Magyar Református Ébredés, 1947 (5. évfolyam, 1-16. szám)
1947-01-11 / 1. szám
Niemöller Márton a bűnösség kérdéséről* A Schweiz. Ev. Pressedienst 1945. december 19. (49.) számából, 1 — 3 lep A szerkesztőség előzetes megjegyzése: Karácsony előtti utolsó számunkban nem tudunk jobbat tenni, mint a következő levelet nyilvánosságra hozni, amelyben Niemöller klarton egy bajorországi asszonynak válaszol, aki a németországi ev. egyháztanácsnak ú. n. Stuttgarti Nyilatkozatával nem értett egyöt. Nie. mölller 1945. nov. 15-én — rövid személyes vonat, koz'ású bevezetés után — a következőket írja: >...Most pedig mindjárt tulajdonképpeni ügyére térek át. Nem sok újságot o.vasok, mert nem jutnak be elzártságomba. Csak az én dahlemi gyülekezetemben való tartózkodásom idején, a legutóbbi hé,ek folyamán volt ez másképpen és abban az időben a hírek általában meglehetősen megfeleltek az igazságnak. Hogy október 30 á n mi volt az újságban, azt természetesen én nem tudom és cikket újság számára, tudomásom szerint sohasem írtam. Azt tudom, hogy itt is, ott is hamisan idéztek, pl. a treysai tanácskozás alkalmával a következőket adták számra: »A keresztyénség a demokrácián nyugszik« — és éppen az ellenkezőjét mondtam ennek: »A Nyugat demokráciája os.uk a keresztyénség talaján gondolható el, amely a Nyugat kultúrájának formáló szellemi ereje.« Ilyen ese- tekkel tehát számolnia kell az embernek. De magát a »bűnösség kérdése« érdekli és ahhoz már sok mondanivalóm van. Először is: én sohasem ny.lvánítot\am a német népet minden különbség nélkül felelősnek és bűnösnek a mai gonoszteitek tekintetében. De mindig újra és újra beszéltem arról, hogy nincsen jogunk minden bűnt a gonosz nácikra tolni és úgy csinálni, mintha mi ártatlanok lennénk. Eközben mindig hangsúlyoztam: bizonyos, hogy nem vagyunk valamennyien gyilkosok, tolvajok és szadisták, de keveset vagy semmit se tettünk ennek a romlásnak a föltartóz- tatására és mindenekelőtt mi, azaz az Egyház, csődöt mondottunk, mert mi ismertük az igaz és hamis utat és az embereket óvás nélkül hagytuk a pusztulásba rohanni. Én magamat sem zárom ki ebből a bűnbő1, hanem minden alkalommal kifejezetten magamat is belefoglalom, mert én is hallgattam olyankor, amikor beszélnem kellett volna, Hellmut Kern egy mondását idézi nekem, amely önmagában egészen helyes és mégsem a helyén való mondás. Mikor kiá'tott egyáltalán a bajor egyház csak egyszer is ebbe az ördögi őrületbe az Evangélium és Isten törvényei felől egy óvó és intő szót? De éppen azok az emberek, akik semmit sem tettek és semmit sem mertek és semmit meg nem vallottak, azok nem akarnak a bűnről hallani; viszont fogcfytáursaim között sok igazi bűnbándltal találkoztam; és az én keserves és boldog tapasztalatomból tudom: »6, én bűnöm, ó. én bűnöm, ó, én mérhetetlen bűnöm!« — és ezt éppen azok miatt a gonosztettek miatt, amiket német testvérek saját népünk és idegen népek fiain véghezvittek. Mindenekelőtt ezt kell megváltanunk. Hogyha ezt nem hozzuk napfényre és hogyha mi nem fordulunk men. és magunknak, meg a mi Urunknak nem valljuk be, hogy hamis ilton jártunk félelemből és hitetlenséghő1, akkor rajtunk marad a? átok és egy prófétának sem szabad, a mi meoátalkndottságunknak Isten vigasztalását, hirdetnie. Ha meg azután egyenesen elkezdjük másoknak a bűneit fölhányni, miután mi elárasz. toltuk. az egész világot kínokkal. vérrel és halottakkal, romokkal és pusztasággal, akkor csak azt * Csak most jutott el hozzánk ez a levél. Közöljük, mert aktualitása még megvan. Jó volna, ha minél többen nemcsak átolvasnák, hanem meg is szívlelnék. (Szerk.) mondhatom: mindaz csak egy csipetnyi azzal a mutsuuyi súlyával szempert, amivel mi lerneuuli meg a mi lelkiismeretünket és ezt azután mondom, hogy ÍZ napig üerlinuen voiium, anui mar aug van asszony, akii nem gyaláztan volna meg, anol a halai úgy jár szerteszeí, mint ahogyan a világ még sohasem lutta, kivéve Lengyelországot, Csehországot. és Nyugat-Uroszországot. Miért vo.t pl. Uacnauoan csak 15 evangélikus lelkész, 150 katolikus pappal szemben? Maga még bizonyára sohasem latoit belülről egy gázKamrát, Még sohasem állott a dachau, krematórium előtt, amelyben több, mint negyedmillió emuerc elégettek: ha ezt látja az ember, elhagyhatja az esze. Nem, az bigynaz nem »győzött«, hanem yyulazaio- suin megszegte Ura és Udvozí.oje iránti Hűségét, amikor mindig csak azt mondotta: »Nem ismerem ezt az embert«; tudta, hogy mi történik és úgy cselekedett, minthogyha mindezekhez az áldozatokhoz semmi köze sem volna. Hogy akarhatjuk meghallgatni a kegyelemről szóló Igéi, ha bűnünket nem akarjuk látni, és én mindenütt csak olyan emoerenre valalok, akik mugunat azzal mentegetik, hogy hiszen hát ez az életembe kerülhetett volna. Én legfeljebb állásomat és hivatásomat tettem kockára. Ma is vannak még számtalanok, akik azt kérdezik: hát igazán olyan rossz volt, mint ahogy az újságok leírják1 — és én mindig csak azt felelem: nem, nem olyan rossz, hanem százszor olyan rossz! — Bizonyos, hogy vannak emberi mentségek és kibúvók vég nélkül, de mindegyik erre a régi melódiára emlékeztet: »Avagy őrizője vagyok-e én az én atyámfiának?« Látnia kellett volna ezt a magával megelégedett egyházat Trey- s.aban! »Mi a népet helyesen vezettük. Az egyház nem mondott csődöt. A tiszta tant prédikáltuk és nem jáfiunk a »német-keresztyén« tévúton.« Ebből a szempontból szíveskedjék egyszer a dolgokat szemlélni, akkor majd nem kérdezi többé, hogy mások is vétkeztek-e. De akkor az ember kicsivé válik és akkor jön a nagy csodálkozás, hogy Isten Fia ilyen emberekért halt meg, mint amilyenek mi voltunk és vagyunk és akkor megnyílik egy elrejtett mélység, amelybe belevetjük magunkat, hogy — az Üdvözítőnek karjaiba hulljunk. De azok, akik önelégülten a földszinten sétálnak, tízszer annyit ehetnek, mint azok a szegény emberek Berlinben és százszor annyit, mint a Kelet ország- útján elpusztuló százezrek, az emberek, akik még mindig nem akarják látni azt, hogy az ítélet még éppen csak hogy elkezdődött az Istennek házán, — azok nem fogják így nézni a dolgokat. De ezek az emberek nem tudnak megbirkózni a dolgokkal. Még a legédesebb vigasztaló Igékkel sem. amelyek egyáltalán nem vígasztalnak, ha majd egyszer a vég ránk szakad, ha a föld hirtelen megnyílik és Kóréh egész nemzetségét elnyeli, amely arra vetemedett, hogy isteni elhívás nélkül végezzen papi szolgálatot. Nem, az Egyház nem győzött, az Egyház csődöt mondott és még most is csődöt mond, mert az ítéletet az egész körülötte való világra vonatkoztatja, csak éppen magára nem. Látja, ez az én ügyem és ettől nem tágítok az Egyház és az én kedves, szegény népem miatt, hogy senki el ne szalassza a kegyelmet, ame'y nekünk mégis és népünk történetében talán utoljára fölajánltatik. Az emberek itt segítő akcióról beszelnek és megnyugodnak, hogy ismét tudtak egy csöppet a forró kőre csöppenteni, itt beszélnek a lutheraniz- mus egyedül tiszta tanáról és annak a szükségességéről, hogy a kálvinistáktól el kell válniok és egyéb hasonló istenkáromlásokról, vedig az Isten kése a torkunkon van, azonban ők nem akarják észrevenni. Látja, én csak kegyelmet és csak vigasztalást prédikálok, de vigasztalást és kegyel. 9 MAGYAR REFORMÁTUS ÉBREDttS
