Magyar Református Ébredés, 1946 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1946-06-29 / 13. szám
ÉSZREVETTÜK, hogy Jézus Krisztus nem hajlandó inda. kolttá tenni a gyűlölködést. Aki egy kicsit is tudja, hogy mi a keresztyénség, azt is tudja, hogy a keresztyén ember nem kerülhet olyan helyzetbe, amikor seeretetlensége, gyűlölködése érthető, megengedhető, vagy éppenséggel Istentől való lenne. »Minden dolgotok »szeretettel menjen végbe«, mondja az Ige. A »mindenen« kívül nincsen semmi sem, tehát okvetlenül magában foglalja a keresztyén ember »minden dolgát«, hivatását, politikai felfogását, tudományos elképzeléseit, minden emberhez való viszonyulását. Nincsen olyan légüres tér, titkos kamara, ahol szabadna »nemsze- retni«, ahol kedvére kigyűlölködheti ma. gát a keresztyén ember és nincsen olyan embertársunk, akit nem kellene szeretni a keresztyén embernek. Isten a mi belső magatartásaink tekintetében nem tréfál. Hadd kérdezzünk meg téged kedves olvasónk: bosszúvágy, irigység, gyűlölködés van-e benned, vagy pedig személyválogatás nélküli szeretet? Szetie- ted-e rosszakaróidat? Ha nem, vigyázz! Mert a szeretetnek már, a hiánya iá bűn! * hogy vannak, akiknek patentjuk van a gyűlölködésre. Akiket úgy igazán, lelkiismeretfurdalás és szégyenkezés nélkül akarnák gyűlölni, azokat megpróbálják »istenesen« gyűlölni. Hogyan? Rájuk fogják, hogy ők vagy maguk a Sátán, vagy pedig a Sátánnak kisebb- nagyobb szolgái. így azután már sza~ bad, sőt kell ymemszeretni«. Holott az ■igazság az, hogy bár mi hamarosan megtaláljuk a formulát a gyűlölködés takargatására, Isten jól látja azt. A gíjfrlölködés ugyanis sohasem azoknak árt, akikre irányul, hanem mindig azoknak, akik magukban hordozzák és gyakorolják. A gyűlölködés és a bosszúvágy emésztő betegség, sőt több mint betegség: bűn. Azt pusztítja, aki el kezdi. * hogy sokan elfelejtik az Isten bünteté. sének módszereit tanulmányozni. Isten ugyanis igen sokszor a bűnt bűnnel bűn. teli. Legtöbbször épp a mások bűneivel. Ilyenkor a keresztyén ember elsősorban azt akarja megtudni, hogy Isten miért állítja őt mások bűneinek céltáblájává. Jézus Krisztusnak nem az volt az első dolga, amikor hírt vett a galileabeliek megöletéséről, hogy a vérengző Pilátus bűnét korholja, hanem az, hogy figyelmeztesse a körülötte állókat, hogy éha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen elveszítek«. (Lukács 13:1—3-) á keresztyén ember elsődleges kérdése tér hát mindig ez: miért büntet az Isten? Mert az lehet, hogy emberek elvetemültségét, bosszúállását használja fel eszközül a bűn megbüntetésére, de mégis 6 használja fel, vagyis Ő a büntető. Istent haragítjuk magunkra, ha csak mások bűneit tudjuk ujjhegyre szedni, amikkel büntet és vakon nem emlékezünk meg a magunk bűneiről, amiket büntet. Ennél jobban már csak azzal haragítjuk meg Öt, ha egyáltalán azt vonjuk kétségbe, hogy 6 az, aki a bajt, mint büntetést ránkmérte. Az tény, hogy a bűn, akkor is bűn marad, ha Isten ostort fon belőle és minket ver vele, ezt nem is kell eltagadni, de ne igyekezzünk hamis próféták lenni, akik hangosan perbeszál- lunk az idegenek bűneivel, mert ez hálás és népszerű feladat és némák vagyunk a magunk bűneivel, mert ez hálátlan és népszerűtlen feladat. »Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből.. .«> mondja az Űr. Ezt kellene mindannyi■ unknak nagyon megszívlelnünk: előbb a mi bűnünkről beszéljünk s csak azután a másokéról. e— S— BERECZKY ALBERT: Mi van az egységgel? A hiányt mindig jobban észrevesszük, minit azt, ami van. Ebből körülbelül az is következik, bogy amiről sokat beszélünk, az nincs- Évek óta igen nagy téma volt a keresztyén egység. Jó mindnyájunknak nagy bálával és szeretettel benne éreznünk magunkat azokban a világtörekvésekben, amik a sokfelé szakadozott keresztyén egyházakat alázatos és türelmes munkával igyekeztek egybefoglalni. Az ökumenikus mozgalom a világ minden protestáns egyházát mélyen és _ komolyan érdekli. Ennek a mozgalom^ uak megvannak már a nagy látható eredményei is: az egyetemes egyházi anács genfi központja a világ- keresztvénség minden protestáns ágazatát és a görögkeleti egyházat képviseli, tehát egy nagy katoliei- tást, amelyből csak a római hiányzik. Figyelmet érdemel a tridenti zsinat 400 éves évfordulójára kibocsátott pápai felhívás, amely egy; »égbe hívja a. Szentháromságot hivő és Krisztus istenségét valló keresztyéneket. Nem kell túlértékelni, de nem is szabad lebecsülni azt a figyelemreméltó jelenséget, hogy világszerte ébred a keresztyén lelkiisme- ret vágya az egység után. Mi változatlanul azt hisszük, hogy Kóma téved, mert az egységet csak a maga módján, egyféleképpen tudja elképzelni, s nyilván Róma fordítva azt hiszi, hogy mi tévedünk. Most nem akarunk foglalkozni Kóma egységtörekvésével több oknál fogva. Egyet azonban ezek közül elárulunk. Róma felhívása mögött nyilván az a szempont van, hogy a veszélyeztetett keresztyén- ségnek össze kell zárkózni. Mi is látjuk, hogy egy óriási világától i- kulás — talán évezredek legnagyobb átalakulása — a komoly keresztyén- ség nagy teherpróbája lesz, illetve máris az. De az a látásunk, hogy a keresztyénséget most se kívülről fenyegeti a veszedelem, mint ahogy sohase az ártott a keresztyénségnek, hogy kívülről 'támadták. A keresztyénséget nem kell félteni. Bármilyen méretű válság bármilyen megrázkódtatásai csak a külső szerkezetét érinthetik és a mi meggyőződésünk szerint a külső szerkezet az egyháznak csak a héja. Ami a keresztyén »égben a mag, ,az élet. az mindörökre biztosítva van, mert biztosította az a vér, amely kihullott a Golgotán. Nem féltjük tehát Krisztust és még azt se féltjük, hogy hatása, ereje, egyszóval1 hívei megfogyatkoznak. Mástól félünk. És ezért vesszük komolyan az egység- törekvéseket. Félünk a saját hűtlenségünktől és különösen attól a belső egyenetlenségtől, amit nem lehet és nem szabad taktikai meggondolásokból látszat-egységgel eíálcázni. De nem kívánunk most foglalkozni aEzal a számunkra is nagyon szent és nagyon áldott ökumenikus mozgalommal se, amelyet szívünkön hordozunk és hittel, imádsággal magunk is szolgálni akarunk. Közelebb égetnek most a kérdések. Itt közöttünk, az Evangélium magyar népe között vannak olyan bajok, amiknek megoldása nélkül hiábavaló álmodozás llenne a nagyobb összefogó egységek felé tekintgetui. (Nem kibúvó!) Itt. közöttünk hiányzik az egység, még azok között is, akik ugyanazt a zsoltárt énekeljük, ngyalnazt a Bibliát olvassuk és ugyanazokban a hitvallásokban találjuk meg az Ige legjobb értelmezését és bitünk legtisztább összefoglalását. Magyarán: a magyar református egyház se egységes. Legnagyobb és legvégzetesebb egységbontó: a hivő és hitetlen elem mesterséges együttléte. Sokszor kaptuk ezt_ szemrehányásul olyan körök részéről, akiktől nem tudtuk elfogadni. Ezek az egyébként kegyes és hívő lelkek vagy csoportok úgy ítélkeztek fölülről a hitetlenekkel felemás igában élő egyház fölött, mint akiknek jussuk van a bírói székre és akik »nem olyanok, mint egyéb emberek«. Nemcsak az volt a baj, hogy farizeus gőgöt éreztünk a bírálatban, hanem látásbeli zavart és nem bibliai fölfogást. A »tiszta egyház« az Ige szerint a megdicsőült egyház lesz, amikor majd Krisztus maga elé állítja az ő menyasszonyát és azon »nem lesz szeplő, vagy sömörgözés, vagy valami efféle (Ef. 5:27). A »'tiszta egyházat« kívánók a következetes úton arra az eredményre jutnak, amire a szigorú skót kegyes jutott, aki borús arccal kelt föl Bibliája mellől s azt mondotta feleségének, hogy úgy látja, nagyon kevesen fognak üdvözölni, »talán csak mi ketten, de felőled se vagyok bizonyos«. Ez a tökéletes szektaálláspont. amelyben az egyháznak csak egy tagja van. De amíg visszahátráltunk a nembibliai bírálattól, sikerült alaposan belemerülni a másik kátyúba s úgy elhatalmasodott az Isten nélkül valók tömege alz egyházban, hogy néha már alig lehet látni, hogy hol van az egyház és hol a nem egyház. Bizony ezt az egységet őrizni nem is kétes értékű, hanem kétségtelenül rossz álláspont. Itt szorul elsőrenden az egyház komoly egységesítésre: az egyháztagság becsületes rendezése által. Ennek azonban nagy feltétele, hogy a jelenlegi úgynevezett egyháztagok tudomásul vegyék az Evangéliumot, megértsék, hogy mi az egyház és így tudják eldönteni, hogy ők egyháztagok-e még, vagy azok akarnak-e lenni már? Ez azt jelenti, hogy a Krisztusban világosságot kapott és az Evangélium örömét megismert egyháztagoknak nincs ma sürgősebb és fontosabb dolguk, mint a többiek, a _ távol valók előtt világosan föltárni: milyen életmególdó, hatalmas Űr a mi Krisztusunk s milyen csodálatos ajándék az Ö népéhez tartozni. Magyarán: az elmulasztott alkalmakat s különösen az elmúlt 25 év végzetes vakságát nagyon komolyan megbánva — elkerülhetetlen és döntő előfeltétel! — még mindig evangéli- zálni, missziói munkát végezni és a tanító szolgálatot komolyan venni. Meg vagyok győződve arról, hegy azok között, akiket hitetleneknek minősítenek, sok meg nem ^ érintett lélek van, akiket Isten előkészített s csak a komoly Evangélium tiszta hangját kell megbällaniok. hogy öntudatosan a Krisztus népéhez tartozónak vallják magukat. Ez volna a legsürgősebb 'teendő ma. Az egység legnagyobb hiányát, a hívők és hitetlenek összekeveredett állapotát a hittel és szeretetteb sőt reménységgel végzett missziói munka tudja csak meggyógyítaná Ehhez kellene most a hívők belső egysége. Ezt az egységet megteremtené a közös látás, a valamennyiünk egyesített erejét igénylő közös munkai, — ha ez a látás megvolna! Ehelyett van azonban féltékenység torzsalkodás, föl nem ismert gőg és ambíció és sok minden, ami ezzel együtt jár. Bizony a hívők felé nagyon nyomatékosan hangzik most a Lélek szava: »Orvos, gyógyítsd meg maga dalt!« Ezért kell bíz egységet egészen alul és belül keresni. Komolyan nem akarjuk... Az utóbbi időben kritikusnak hangzó eikkeim egyes mondatai, közlései miatt többen személyükben megsértődtek, úgy olvasták ezeket, hogy belőlük személyes élt, támadást, megszóiást, ilyfélét éreztek1 ki. Semmiképpen sem akartam ilyeneket írni. Nagyon szépen kérünk mindenkit, hogy higyjék el: komolyan nem akartam senkit^ a maga személyében bántani. Mindenkitől, aki azt hiszi, hogy megbántottuk, készek vagyunk bocsánatot kérni. Nincs nekünk bajunk^ senki ember fiával. Nem az fáj, hogy ez vagy az, vagy amaz ilyen vagy amolyan, hiszen mi magunk még ilyenebbek és még amolyanabbak vagyunk. Ha bennünket fognak ítélet alá, rólunk kezdenek nyilatkozni, sok minden rosszat elmondhatnának. a Kérdezhetné valaki akkor, hogy miért írunk mégis olyan dolgokat, amiknek van személyes éle és amin inegbántódhatnak emberek, testvérek és munkatársak, szolgatársak, »agyok és kicsinyek? Ennek egyik oka az, hogy biztosan nem tudunk egészen jól írni, mert ha nem azt olvassák ki belőle, amit mi beleírtunk, akkor bennünk van a hiba. A másik ok az, hogy nekünk nem az elmélet, a gondolat fáj, nekünk az élet fáj. Az élet valóságában láttunk fájni való, aggodalmat keltő dolgokat, részleteket, ezeket panaszoljuk és így lehetetlen úgy írni róluk, hogy élettelen legyen. Talán ez az életesség az, ami alkalmat ad arra, hogy írásaimon egyesek, emberek, testvérek, szolgatársak megsértődjenek. Abból, hogy ennyit írunk erről, tessék tudomásul venni< egyszen- smindenkorra: komolyan, egészen komolyan senkit sem akarunk személyesen megbántani, lebecsülni. Mást akarunk. Evangelizálni, reformációt előkészíteni^ a magyar ébredést szolgálni. B. B.
