Magyar Református Ébredés, 1947 (5. évfolyam, 1-16. szám)
1947-04-19 / 8. szám
Barth Károly aktuális kérdésekről — Folytatás. — 4. A Barmeni Hitvallás prófétai szó volt-e? Barmen csak egy prófétai pillanat volt. A prófétai szó szó már Dahlem, ben elfulladt. De ebben a prófétai pillanatban is csak az egyházon belüli kérdésekben hangzott el a prófétai szó. Ez is valami, de nem elég. Hollandiában is hangzott prófétai szó, de nem voltak elég következetesek és elég állandóak ezek a megszólalások. Valamennyire mindenütt hangzott prófétai szó, de inkább csak halk protestáció'k, melyek pem érték el a lehetőségek határát. 5. Mi a véleménye a jelenlegi német egyházi helyzetről? Minél közelebbről ismeri valaki a németországi egyházi életet, annál kevésbbé ismeri. Zavaros és újszerű képe van ezért csak róla. Nem szeretne vele most • foglalkozni, mert amatőrnek érzi magát. legfeljebb konkrét kérdésekre adhat választ. 6. Példa-e a Hitvalló Egyház más egyházaknak^ Nem! A katasztrófa bekövetkezte után az úgynevezett Hitvalló Egyház sokat veszített erejéből. Kompromisszumokat kötött a régi egyházi vezetőséggé!. Sok különféle dolog vegyült itt ősszé és a lendüld leállt. Nem sok reményem van a Hitvalló Egyház jövője felől. 7. Egyik jelenlevő csodálkozással és örömmel hallja, hogy olyan elismeréssel szól az emberi kultúráról és civilizációról. Soha nem tagadtam az emberi értékeket. Harminc éve kell küzdenem a félreértéseik ellen. Igaz, hogy nincs olyan emberi érték, ami üdvözítene, de azért mégis csak szép dolog embernek lenni. Sóik olyan részt mutathatnak könyveimből, ami mind azt bizonyltja, hogy nem vetettem meg a teremtést, az emberit, —csak azt írtam, hogy mindez nem igazol Isten előtt. Az emberi a horizontális sík, az üdvösség felülről lefele, a vertikálisban keresendő. Ha az üdvösség kérdéséről nkarok beszélni, akkor Jézus Krisztusról kell beszélni ég nem muzsikálni kell. De ami igaz, az igaz. Embernek lenni szép dolog. Nem vagyok barbár. 8. Mint vélekedik Oroszországról? Oroszországiban egy kísérlet megy végbe. Egy veszélyes kísérlet, egy olyan kérdés megoldására, amit még eddig Európában nem sikerült megoldani. Sok minden volt lehetséges Oroszországban, amire mi nem is gondoltunk. Közli: Groó Gyula A ZSINATOKRÓL ÉS AZOK TEKINTÉLYÉRŐL II. Abban a zsinatban, amelyet a papifejedelmek és farizeusok gyűjtöttek össze Jeruzsálemben Krisztus ellen (Ján. 11:47.), ami annak külső formáját illeti, micsoda fogyatkozás: találhatnánk abban? Mert ha akkor nem lett volna az egyház Jeruzsálemben, Krisztus sohasem vett volna részt az áldozatokban és egyéb szertartásokban. Ünnepélyesen történik az összehívás, elöljárlt a főpap, ott ült az egész papi rend és mégis elitélték ott Krisztust és tanítását nyíltan kárhoztatták. Ez a gonosztett bizonyítékául szolgál annak, hogy ez a zsinat éppen nem zárta magába az egyházat. De minket talán nem fenyeget az a veszély, hogy velünk is valami ilyen történik? Hát ugyan ki biztosít minket erről? Mert az ilyen nagy dolgokban való túlságos biztonságérzet nincs bűnös gondatlanság nélkül. Sőt. mikor a Szentlélek, Pál szája által világosan megjelenti, (II. Thess. 2:3.) hogy be fog állni a szakadás, (ami pedig nem következnék be, ha előbb a pásztorok nem hagynák el az Istent) akkor mi viaskodunk önként a magunk romlására? Ezért semmiképpen sem kell elfogadnunk azt, hogy a papok gyülekezetében áll fenn az egyház, akikről az Ur sehol sem mondja azt, hogy mindig jók lesznek, hanem inkább azt hirdeti, hogy néha rosszak fograk lenni. Mikor pedig figyelmeziM a veszedelemre, azt azért teszi, hogy óvaíossábbakká tegyen bennünket. Azt mondhatná azonban valaki, hogy vájjon a zsinatoknak semmiféle befolyása sincs a dolgok meghatározásában? Sőt ellenke zőleg; én ugyani® nem azt vitatom itt, hogy minden zsinatot kárhoz tatni kell, vagy hogy valamennyinek, határozatait föl kell forgatni és (amint mondják) egy tollvonással el kell töröni. De (mondhatnád) annyira korlátok közé szorítod valamennyit, hogy kimek-kinek tetszésére van bízva, vájjon elfogadja-e vagy elvesse a zsinatok határozatait, A legkevésbé sem! Hanem valahányszor valamely zsinat határozatára hivatkoznak, azt szeretném, ha először gondosan megfontolnák, hogy mely időben tartották' minő okból és minő szándékkal tartó'.iák azt a zsinatot, hogy milyen emberek Toltak azon jelen; továbbá, ha azt, amiről szó van, a Szentírás zsinórmértékéhez mérnék, s ezt oly módon tennék, hogy a zsinat határozatának meglegyen a maga súlya és mértékadó példa gyanánt szerepeljen, de úgy, hogy az általam említett' vizsgálódásnak útját ne állja. Vajha mindenki megtartaná azt a szabályt, amelyet Augustinus a Maximinus ellen intézett harmadik könyvben szab elénk. Mikor ugyanis ezt a zsinatiak határozatai felől vitatkozó eretneket rövidesen meg akarta fékezni, így szólt: »Sem én nekem nem kell veled szemben a niceai zsinatra hivatkoznom, sem neked velem szemben az ariminumira mintegy előre ítéletet mondani akarván; sem engem nem kötelez ennek tekintélye, sem azé téged; a Szeníírás tekintélye alapján, ami mindkettőnk között közös, nem pedig kinek kínén a »újat leiantéiyc alapján harcoljon dolog dologgal, ok okkal és érv érvvel.« Ilyen ejárás mellett a zsinatoknak is meglenne az őket megillető méltóságuk, a Szentírás pedig még magasabban tündökölne, úgy hogy nem lenne semmi sem, ami nem az ő törvényének volna alávetve, így a hiítaek dogmáit illetőleg azokat a régi zsinatokat, mint a niceait, konstantinápolyit, az első eféziisií, a kalcedónit és más ezek Is ez hasonlókat, melyeket a tévedések megcáfolása végett tartották, szívesen elfogadjuk és mint szent zsinatokat tiszteljük, mert semmi mást nem foglalnak magukban, mint a Szentirás tiszta és eredeti magyarázatát, melyet a szent atyák lelki bölcsességgel használtak a vallás akkori ellenségeinek megtörésére. Még ai későbbi néhány zsinatban is látjuk az igazi, buzgó kegyesség feltüntetését, továbbá a tehetségnek, tudománynak és okosságnak kétségtelen jeleit. De, amint a dolgok többnyire rosszabbakká szoktak válni, úgy az újabb zsinatokból is láthatjuk, hogy időről időre mennyire elfajult az egyház annak a régi aranykornak tisztaságától. Nem kétlem azt, hogy még ezekben a romlotíabb korszakokban is megvoltak a zsinatoknak a maguk jobbérzelmű püspökei; ezeken a zsinatokon azonban az történt, amiről egykor a római tanácsban maguk a íanácstagokl%>anasz- kodtak. hogy helytelenül mennek a dolgok. Mikor ugyanis a szavazatoknak a számát és nem az erejét nézték, gyakrabban meg kellett történni annak, hogy a többség elnyomta a jobb részt. Bizonyára sok gonosz határozatot mondtak ki. S nem is szükséges itt az egyes eseteket felsorolni, mivel az vagy nagyon hosszadalmas dolog volna, vagy mivel ezt már pontosabban elvégezték, semhogy ahhoz valami sokat hozzá lehetne tenni. » Kálvin János íí MAGYAR REFORMÁTUS ÉBREDÉS
