Magyar Református Ébredés, 1946 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1946-07-13 / 14. szám

IV. évfolyam, 14. szám. ÁraZ 30.000 adÓpengŐ 1946 július 13

Bereczky Albert:

HtesUc, Uoqy. lássak!

ÉSZREVETTÜK,

hogy milyen sok szakértő van körű. lőttünk. Mindenki jólértesült politikus, csalhatatlan orrú diplomata, elsőrangú gazdasági kapacitás, megfellebbezhetetlen. teológus. Tessék elhinni, i'tgy csel. lengünk a sok okos ember közt, mint szegény ember a gazdag városban. Magyarország megint a »pápák« országa lett. Nincs olyan életbevágóan komoly, vagy szent ügy, aminek ne lenne egy szekérnyi csalhatatlan »pápája«. Tele vagyunk Kávéházi Konrádokkal, akik mindent mindenkinél jobban tudnak, akik mindenben mindenkinél illetékesebbeknek tartják magukat. (Persze sem. mit sem csinálnak a meddő, illetéktelen bírálgatásmi kívül.)

Nagy baj lesz itt, emberek, ha mindenki irányítani, ítélni és befolyásolni akar! ,

*

hogy mennyire nincs kelletünk nekünk, szegény, tudatlan és bűnös em. bereknek, akik csak az Igét szorongatjuk a szívünkben, akiknek minden tudományunk a bennünket szorongató Jézus Krisztus. Mennyi »privát véle. ménybe«, »egyéni elképzelésbe«, »igaz, de«.be ütköztünk bele napról-napra. Ha csak a kívülállók körében volna ez így, nem lenne semmi baj. . De éppen a mieink akarják megerőteleniteni az Isten akaratát, ítéletét és kegyelmét a magukalkotta különvéleménnyel. Ez per- sze nem sikerül, de annyit mégis el tudnak érni, hogy megszomoritják az Isten Lelkét és a mi lelkünket.

*

hogy mindenki úgy mondja el a kü- lönvéleményét, mintha Amerikát fedezte volna fel, holott az a bizonyos különvélemény n'-’m is olyan »külön« és nem is olyan egyéni, meri amióta Isten meg. szólalt az emberek között, amióta az emberi érdekeket az Úristen érdekeivel szemben meg akarják védeni, mindig emberi okoskodást állítottak az Isten . bolondsága ellenében.

*

hogy azért (Istené legyen érte a di. erőség) nagyon szeretjük a mi tudósocs. kárukat, szakértőcskéinket és profesz. szorocskáinkat. Ha nem szerethők őket, már régen letettük volna a tollat. De mi tudjuk, hogy értük vagyunk és nekik szolgálunk, Higyjék el: nem. bánjuk, ha ostobáknak, műveletleneknek, vagy bár- rnicsodásoknak tartanak minket, csak ők meggyógyuljanak, megtartassanak és éljenek akár a mi kárunkra is.

*

hogy a mi Urunk, a Jézus Krisztus, most is gyermekeket hív és vár. Nem tanácsadókra, magyarázgatókra és rútat, kozákra van szüksége, sőt egyáltalán senkire sincs szüksége. Gyermekeket hív, akik nem a maguk igazságaikhoz, vélt sérelmeikhez, hanem Őhozzá ragaszkodnak és nem akarnak mást. csak. Tőle

A Miagyar Ébredés szegedi konferenciája tel je«-tö kél e te« e n más

volt, mint mindem eddigi koníeren- ciázásunk. Amikor a fülledt, forró vonatban hazafelé jövet beszélgettünk róla, két végleges érzésünk volt egyszerre. Az egyik a nagyon n.agy öröm, a másik a nagyon nagy szomorúság. S mivel úgy az örömben, mint a szomorúságban aránylag kevesen részesülhettünk, meg kell próbálnunk ezen az újságon keresztül tovább adni és megosztani ,a szegedi találkozó nagy tanulságait.

A konferencia tárgya a vakok imádsága: »Mester, bogy lássak!« Ez a tárgy jámbornak és kegyesnek látszik s az előadásokat e körül a mag körül egészen jól meg lehetett volna tartani úgy, ahogy azt máskor is szoktuk s llett volna egy- gyel több olyan konferencia, amelyen a résztvevők pillanatnyi épülést és a legközelebbi konferenciáig tartó lelki erősödést kaptak volna. Ott. volt >ai baj, hogy az Isten nem engedte meg, hogy így csináljuk. Komolyan vétette velünk a tárgyunkat, ami így kezdődött, hogy: vakok vagyunk. Olyan komolyan vétette ezt velünk, hogy ,a konferenciát megelőző' este elkezdtük tisztázni az úgynevezett kritikákat (pb hogy a Magyar Ébredésben mi^ nem az Evangéliumot hirdetjük) és az úgynevezett láitásbeli különbségeket s hajnali 3 órakor megállapítottuk, hogy nem lehet a konferenciát, megtartani. Rájöttünk, hogy nem »látásbelli különbségeik«, hanem látás és vakság mérkőznek egymással s ha a vak azt mondja, hogy lát, akkor a huné megmarad. Rettentően gőgösnek látszik ez így, olyanformán, mintha a konferencia előadói maguknak) igényelnék, hogy csak ők látnak s iát többiek vakok és a vakoknak nem akarnak beszélni. Valójában ez a látszat egészen hamis. Ugyanolyan hamis, mintha! Pál apostolt gőggel vádolnánk meg azért, mert elutasította a korimthu- siaknak ,az ítélkezését (»rám nézve igen csekély dolog, hogy titőletek ítéltessem meg, vagy emberi ítéletnaptól«), holott ez az egyetlen alázatosság, mert elfogadja az igazságosan ítélő Isten ítéletét. (Lehet azt mondani, hogy ez a Pálra hivatkozás megint gőgös dolog.) Megakadt a konferencia elindulása azon, hogy elfogadjuk-e valamennyien Isten ítéletét ítéletnek ® ez alatt az ítélet alatt megismerj ük-e vakságunkat s úgy tudunk-e könyörögni látásért,

kérdezni és Tőle tanulni, hogy Benne éljenek és Ö éljen őb&nnük.

*

hogy érdekes módon néhányon palit), zálással vádolnak minket. Ezek úgy líépzelik, hogy, »privát véleményeket« melengetni, ellenségeinket titokban imádkozva.gyülölni, az Isten által meg. ítélt >úri Magyarországot« imádkozva.

ahogy vaksággal megbüntetett embereknek és közösségnek könyörögni illik.

Mi az, amit mi látásnak nevezünk s azt merjük mondani róla, bogy Istentől kaptuk?

Az első éppen az, bogy pontosan beteljesedett rajtunk az tÉsaiás, Jézus Krisztus és Pál apostoli által elmondott ítélet. Megvakult, meg- sikeitült és megkeményedett szívű néppé lettünk. Nem látunk olyan világos, tiszta és egyszerű tényeket, hogy az élet egy, Nincs tegnap, ma és holnap, hanem a tegnap van ma és a holnap is készül ma. Ehelyett a tegnapot elfelejtjük (az a baj, hogy Isten nem felejtette el), a (holnapot pedig ábrándokból! és illúziókból akarjuk fölépíteni. Ezen nem lehet vitatkozni, ezt csak vagy belátni és elfogadni, vagy mii kacsul tagadni és vakon elutasítani lehet. Ugyanilyen világos és vitathatatlan tény, hogy egymással ösz- szetartozunk. Nem lehet külön egyéni megtéréssé! elintézni az életünket, mert a Krisztusban bocsánatot és békességet talált ember valami különös oknál fogva nem repült el a mennyországba, hanem itt maradt ezen a földiön. Olyan tökéletesen itt maradt, hogy a bomba is ráeshetett az ő házára is, elveszíthette ő is szeretteit s egyebek között ő sem kap krumplit a piacon, éppen úgy, mint a többi. Ahogy nines mult, jelen és jövő, hanem van egy élet, ugyanúgy te meg én összetartozunk s a közösséghői kilépni pontosan úgy nem lehet, ahogy az Isten tenyeréből ki nem ugorhat senki.

Ebből a .látásból következik annak a ténynek a fölismerése, hogy az egész magyarságért felelősek vagyunk. Együtt fogunk - megélni vagy meghalná. Ebben neim lehet a békesség kedvéért alkudozni, hogy »látásbelá különbségek« vannak közöttünk, itt csak egyet lehet tenni: Isten döntését elfogadíni. Ez a döntés jórészint már megtörtént: Isten a múltúnkat megítélte, ezért ilyen a jelen. Ezt a jelent tehát csak kétféleképpen lehet fogadni: nyílt vagy titkos lázadással s ez esetben Isten az ítéletét folytatni és fokozni fogja, — vagy alázatos engedelmességgel s akkor Isten adhat, ha neki úgy tetszik, irgalmas jövendőt.

Ebben van az egyház rettenetes felelőssége. (Egyház alatt az egyvisszarinj, röviden reakciósnak lenni: nem politizálás, de a gyűlölet helyett zsidó- és pogánymisszióról, az ostoba reakció helyett Isten igazságos ítéleté, nek elfogadásáról, közösségi bűnbánat, ról és megtérésről prófétáim: az már politizálás.

Kedves »Kedvesek!« Ébredjetek már fel és lássátok be, hogy a ti elhallgatott, de arcotokról lesíró és úton.útfélen

sógét, az Isten népét, akiknek a számára Jézus Krisztus valóiban út, igazság és élet.) Ha az egyház is vak marad, akkor sem,mi meg nem mönthet minket Isten haragjától Isten népe úgy látja, hogy nem emberekkel,, körülményekkel, szomszédokkal és földi hatalmasságokkal rendezetlen a számlánk, hanem a történelem Urával, a népek és nemzetek Istenével. Ö már döntött s ezt a döntést nem lehet azzal megszabotálni, hogy azt feleljük neki, amit egyszer az engedetlen nép felelt: »Vétkeztünk az Úr ellen, fellmegyünk és hadakozunk.« Isten döntött és az engedetlen népnek semmiféle bünbánatoskodása nem használ. Isten azt- mondotta, hogy vissza a pusztába! - Nemi._sírm kell ilyenkor, mert ezt nem hallgatja meg az Ür, hanem engcúelmeskenni. Látja-e ezt az Isten népe?

Nem szeretném Szegedét bántani, mert igazságtalan lenne. Ha az ország bármelyik városába mentünk volna, a »szegedi gondolattal« mindenütt, találkoztunk volna. Sokféle álruhában jár ez a gondolat s mi most majdnem úgy éreztük magún kát, mint a vetkőzte tők. Le az álruhákkal, álljunk csak odla mezítelenül az ítélő Ür Isten elé s mielőtt segítséget kémiánk tőle — amire semmi jogunk nincs —, kérjünk először tőle látást, Azt a szemgyó- gyító írt. amelyik ellve,szí rólunk a vakság átkát s úgy láttatja meg velünk magunkat, sorsunkat és Szalbadítónfcat, ahogy Isten akarja.

Voltak, akik ezt kanták meg Szegedem. Tökéletes jutalom, volt, amit egy h ó d'mező vásárhely i asszony

mondott a konferencia végén ilyenformán: »Engem ez iái két uap fölszabadított. Tudom, hogy a családomnak nem szabad ezután panar szos kenyeret enni.« (Gyöngébbek kedvéért: ilyenekben volt a nagy örömünk.)

A hűnbániat ruhájába öltözködött panasz és lázongás nem fogja Istent megtéveszteni. Ne csodálkozzunk azon, amit Jeremiás kegyetlen gúnnyal mond a templomba menő népnek: »íme, éa is látok, azt mondja az Ür.« Bizony nem O a vak (llásd: »vaksora« és bekötött szemű Justitia), hanem mi vagyunk a vakok. Tudjuk-e már ezt és kérjük-e már az egyetlent, amit a vak kérhet alamizsna helyett: »Mester, hogy lássak!«

fülbe sugdosott, esetleg még <evangéliu- mi mázzal is bevont »magánvéleményetek« nemcsak hogy politizálás, hanem egyenesen bűn. Amit pedig mi hirdetünk, az az Úristennek erre a nemze. tiékre szóló üdvösséges akarata. Politika akkor lesz belőle, amikor a telketekben a. prófécia ellenállást fejt ki és ti ezt az ellenállást megfogalmazzátok.-eStaí ertem, vagyis a hívok közös-