Magyar Református Ébredés, 1946 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1946-06-29 / 13. szám
4 MAGYAR REFORMÁTUS ÉBREDÉS Túllőttünk-e a célon? Ezékiel próféta magának az Úristennek szemrehányó üzenetét közölte egykor Izráel pásztoraival. Könyvének ezt a XXXIV. részét bizonyára mégis megütközéssel hallgatták Izráelben azok, akik ott a zsidó papság védelmét tűzön- vízen kötelességüknek tartották. Mi csupán egy eltévedt presbiter emberi panaszának adtunk helyet, mikor az ő Ezékiel prófétát idéző levelét a református magyarság mai pásztoraihoz intézett figyelmeztetésül lapunkban közzétettük. Meglephet-e azok rosszalása miatta, akik magukat nálunk a református lelkipásztorok érdekének képviseletére érzik hivatottnak? Mert bizony, hogy megérkezett máris az első efféle levél. Sértődötten veti fel a kérdést, hogy illik-e a papság tekintélyét ilyesmikkel rontani? Helyes-e? Méltányos-e? S hogy a kényeskedő presbiter panaszának közlésével nem lőttünk-e tül a célon? Vizsgáljuk hát meg csakugyan. Legelsősorban is magát a célt. Célunk semmi egyéb nem volt vele, csak a pásztorok puszta figyelmeztetése. Kötelességükre, felelősségükre s arra az alapvető igazságra, hogy az Ür a pásztorokat rendelte a nyáj őrizetére, nem pedig a nyájat a pásztorok alá. A pásztorság tehát nem uraság, nem mesterség, nem is hivatal, de szolgálat. Annyira egy, hogy külön pásztorérdek egyáltalán nincs is. Csupán a nyájnak van érdeke. _ Ezt istenesen s emberül szolgálni: ez a pásztor szakadatlan dolga. Nehéz dolog, de nem muszáj vállalni. Lehet kereskedő is az ember, mehet telekkönyvveztőnek, megkeresheti i más tisztességes pályán is a kenyerét. Nem kell okvetlenül lelkipásztorrá lennie. Nem is szabad neki, ha a papi hivatás lényegét át nem érzi. Ha pedig elhivatottság nélkül pappá lett mégis, keressen magának sürgősen más megélhetést. Ha azonban önként és szívesen felváltotta Isten pásztori szolgálatát, akkor nem lehet nyugodalma. Mihelyt az egyik juh panaszos hangot ád, éber iüllel annak tüstént mellette legyen. Az erőtlent erősítse, a beteget gyógyítsa, a megtöröttet kötözgesse, az elesettet visszahozza, az elveszettet megkeresse. Hátha nem puszta kényeskedés a panasz. Hátha mégis alapos. Kimondjuk egyenesen: mi megörültünk a panaszkodó presbiter levelének. Szóból ért az ember, az efféle szó pedig nehezen és ritkán szokott a telkekből felszakadni. Hírül adtuk tehát, hogy országszerte meghallhassák mind a lelkipásztorok. Talán az ő nyájukban’ is akadhat ilyen beteg, ilyen elesett, vagy elveszett. Figyeljenek, ügyeljenek. Mert Ezékiel megmondta, hogy Istennek egykor majd felelni fognak érte. Csak erre akartuk a levél közlésével figyelmeztetni a lelkipásztorokat. Ez volt a célunk. Lehet-e túllőni rajta? Ami pedig a papság tekintélyét illeti, az nem fordul meg egyes emberek jogos, vagy jogtalan egyéni panaszán. Ilyen panasznak csak ott és akkor van visszhangja, ahol és amikor a közösség lelkében kimondhatatlanul is harsogja azt a tapasztalat. Egyébként amúgyis elhal értetlenül és hatástalanul. Ahol meg szükség van szemeket nyitogató R, Qy. E. B. T. hírei újra közöljük, hogy a VII, Országos Református Konferenciát Isten segítségét remélve, augusztus 18., 19. és 20 án rendezzük meg Nyíregyházán. Ehhez igkzodva állítsuk össze nyári programunkat. Lelkészek, presbiterek és gyülekezeti munkások részvételével, Szabad Tanácsot hív egybe a »Magyar Ébredés« mozgalma, augusztus hó 14—15--16 napjaira Nyíregyházára, egyházunk evan- gélizációs és reformációs kérdéseinek Isten színe előtt való megbeszélésére. Ki ne maradj ebből az alkalomból! Nyári egyetemi előadásokat tart a Debreceni Tudományegyetem Társaslélektani Intézete, augusztus hó 20-tól, szeptember 1-ig. Az előadások témakörei: társaslélektan, pedagógia, szabadnevelés, filozófia, politika, theológia. Az egyetem igazgatója dr. Karácsony Sándor. Érdeklődőknek prospektust készséggel küld a Nyári Egyetem titkársága (Nyíregyháza, Józsa András- u. 23.). szavára, ott hadd harsogjon csak mentül követelőbben. Hiszen a javulást kívánjuk valamennyien. Panaszok eltitkolásává;, valóság le- tagadásával soha még nem gyógyítottak betegséget. Általánosítani persze semmit sem szabad, a rosszat sem. De a jót sem szabad általánosítani. Lássunk tisztán, reformátor! törekvés ez. Ne kendőzzük el az igazságot se rózsaszínnel, se feketével. Azt valljuk, hogy csak ez a bűnlátó és bűnvalló őszinteNapokban hosszasabban volt alkalmam elbeszélgetni annak ;a társadalmi osztálynak egyik kedves, fiatal tagjával, melyet különösképpen érzékenyen érintett ez a háború utáni nagy átalakulás. Mondjuk ki ápertén: főleg a földreform. Neki is vagy, 4000 hold csú. szott ki a lába alól. Meg ami ehhez tar. tozott: a kastély, a fogatok, inasok, cselédség, jólét, társadalmi, sőt egyházi tekintély, fényes történelmi múlt és ugyancsak fényesnek ígérkező jövendő. Az illetőnek’ becsületére váljék, hogy mindezzel — osztályának többi tagjaitól eltérőleg, — nem élt különösképpen soha vissza, nem élte azok léha és kicsapongó életét. Azok közé tartozott, akiket tényleg szerettek, mert ember volt az embertelenségben. Sőt, ennél több. Keresztyén ember. Kora ifjúságá. tói kezdve »jó mestert« választott magának. Igyekezett ő is mindig »jót csele, kedni«, hogy »örök életet nyerjen«. Érdekelte Jézus Krisztus és az Ö orszá. gának ügye. Egyszóval olyan valaki volt, akit még az Űr is bizonyára »megkedvelt«. ha rátekintett. Beszélgetés közben érdeklődtem hogy. léte felől. »Hát csak megvagyok valahogy, — mondotta. — Bár tudod, hogy milyen nagy veszteségek értek bennünket- Nem tudom, hogy az Isten mit akar kihozni ezekből a próbákból. De hogy ez emberileg nagyfokú igazságtalanság, ami velünk történt, — folytatta emelt hangon — az egyszer bizonyos.« Csodálkozva néztem rá s csakhamar másról kezdtünk beszélgetni. De azóta is bennem feszeng a probléma: hát tényleg igazságtalanság, ami ezzel a törté, nelmi osztállyal esett? Hát az nem volt igazságtalanság, hogy ugyanez a törtéLapnnkról beszélgetvén, valaki azt kérte tőlem, hogy szenteljünk egy sarkot a »friss« keresztyéneknek, azoknak, akik most indultak el. Elgondolkodtam a tanácson. Arra jöttem rá, hogy a nemrégiben elindultaknak is van Bibliájuk, van gyülekezetük, imádkozni is tudnak, tehát nincsen szükségük külön dajkálásra. Ez igaz is lenne, ha az elindultak hitépítését veszem csak tekintet, be. Igen ám, de az elindultaknak életük is van, mindennapi foglalkozásuk is van. Figyeljük csak meg, hogy az embereknek átalában nem teológiai, vagy hittani problémáik vannak, hanem életükkel kapcsolatos kérdéseik, amiknek persze a megoldása és felelete mindig teológiai, helyesebben hittani. Mert úgy van az, hogy az elindulás mindig könnyű. Könnyű pedig azért, mert nem az ember indul el, hanem a Lélek, az, aki indít. Az elindulás, a Jézus Krisztushoz való jutás az mindig csodálatos, (legtöbbször váratlan) kegyelmi tény. Az első lépések is köny- nyűek. Miért? Mert az indításban kapott kegyelem dinamikája még elég lökőerőt ad. Azután jön a neheze. Azután jönnek elő a panaszok., hogy »a keresztyénség nem valósítható meg«, »minden az ellen van. hogy én Jézus Krisztusé lehessek«, »nem megy a keresztyén élet«, »állandóan visszaesem«. Ez, kivétel nélkül mindenkinél így van. Miért? Egész egyszerűen azért, mert amint az indításhoz és induláshoz Lélek, vagyis kegyelem kellett, úgy — egészen tenné, szetesen — az egész életfolytatáshoz is kegyelem kell. Nagyon téved tehát az, aki úgy képzeli a keresztyén életet, hogy az a Lélek nagy útraállítása csupán, az utat pedig az ember a maga erejéből, a maga bibliázásával, a maga kiimádkozásával, a maga templomozáség lehet johbulásunk fundámentuma. Mert mi reménykedünk. Bár jól tudjuk, hogy egyházi életünkben tengernyi a bűn és a mulasztás, de mégsem hisszük, hogy az igazság kiderülte veszélyeztetné a református magyar papság tekintélyét. Sőt, ennek ép az ellenkezőjét várjuk tőle: megtépázott tekintélyének hajdani épségét. Akaratlanul ezt a célt szolgálta talán az Ezékielt idéző nresbiteri levél közlése. Megvalljuk, hogy erre akkor nem gondoltunk. Ennyiben tehát — hála Istennek — túllőttünk vele az eredeti célunkon K. F. nelmi osztály egy emberöltővel ezelőtt hideg szívvel nézte végig száz- és százezer magyar ember kivándorlását, majd hárommillió nincstelen szörnyű nyomorúságát, magyar gyermekek tízezreinek korai elhalását? A Nagy Jánosokkal és Kis Péterekkel nem igazságtalan a sors, hogy nyomorban születnek, küszködve élnek és szegénységben kell meghalniok? Miért mentesíthet ez alól valakit egy — mondjuk — XVIII. századbeli ős vitézsége, vagy esetleg megalkuvása? A bibliai gazdag ifjú is abban a pillanatban mond oft csődöt, amikor Jézus a vagyonát kívánta. Rögtön »el méné megszomorodva, mert sok jószága vala.« Már nem érdekelte az üdvösség, az örök élet. Túl nagy lett volna az ár érte. Ez a végzetes szomorúság ülte meg — láttam — a mi barátunkat is. Számára is könnyebb volt az Isten országának szolgálata mindaddig, amíg meg. felelő vagyoni és társadalmi háttér állt mögötte s az embereket elbűvölte az, hogy még egy ilyen nagy úr is »érdeklődik« az evangélium iránt. Most már kicsit nehezebb lesz neki is- De remélhetőleg, nem reménytelen az esete. Csak azt kell megtanulnia, — s nekünk mindannyiunknak '— hogy Isten az övéinek nem ígér sehol sem könnyű, gondtalan életet. Meg azt. hogy ez az ítélet végleg elsöpörte az eddigi, hazug s a »másik embert«, annak szociális nyo. morúságaiit komolyan nem vevő, csak kegyes frázisokból álló »keresztyénsé- günket.« Most jött el az ideje annak az élő keresztyénségnek, amely a körülményektől független (nem azért, ment jók a körülmények) és az Isten kegyelmét nem a bővelkedésben. hanem az Űr Jézus Krisztusban látja és fogadja el. savai teszi meg, mert hiszen akkor a kegyelem már nem lenne kegyelem. Hiszen akkor maga a bibliázás, imádkozás, templomozás is jócselekedetté és nem a kegyelem eszközévé lenne. Jézus Krisztus hívása: »Jöjjetek én- hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok ...«, elsősorban az elindult embereknek szól és értelme nem az, amit széltében.hosszában gondolnak az emberek, hogy t. i. az élet világi gondjaiban megfáradt embereket Jézus Krisztus kötelességszerűen megnyugosztja, hanem az, hogy azokat, akik a keresztyén életet a maguk erejével akarták élni és ebbe belefáradtak, azok Jézus Krisz. tusban erőt és kegyelmet nyernek. Észre kell vennie a keresztyén embernek, hogy a bűn megtérése után is megvan benne. Két bűnétől nagy veri- tékesen megszabadul és három tör fel henné helyette, három haragosával nagynehezen kibékül és ötöt szerez ezáltal magának, öt adósával elrendezi a dolgát és tiznek van követelése vele szemben, egyszóval tíz ördögöt lebirkő- zik és húsz rohan rá újult erővel. A keresztyén élet emberi erővel élhetetlen élet, harcolhatatlan harc, le- nyelhetetlen óriáskígyó: lehetetlen vállalkozás. Jöjjetek énhozzám mindnyájan! Ha már bevallottátok, hogy bűnösök vagytok, ha már elismertétek, hogy kegyelemre szorultok, mondjátok meg szégyenkezve, hogy nem megy a keresztyén élet a magatok erejéből. Törjetek össze előttem ismét és ismét és kérjetek tőlem erőt ismét és ismét. Ha nincsen erőtök — mert nincs — ne hazudjátok, hogy van. Jöjjetek énhozzám és én majd élek tihennetek! Hogy enyém legyen minden dicsőség! Fekete Sándor Evangéliumi gyónás Eduard Thumeysen bázeli lelkész nemrég megjelent tanulmánya. Gyónás — van ilyen a mi evangéliumi egyházunkban? A gyónás nem tiszta római katolikus cselekményt Reformátoraink vájjon nem vetették el teljesen? Válaszolok: nem, mert van evangéliumi gyónás is. Atyáink a római egyház gyónását elvetették, alapos okokkal, megcáfolhatatlan módon és senkinek nem jutna ma eszébe, hogy visszaállítsa templomainkban. De magát a gyónást nem törölték el. Luther és Kálvin a leghatározottabban sikra- szálü azért, hogy az egyházban legyen gyónás, nem a régi, téves, római módon, hanem evangéliumi formában. De milyen ez? Gondoljunk egészen gyakori gyermeki élményünkre. Hermann Hesse költő Írja le egy helyt, hogy egy gyermek rossz társaságba keveredik. Rablóbandát csinálnak. Kertekbe törnek be. lopnak, amit csak tudnak. De ez sem volt elég, a rablófőnök hetenkénti pénzadományt követelt bandája tagjaitól. Ezek vakon engedelmeskedtek neki. Szüleik pénzét kezdték dézsmálni, félelmek és szívszorongások között. Már nem mernek szüleik szemébe nézni és kin lesz számukra az élet. De nincs megállás a lejtőn. Közülök egyik súlyos beteg lesz a kínok és gyötrelmek miatt. Lázálmaiban kibeszéli titkukat. Napvilágra kerül, ami a szívén rágódik. És ekkor jön a fordulat. Miben áll ez? Gyónásban. Anyjának mindent elmond' és az megbocsát fiának, nagy szeretettel visz. szafogadja. Nem volt ehhez hasonló élményünk? Gonosz útra tévedtünk. Nagy sötét fal állt előttünk, köztünk és szüléink között, de amikor nékik mindent őszintén feltártunk, segítséget nyertünk. Késő évek múlva is visszagondolunk a nagy megkönnyebbedésre, ami ezt a gyónást követte. Erről van szó a gyónásban. Éppen igy szabad a gyülekezetben gyónni. Csak nem a szülők, hanem az örökkévaló Isten az, akinek egyedül gyónhatunk meg. Hová lennénk mi, ha Ö nem lenne, akinél mindent, ami nyomja szivünket, letehetünk? Istenre nézve vétkeztünk és lettünk előtte bűnösök, csak egyedül Ö bocsáthatja meg nekünk a mi vétkeinket. Hogy Ö ezt nemcsak tudja, hanem meg is akarja bocsátani és el akarja venni rólunk bűneink terhét, ez az Ö legfelségesebb műve, atyai jósága, amit éppen Jézus Krisztusban tárt fel előttünk■ Ez a Biblia legmélyebb csodája. Jézusban nyúl le hozzánk Isten és általa tépi el bűneink kötelékeit, amelyekkel megkötöztettünk. Jézus által érvényes: »Megbocsáttattak a te bűneid/« Ezt kell nekünk megkapnunk és elfogadnunk. Ez pedig abban áll, hogy újra meg újra egész bűnünket ki kell takarni, hogy világosan lássuk azt és elismerjük, a mennyei Atya elé tegyük, hogy elvegye és eltörölje. Ez az út: bűnöm elismerése és a megbocsátás elfogadása: ez a gyónás. A gyónás azt jelenti a szó eredeti értelmében: valamit igenelni. Itt ezt jelenti: bűneimet igenelem Isten előtt, elismerem és az <5 bűnbocsánatát is igenelem, elfogadóni. így értve a gyónás egyszerű és csodálatos dolog. Ez így is van. Egyszerű és csodálatos, úgy, ahogy az 51. zsoltárban olvassuk. Dávid nehéz bűnével Isten elé áll, neki mindent bevall s bocsánatért könyörög. Ugyanez az egyszerű és csodálatos dolog történik a Mi Atyánkban, amikor naponként adjuk át Istennek bűneinket és fogadjuk el a bocsánatát. (Folyt, köv.) Lapunk legközelebbi száma július 13-án jelenik meg. MAGYAR REFORMÁTUS ÉBREDÉS Felelős szerkesztő és kiadó: Békefi Benő Szerkesztőbizottság: Bereczky Albert. Draskóczy László, Karácsony Sándor, Mészáros Gábor, Nagy Gyula és Victor János Helyettes szerkesztő: Fekete Sándor Kiadja: a Református Gyülekezeti Evangélizáció Baráti Társasága Nyíregyháza, Jósa András-u. 23. Megjelenik egyelőre minden második szombaton Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, IX., Lónyay-utca 33. A csekkszámla: Békefi Benő, Nyíregyháza, 17.079 24683c. — Athenaeum Rt. Budapest. Felelős: Gorszky Tivadar igazgató. Gazdag ifjú 1946-ban CSAK ELINDUiTAKNAK?
