .,Ez a cikk a „Kresíanka Revue “ című cseh egyházi lap XVI. évf. 6. számában 1947 június havában jelent meg. Nagy örömmel közöljük, hogy ezzel is munkáljuk a megbékélést. EZ A CÍM VALÓSZÍNŰLEG kissé meglepi önöket. Hisz a magyarokkal nálunk abbamaradt a beszélgetés. Bensőleg már mind valaminő formában elbúcsúztunk tőlük és elkísértük őket oda, ahol máig sincsenek és ahova nem is akarnak elmenni. De én valóban beszéltem velük és szomorúan tértem vissza e beszélgetésről. A szlovákiai református egyház ugyanis nem rég meghívott a Csallóközbe, hogy látogassam ^neg az ottani református gyülekezeteket. Sok van ott belőlük. Dél- szlovákiában máig több mint 200.000 református magyaléi, akiknek nagy és erős gyülekezeteik vannak. Ezeknél az embereknél voltam tehát és velük beszélgettem. Őket is meglepte ez. Érvényes ugyan, ami az evangéliumban áll, hogy a Krisztusban levők számára nincs zsidó és görög, szaDad és szolga és mindnyájan egyek vagyunk, de a valóság olyan, hogy a magyarokhoz már a keresztyének sem járnak látogatóba és nem törődnek velük. ÁTUTAZTAM AZOKON A HELYEKEN, ahonnan a 18. század végén Csehországba és Morvaországba érkeztek a dicsőséges tolerációs prédikátorok, akik az ellen- reformáció által összetaposott cseh protestantizmust új életre keltették. Voltam abban a templomban, amelyben megkeresztelték libis Végh Jánost és voltam abban a gyülekezetben, amelyben egykor Valézius János cseh elkész működött, aki itt a magyarok közt .telepedett le íz ellenreformáció idején, itt . fogadta a <jseh száműzöt- ;eket és atyai gonddal törődött velük. Ezen a tájon min- lenütt síkság terül el, mint egy asztal, termékeny al- öld, nagyon termékeny, de ezen az alföldön most nincs zigalom. Az emberek meghőkölve, megriasztva, tőkéim ;es bizonytalanságban élnek ott. AI|á kell húznunk ezt a szót, hogy emberek. Mert ■mberek élnek ott. A magyarok azok, akiken ma fáj- almas politikai problémát végeznek el. Emberek ezek s emberi életekről van szó. Mindnyájan azt kérdezték ölem, nem tudom-e, mi lesz velük. Azt válaszoltam ,ekik,i amit szeretnénk mi elérni kérdésük megoldásá- al. De megmondtam, hogy nem tudom, hogyan fog ez z ügy befejeződni. Eddigelé bizony nagyon össze-vissza irténik minden. Aki távolról nézi a magyar problé- lát, az könnyen elfogadja. De aki közéjük megy, az ehezer. viseli el. Természetesen . fel kell tételezni, hogy an még szív a testben. A MAGYAR PROBLÉMA MEGOLDÁSÁBAN bizo- yára a vétkesség kérdéséről és az igazságosságról van só. Az a benyomásom, hogy a magyarok fájdalmasan rzijjc %zokat a sebeket, amelyeket kapnak, de arra a érdésre, miért történik mindez velük, maguk sem vádolhatnak a vétek tisza bevallásával; bár nem tagad- tk vétségüket. Tudatában vannak ennek az 1918. év őtti időszakból és megengedik, hogy 1938-ban a cseh- ílovák válság idején is vétkeztek. Hozzáteszik azonban, agy e vétek a rossz politikai vezetőké volt, felemle- etik, hogy a mozgósítás idejében a kisebbségi magya- >k mindnütt teljesítették kötelességüket a csehszlovák idseregben, bizonygatják, hogy a magyar nép széles megei lojálisak voltak a köztársaság iránt és elutasit- ík a magyar kormányok politikájáért a felelősséget, elottébb elkeseredve utasítják el azonban a kísérletet amely az ő magatartásukat a németekével akarja sszehasonlítani. Említik a szlovákok viselkedését 1938- an és 1939-ben és néhányra ezekből az érvekből nem idtam válaszolni másképpen, mint ahogy „ők is vála- söltak. A MAGYAROK MIND BÉKÉT KÍVÁNNAK. Mayarorszúgva menni nem akarnak, annál is 'inkább nem, ivei a háború alatt néhány éven át Magyarországhoz bíoztak. Az a benyomásom, hogy ez a tapasztalat je- ntősen értékelteti bennük az első köztársaság kisebb- sgi politikáját s a csehszlovák demokráciát általában, lmondták nekem néhány tréfájukat, amelyek a háború IAGYAR REFORMÁTUS EBREDES alatt jártak szájról-szájra. E viccek a köztársaságra nézve egytől-egyig kedvezőek és a Dunán túl élő magyarok nem szívesen hallanák őket. Néhány ilyen tréfa versben Íródott és nagyon meggyőzően hangzik. A magyarok tehát itt akarnának maradni köztársaságunkban ás azt kívánnák, hogy a köztársaság az ő viszonylatukban úgy nézzen ki, mint egykor. A magyar megszállás alatt állítólag megbízhatatlan elemeknek tekintették őket, mert erősen magukba szívták a demokráciát. Ezt tudtukra adták azzal is, hogy közülök sokat (főleg tanítókat) ideiglenesen megfosztottak állásuktól. Azonkívül a hír szerint a dunántúli magyarok számára ezek a kisebbségi magyarok nem voltak eléggé jó hazafiak. És ezért nem akarnak Magyarországra költözni, mert összenőttek szülőföldjükkel (tulajdonképpen nagyobb részük mezőgazda) és nemcsak azért óhajtanának itt maradni, mert a mi köztársaságunkban közművelődési és gazdasági tekintetben jobb dolguk volt, hanem azért is, mert félnek az alföldi magyarok idegenkedésétől. Az Volt a benyomásom, hogy ezt őszintén mondták el nekem és nem csak udvariasságból. Szlovákul közülök ugyan .nagyon kevés tud. Többségük egyáltalában nem tud szlovákul. Ez egyfelől bizonyíték arra, hogy a köztársaság nem nemzetietlen!tette el őket, másfelől azonban különös bizonyítéka ez annak, hogy mennyire idegenek maradtak a köztársaság iránt. A parasztoknál nem is csodálkozom ezen, de az értelmiségnél meglepett. Meglepett, hogy nem volt érdeklődésük ama nép gondolkozása és műveltsége iránt, amely körülöttük élt, gondolkodott és dolgozott. Érthetetlen, hogy az intelligenciájuk nem volt kíváncsi arra, kivel is élnek ők tulajdonképpen egy országban. Ebből a szempontból nézve valóban távol tartották magukat a csehszlovák néptől és ez nem szól az ő javukra. Az egyházi életben sincs jó lelkiismeretük saját egyházuk szlovák kisebbsége előtt. Nem vették ezt a kisebbséget tudomásul és ma néha maguk is meglepődnek, hogy ez létezik. MA A MAGYAROK MINDNYÁJAN POLGÁRI JOGOK NÉLKÜL VANNAK. Egyrészük »reszlovakizált«. De nem szabad erre úgy tekinteni, hogy itt a szlovák nemzetiséghez emberek tértek vissza, akik egykor az utolsó nemzedék idején eln emzelíet lened tek. Nem erről van szó, hanem arról, hogy a szlovák nemzetiséghez jelentkezett tősgyökeres magyarok is, akik csak óhajtanak szlovákká válni. Mérlegelés dolga, helyes-e ez és milyen mozzanatok döntenek e mérlegelésnél. Nekem ez a reszlovakizáció erkölcsi szempontból nem tetszik. Ezek a »reszlovakizáltak« természetesen ugyanolyan polgári bizonytalanságban élnek, mint azok, akik továbbra is magyarok maradtak és nem tudják, nem kapják-e meg holnap a rendeletet, hogy ciheiődjenek fel a Magyar- országra való áttelepül ésre. A szlovákok máig nem fogadták őket maguk közé és a magyarok a reszlovakizál- takra megvetéssel tekintenek. A KÜLFÖLDI PROPAGANDA szörnyűséges történeteket beszél arról, hogyan kerítette be a télen a ml katonaságunk a magyar falvakat és hogyan deportálták az előre meghatározott embereket kíméletlenül, mindenre való tekintet nélkül mezőgazdasági munkára Csehországba. Nos, a történet e része igaz. Nemcsak a magyarok mondták ezt el nekem, hanem a cseh katona is, aki segédkezett e műveletnél és aki máig visszaemlékszik arra, milyen gonosz tél volt akkor. Ezt az akciót cseh katonák hajtották végre és a magyarok úgy tudják, hogy az egész dolog cseh kezdeményezésre történt. Általában mindazt a fájdalmasat, ami történt és történik a magyarokkal, a csehekre hárítják. Egyesek a deportáltak közül már visszatértek. Beszéltem velük. Visz- szatértek, mert túlságosan öregek vagy betegek voltak, vagy mert arra a meggyőződésre jutottak, hogy elsősorban az otthoni földet kell megművelniök. A csehek- től jó emlékekkel tértek vissza. Tisztességes lakásuk r 5
