Magyar Református Ébredés, 1946 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1946-11-30 / 24. szám
s 1 ^s flK |h 1 ||h % illmi jm^Fm j kJ IV. évfolyam, 24. szám Ara: 60 fillér 1946 november 30 FEKETE SÁNDOR. A kövérbetűs evangéliumról A ma használatos magyar Bibliák között az a legelterjedtebb, amelyikben egyes bibliai laikusokat kövér betííklkel szedtek a nyomdában. .Jól tudom, hogy sok tiszteletreméltó szempont vezette a kiadókat erre, de azt is jól tudom, hogy mennyi kísértést okoz. Az olvasó szeme rátapad a kiemelt sorokra és átsiklik az »egyhangú« betű oszlopokon. Márpedig az Ige egyik vagy másik részét nem a nyomdász, hanem az írás szerzője, a Szent Lélek teszi hangsúlyossá: Épp azáltal, ami elölte vagy utána Íratott meg. A Lélek a részletet az egésszel érteti meg. Úgy lesz egy Ige »kövérbetűs«, vigasztalássá vagy paranccsá számunkra, ha az Istentől ihletett teljes írás »szürke« sorait befogadtam. Node nemcsak ezzel a Bibliával vagyok én megakadva. Más az ón bánatom . . . Az én bánatom először is az, hogy egy sereg ember, néha-néha, egyházunkon belül ilyenfajta kövérbetűs .... _ <1* . ‘ 1*1 J * •». •* •' ' ■ ü V C« 1 .gHjllÚXiA/t -lAi Uót, Xl IV\J V tji l/C’l'Ub Bibliában legalább benne van az egész kijelentés, de ebből az evangéliumból kivitriolozta a Sátán mindaat, ami neki felesleges. Mert a Sátánnak, aki pedig nagyon szeret idézgetni a Bibliából (jobban ismeri, mint bármelyikünk!), van egy ismertetőiele. Csalhatatlan ismertetőjel. Sok mindent feleslegesnek tart az Igéből. Egyszer az egész Ó- testamentomot, máskor az Ige más részeit. De különösen szereti ezt a most nagyon divatos evangéliumot. Milyen ez? Ez az evangélium biztatgat, szolgálatra küld, többre bíz ezután- a váltság ténye felől erősködik. Ha először hallod, igazán nem gondolsz semmi rosszra. Mind igaz, ami benne van. Hazuggá csak az teszi, ami kimarad belőle. Ez az evangélium ugyanis felelőtlenné tesz. A rövid tartalma kb. ennyi: »az Úr temploma, az Űr temploma, az Űr temploma ez. • -<r Mármint mi. Természetesnek vesz olyan dolgokat, amik egyáltalán nem is természetesek. Nem bűnbánatra és megértésre akar juttatni, hogy az Űréi legyünk, hanem arról akar meggyőzni, hogy ezen már rég túl van itt mindenki, most már mehetünk tovább. Persze, hogy önül ennek a Sátán, mert ez az evangélium az ő evangéliuma. Ö a hazugság atyja és ebben az evangéliumban épp az az ördögi. hogy igaz az egész, csak úgy, itt és most nem igaz. Van azután egy másik válfaja ennek az evangéliumnak. Ebben meg az a sátáni, hogy a bűnbánóira és megtérésre való szólítás csak kifelé, a váltság és a kereszt beszéde pedig csak befelé címződik. Ennél rosszabb már csak az, ha a bűnbánatos rész is befelé szól ugyan, de olyan ügyesen van arányosítva, hogy valósággal ugródeszkája lesz a tulajdonképpeni mondanivalónak, annak, amit (ahogy egy vidéki lelkészbarátom mondotta) a mi népünk vár. A hamis lelkiismeretmeg- nyugtatásnak. Ennek az evangéliumhirdetésnek a következménye — és ez a másik bánatom — a kövérbetűsen keresztyén ember. Egy sereg »meggyőzött« embert ismerek, aki erősen hajtogatja keresztyén voltát, Bibliát is olvas, imádkozik és nem lehet rávenni őt a becsületes önvizsgálatra. Az önvizsgálatra egy dolog adna okot, de ez lényeges: hiányzik belőle az erő. A kövérbetűs keresztyén ember jó keresztyén, jó református és jó magyar, de sem bizonyságtételében, sem szolgálatában, sem életében nincs erő. Roppant dühös a másik, az igazi evangéliumra, amelyik mindenképpen bűnbánatra és megtérésre szólítja fel. Még őt is! Ezt hallatlan merényletnek tartja. Egy dunántúli presbiteri konferencián kallódott egy ilyen kövérbetűs keresztyén előadó. Nagyban bátorítsa tta az atyafiakat arra, hogy csak legyenek egészen nyugodtan büszkék magyar és református voltukra. Rendben van. Ér, ng7»u nem büszke vagyok : dánéra hálás vagyok érte Istennek. A kérdésem csak ennyi: ha ezek a derék atyafiak bűnbánatiamul és mc-g- téretlenül. de nagyon büszkén el- kiárhoznak, vájjon kitől kéri számon őket az Úristen? A harmadik szomorúságom az, hogy mindjobban csinálódik egy bálványkép, aki — bocsánatot kérek a kifejezésért, nem botránkoz- tatni, hanem tanítani szeretnék — nem más, mint a kövérbetűs Isten. Aki nem is Isten. Egvre többen emelik fel hitetlenségük, tudatlanságuk, vagy engedetlenségük elé pajzsnak ezt: én Isten gyermeke vagyok. Semmi kétség. De nem az én Istenemé. Egy derék tiszteletreméltó férfiú újságcikkét olvastam minapában. Keresztyén ember. Isten .gyermeke. Kiderül, hogy egyáltalán nem tanulta meg az Igéből,' mi a bálványimádás. A bálványimádás nem hitetlenség, hanem hamis Istennek vallásos színezetű imádása. Reformátor őseink nagyon kényesek voltak ezen a téren. Hitvallásaink sem kádernek tréfát ebben. Mi pedig kc- n égetjük a dolgot: »hisz egy Istent imádunk mindannyian«. Egy Istent imádunk mindannyian, de nem ugyanazt iaz Istent. (Vagy, sajnos, ugyanazt? Átvettük a szomszéd felekezetek Istenét, mint az Őtesta- m ent um népe?) Mi, református _ keresztyének az Ige istenét, a Jézus. Krisztus Atyját imádjuk és szolgáljuk. Van olyan Istene egyuek-másnak, aki tényleg beletörőd- mindenbe, s enieithúny minden felett, kegyelmez fűnek-f.anale, türelme elnyűhe- tí tlen, mindent másra hárít át, egver a Sátánra, egyszer a gonosz rckio. De ai mi Istenünk nem ez a bálványkép. A mi Istenünk a Szentháromság Egy Örök és Igaz Isten. Ha még nem ö lenne az Istenünk, ismerjük meg öt, még van időnk. Ö szól hozzánk, tanít magáról. Ha nem Ő a mi Istenünk, térjünk Hozzá hamar, mert Ö féltőnszerető Isten, aki megbünteti az atyák vétkét a fiákban... * Legnagyobb bánatom az lenne, ha a fenti pár jelentéktelen sort valaki valakire alkalmazná. Mindenki csak magára alkalmazhatja. Én is! Jó komolyan venni azt, hogy nemcsak cselekedeteinknek, hanem hitünknek is van zsinórmértéke... Ravasz László XXV. püspöki jelentéséből: A református egyház reformációja" Mindnyájunk élénk emlékezeté ben van az a nyugtalanság és ellenmondás, ami a nyiregvházi úgynevezett »Szabad Tanács« nyilatkozatai körül támadt. Azóta két dolog történt, ami lényegesen befolyásolta az ügyet. Az egyik az, hogy kezünkben van a »Szabad Tanács« nyilatkozatainak hiteles szövege azzal a ma. gyarázattall, melyet hozzájuk az ülés elnöke Bereczky Albert előszó gyanánt illesztett. Volt alkalmam más minőségben e kérdésről nyilatkozni s csak ismétlésekbe bocsátkozhatnék, ha azt újra megfenném. De a második mozzanat, a november 3-án lezajlott Református Nagygyűlés fölöslegessé is tette az említett megjegyzések jórészét. A nagygyűlés megint kifejezésre juttattai ia magyar református egyház egységét, azt az együttmunkálkodást, amely az egy. ház hivatalos vezetősége és a szabad evangéliumi mozgalmak között régtől- fogva fennáll s kisebb átmeneti bizalmi válságokat leszámítva meg is fog maradni. A Nagvgyűlés deklarációjában azt kérj az egyház vezetőitől és hivatalos testületéitől: »lássa be, hogy nem a változó idők és viszonyok, hanem az ezekben is szóló Isten igényli, munkálja, akarja az egyház tagjainak megtérését, közösségeinek megújulását és az egyház reformálását. Egyházunk minden vezetője érezze és higyje el, hogy azok a bibliakörök, szövetségek, evangéliumi közösségek, a felébredt hívek a maguk imádságaival és az ezeken fee. resztül munkálkodó isteni erőkkel ott állanak mögöttük, hogy együtt várják, kérjék és munkálják ,azt, amire az Ige megtanította őket. Az Országos Református Nagygyűlés, a belekapcsolódott hívek, bibliakörök, férfi- és nőszövetsé- gek, ifjúsági egyesületek és ébredési mozgalmak nevében ünnepélyesen kéri a magyarországi református egyház minden vezetőjét, hogy nem tanakodva testtel és vérrel Isten Igéje szerint lelkiismeretesen és hálásan tegyen meg mindent egyházunk megújulásáért és prófétai szolgálata betöltésére.« Örömmel állapíthatom meg a dumamel- léki református egyházkerület minden felelős vezetője nevében, hogy ez a cél ÉSZREVETTÜK, hogy a hit bármely kérdéséről, egyházi dolgokról esők egy esetben érdemes vitatkozni. Ha mindkét fé, elfogadja ezt a tételt: az Isten a- Ige Istene és az Ige az Isten Igéje. Sok felesleges handabandát elkerülhettünk volna, ha, ezt már eddig is gyakoroltuk volna. * hogy Isten az Ö uralmáért vívandó tudatos harcra csak azoknak ad jogcímet, akik maguk is az Ő uralma alatt élnek. Másokra Istent ráátkozni vagy ráimádkozni e anélkül, hogy mi már a foglyai lennénk, nemcsak lehetetlen, de erkölcstelen vállalkozás is. * hogy hivatalos egyházi nyilatkozatok is letették a garast a reformáció sürgős és következetes véghezvitele mellett. Mi bizalommal fogadjuk az ígéretet. Arra kérjük az illetékes vezetőket, hogy ők meg a mi további sürgetésünket fogadják bizalommal. * hogy ez a rovat a sír széléről téri vissza. E sorok írójának eltökélt szándéka volt ugyanis ezt a,rovatot (bár élve) eltemetni. Sok keserűséget okozott, néha szinte feleslegesen is. Elég volt — gondoltuk. — De mivel saját lelkiismeretünkkel csak úgy lehetett volna kiegyezni, hogy az »Észrevettük« örököse a »Nem vettük észre« legyen: még súlyosabb neki- keseredésektől sokakat megóvandó, hangfogóval ugyan, de ebben a számban is felütjük fejünket. * hogy az Isten újabb ítéletét, a szlovákiai magyarság viseli. Helyettünk is. Elég-e, ha csak kesergünk azon, hogy magyarok ezrei földönfutókká, lettek, vagy pedig tennünk is kell valamit? Hogy kegyetlenek hidunk lenni, azt már többször és többféle formában bebizonyítottuk. Könyörülő szeret etünkről teszünk-e valamennyire bizonyságot? Most magunkról van szó! a mi célunk, ez a munka a mi mun kőnk és ez a felelősség a mi felelőssé günk is. Püspöki szolgálatom első nap jától kezdve itt, a Dunamelléken a egyházi megújhodás és lelki ébredé szolgálatában áltattam s legfőbb se gítséget e munkában azok nyújtották akiket most ismeretlen erők úgy akar nak feltüntetni, mintha ellenemre ke' lene nekik az egyház reformációjá véghezvinni éppen most, amikor a egyház reformációját fokozott érővé hangsúlyozom és méginkább siettetem Tanúbizonyságot kell tennem arról if hogy az egyház hivatalos vezetői kő zötit, nemcsak a DumameKékem, de a egész országban alig Htok Olyan mos zanatot, amely az egyház gyökeres leik megújhodását akadályozná éppen vgi, mint ahogy egykori legbensőbb munka társaim által vezetett szabad megújhc dási mozgalmak részéről sem tudok fel fedezni olyan mozzanatot, amely « Szentírás, hitvallásaink, az egyház tör ténelmi fejlődése ellen vagy Istentő rendelt vezetőinek félretételével akarni feladatát megoldani. Lehetséges, hog; helytelenül ítélem meg a helyzetet, di a magam szolgálatának megítélésére e az egyetlen helyes szempont Ugyan ezért kérem a jő, öreg Kálmán király lyal m'nden 0ityámfiát, hogy azokról < boszorkányokról, amelyek nincsenek említés ne essék.
