Magyar Református Ébredés, 1946 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1946-06-29 / 13. szám
2 MAGYAR REFORMÁTUS ÉBREDÉS Jézus Krisztus és a test Kedves Szerkesztő Úr! Ne vegye rossznéven, ha sok-sok munkájában felkeresem soraimmal, de úgy gondolom, hogy én, aki oly sok. szór felkerestem már kérdéseimmel és kéréseimmel, akit annyiszor megsegített és áthúzott szakadékokon igehirdetésével és bölcs pásztorolásával, egyszer már kaphat tőlem. is egy, talán kicsit hosszabb, de boldogabb beszámolót■ Jólesik megosztanom nemcsak bánatomat, hanem örömömet is. Pünkösdkor tapasztaltam, hogy a Szentlélek Ür Isten az enyém is lett. Gondoltam már akkor is, hogy ez nem maradhat csupán érzés vagy fogadkozás, még kevésbbé hangulat, de előre fél. tem, hogy gyakorlatból megint — mint már oiy sokszor — meg fogok bukni. Hiszen tetszik imerni: egyszer fel — egyszer le természetem van. De — és éppen itt kezdődik örömöm gyökere — látom ám az utat, hogy most a Szentlélek ügyéről van szó és nem rólam. Nem úgy áll a dolog, hogy ő annyit végezhet, amennyit én engedek Néki, hanem én templommá lettem és Erő lakik bennem, Aki cselekszik. Hadd említek meg mindjárt egy — nekem legalábbis — életbevágóan fon. tos dolgot. Tetszik ismerni az életemet, nagy családom még talán jobban igénybevesz, mint eddig. A munkám is jóval több. Minden kegyességem és bizakodó természetem mellett is türelmetlen és kapkodó voltam és úgy a szívem mélyén igen-igen elégedetlen, nemcsak magammal, hanem szeretteimmel, sőt bizony az Ür Istennel szemben is. Sok. szór nyilvánvalóklcá is lettek énemnek ezen alapvonásai, de mint régi keresztyén, igyekeztem jó képmutató lenni. Legalább kívülről látszódjam tipp.topp keresztyénnek. Pünkösd óta főleg két dolgot láttatott meg velem a Szentlélek Ür Isten, mint az én tennivalómat. Először is: vállal, jam el az embereket olyanoknak, amilyenek. Ezt szóval hallom, sőt mondom is én már néhány év óta, de cselekedni? Azt nem. Sőt nemcsak az embereket, ha. nem a munkámat is vállaljam olyannak, amilyen. Annyit dolgoztam na. ponta és jóformán semmi örömöm nem volt benne, mert mindig csak azt láttam és sirattam meg, amiket nem vol. tam képes elvégezni. Nem vagyok én most sem szorgalmasabb, beosztásomban sem lettem böl. csebb és előrelátóbb, csak éppen hogy (nem tudom, le merjem-e írni, de talán nem ért félre) megelégszem annyival, amennyit sikerül elvégeznem. Szóval, nem magammal, hanem a Szentlélek Ür Istennel vagyok én ilyenkor megelé. gedve, és ez olyan jó. Nem is tudom, mikor voltam ilyen boldog. Külsőleg nem változott éppen semmi sem, a fizetésünk kevesebb, a munkánk több lett, az emberek még nehezebben elviselhetők, hivatali főnököm gorombább, mint valaha és mégis le merem írni, ki is merem mondani, hogy boldog, sőt megelégedett ember vagyok. Itt és most, 19Í6 június végén. Talán kicsit gyerekes dolog, hogy még le is írom, de esténként nem azon kesergek, amiket nem tudtam elvégezni, hanem azon örülök, ami sikerült. Mert sikerül minden szépen egymás után, vagy még helyesebben egymás mellé igazodni. És még valami. Olyan boldog vagyok. Tudóén, hogy ezt a szót: boldogság, már nagyon lejárattuk, hangulatokra és nem odavalókra elfecséreltük. Találtam is helyette az én mostani állapotomra a Szentírásban egy jobb kifejezést: Szentlélek által való öröm. Ez több mint bol. dogság, úgy érzem és ezt nem tudom egész biztosan még, hogy így van-e, hogy nekem csak olyan passzív szerepem van ebben az örömben; engedem, hogy a Szentlélek örüljön énbennem. Az elégedetlenséggel és örömnélküli- seggel mintha régi természetemnek a méregfogát húzta volna ki az Isten. Azt hiszem, most kezdek keresztyén lenni. a. t. HÍREK Kétnapos lelkészi konferencia volt június 24—25-én a budapesti, pestkörnyéki és pesti egyházmegye lelkészei részére a Budapest-Szabadságtéri gyülekezetben. 30—40 lelkész vett részt a konferencián. Előadást tartottak: (időbeli sorrendben) Morvay István, Victor János, Fekete Sándor, Bavasz László, Farkas József, Bereezky Albert és Eesedy Aladár. Vart a mai keresztyénségben, keresztyén életfelfogásban, tanításban, bitben valami komoly nagy ve- saedélem: elszellemiesíti iw dolgokat. Jézus Krisztust is ilyen elszelle- miesített formában képzeli, hiszi, vallja, prédikálja, ajánlja és követi. Ezért van messze, ezért élettelen, ezért megfoghatatlan, elérhetetlen és követhetetlen. Nemrégiben beszélgettem egy komoly bizonyságtevő keresztyén testvéremmel, aki a leghatározottabban kijelentette, hogy Jézus Krisztusnak semmi köze nincs a testi dolgokhoz. Igaz ez? Lehetetlen. Jézus a testté lett Ige, a testté lett Krisztus. Ez olyan komoly dolog, hogy aki öt nem »testben« megjelent Krisztusnak vallja, az nem Istentől van. Tehát egészen komolyan nemcsak köze, de kapcsolata van a testtel, hiszen ö testben megjelenvén, testében szenvedte el a halált, testben támadott fel, ment fel a mennybe. Aztán, mikor Ö itt járt. akkor is egészen komolyan számításba vette a testet, hiszen annyi_ embernek gyógyította meg a testét, építette meg testi fogyatkozását és szabadította fel ial test és a sátán kötelékéből. Ha tanításait nézzük, akkor ugyancsak látjuk, hogy nem közömbös a test dolgaival, a valódi életet prédikálja, tanítja, ezért a testről sem felejtkezik meg. Legyen elég példának az Ur imádsága, a Miatyánk. Vagy például ott van az ötezer és a négyezer ember megvondége- lése- Ott igazán kenyeret osztogatott az éhes testű sokaságnak. Mindkét esetben tessék a kenyéren kenyeret és a halon valóságos halat érteni, az éhségen pedig testi éhséget Ezt- jó volna nagyon komolyan tudomásul venni, mert Ö teg»És meg ne szomorítsátok az Istennek eme Szentlelkét...« (Ef. 4, 30.) Azt hisszük általánosságban, hogy pünkösd után csak öröm lehet a keresztyén ember életében. Azt gondoljuk, hogy a kitöltetett Szentlélek, ahogy a tanítványokat betöltötte ezzel a kibe- szélhetetlen örömmel, amit egyesek részegségnek hittek, állandó örömérzésben tartja a Szentlelket nyert embereket később is. Valahogy olyan elképzelésünk van, hogy pünkösd után — kinek-kinek a maga pünkösdje után — nem is lehet szomorú napja. így lehetne, de még se így van. Igaz, hogy a Szentlélek vigasztal, tehát elveszi a szomorúságomat, hiszen megpecsételi bennem, az én lelkemmel együtt tesz bizonyságot arról, hogy Isten nemcsak másnak, de nekem is bűnbocsánatot, örök igazságot és örök életet ad ingyen kegyelemből a Jézus Krisztus váltság- halála által, vagyis az Istenfiúság drága valóságának örömével tölt el és miégis a pünkösdöt megért ember, a Szentlelket megnyert ember életének a Szentlélek vétele utáni időben nemcsak az öröm a jellemző vonása, hanem a sírás is. Azt a kérdést, hogy igazán a Szentiéleké lettél-e, az dönti el: tudsz-e elég sokszor sírni pünkösd után? Mit akar ez jelenteni? A keresztyén ember öröme csak a Szentlélek által lehet. Ha nem attól van, nem is öröm az. Ahhoz, hogy valaki boldog legyen, hogy az Isten országának tagja legyen, a Szentlélek által való öröm kell. A Szentlélek kell tehát az én örömömhöz, illetve maga a Szentlélek az én örömöm. A Szentlélek jelenléte, bennem léte az öröm. A Szentlélek azonban nagyon könnyen megszomorítható, a megszomorított Lélek azután nem nap, ma és örökké ugyanaz, tehát ha Ö egyszer, adott kenyeret, hajlandó mindig adni. Természetesen nem csak úgy, mindentől függetlenül, hainemi úgy, ahogy Ö már szokta az adnivalókat. Az éhes embert nem Igével akarja jóllakatni, mint ahogy a bűnös embert nem kenyérrel akarja megtéríteni. Mikor ő azt tanítja, hogy: »...keressétek először Istennek országát és az Ö igazságát; és ezek mind megadatnak néktek«, ezzel nem azt mondja, hogy nem lesz mit ennetek, mit innotok, pláne nem azt, hogy ne törődjetek a testetekkel, ha éhesek vagytok, maradjatok éhesek, hal szomjasak vagytok, maradjatok szomjasak. Ellenkezőleg. Éppen azt mondja, hogy az enni- és innivalót, ruház- kodnivalót Isten olyiain fontosnak tartja, hogy ö ezt meg is adja, csak keresni kell először az Ö országát és az Ö igazságát. Az is tökéletesen igaz, hogy Isten országa nem evés, nem ivás, de azért az is igaz, hogy az Ö országában mindent, az evést és ivást Isten akarja uralni, az Ö Fia, a Jézus Krisztus általi. Ö pedig egész biztosan jól táplál, a meg- elégítés után maradékot ihagyóan. Miért mondtam el mindezt? Egyrészt azért, hogy ne aggodalmaskodjunk. Jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy kenyérre, lakásra, ruhára szükségetek vau, És Ö meg is adja ezt, ha keresitek az Ö országát. Másrészt azért, hogy a testnek valókat ne Jézus megkerülésével, ne az Ö országán, hatalmi rendjén kívül, ne az Ö evangéliuma ellenére keressétek. Harmadrészt azért, hogy a Krisztus szolgálatában ti se felejtsétek azt, hogy a bűnökből megváltó, ,a lelket örökéletre szabadító Jézus Krisztusnak a testre is gondja van. Békefi Benő sokáig szomorkodik nálam, eltávozik. Akiből pedig a Lélek eltávozik, attól, abból az öröm távozik el. A Szentlélek mindig valami konkrét bűntől szomorodik meg, a meg nem bánt, a ki nem vetett, el nem hagyott bűnnel pedig nem közösködik, inkább eltávozik. A megszomorított Lélek igy lesz megszo- morító Lélekké számomra. Ne ringassuk magunkat hazug álom. ban. A bűn gyökere még bennem van pünkösd után is, a Sátán se nyugszik meg, hanem szerte jár, keresvén, kit elnyeljen, a kívánság is alkalmat vé- vén, bűnt szül. szóval nagy a bűnbejutás esélye a Szentlélek vétele után is. Igaz, nem így kellene ezeknek lenni, szégyene ez a keresztyén embernek, de mint ténnyel számoljunk, mert Isten is számol vele. Ne engedjük, hogy az ördög itt csaljon meg bennünket. Mert nem zár ki örökre az Ür. Az Ö irgalmassága megmutatkozik itt is, éspedig abban, hogy a felüdülést Ígéri a bűnök megbánása és a megtérés után. (Csel. 3, 19.) Ezért olyan döntő kérdés: tudsz-e sírni pünkösd ntán is? A bűn miatt elvesztett Szentlélek csak a bűnbánat könnyeiben megtisztult szívbe költözik újra vissza. Ezért imádkozik Dávid is így: »Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, És az erős lelket újítsd meg bennem.« (Zsolt. 51, 12.) Keresd meg hát a bűnödet, amit nem bírt el a Szentlélek, sírj felette, hogy miatta vesztetted el Öt, valid meg és bánd meg, hogy eljöjjön a felüdülés ideje az Úrnak vizétől. Ha igazán a Szentlélek a te örömöd, akkor sokszor kell pünkösd ntán még sírnod... Sírtál-e már csak egyszer is? Ne felejtsd el: »Boldogok, akik sir- nak, mert ök megvigasztaltatnak.« Molnár Bálint^ Csendesnap Nyíregyháza, junius 20. Vallani akarunk arról, hogy a Baráti Társaság nyíregyházi csendes napján megvilágositobla Isten előttünk: miért ér mostanában annyi vád bennünket, hogy nem szánjuk oda egészen magunkat a magyar lelkiébredés szolgálatára. Mert eddig a baj konkrét okát megmondani senki nem tudta. Általános bűnökből nem lehet megtérni és ezért nem tudtunk meggyógyulni sem. Isten pedig nem hajlandó addig tovább menni, míg az elénk adott kérdésre nem adunk hatbározott választ. A csendesnapon a Lélek által megkérdeztettünk, meddig tűrjük a Szövetségláda mellett a dágont. Hiszen ez a kettő egy templomban nem fér meg. Mert a dágon leesik arccal a földre, az Ür színe előtt. Ha megpróbáljuk visszaállítani, ismét leesik, több, összetörik. A Lélek kérdésére azt kellett válaszolnunk, hogy bálványom a múltam, a régi jó életem, hiúságom, kedvenc Igém, amihez menekülök, más Ige vádja elől. Nem takarózhatom azzal, hogy a bálványom feltámad, mert a bálványom magától fölkelni nem tud. Ahhoz én is kellek. Isten tud magától cselekedni, mert <5 Isten. De az ördögnek nincs keze, lába, füle. Én is kellek hozzá. Beláttuk, hogy a dágon csak akkor nem tud fölállni, ha a helyét elfoglalja valami más. Ez a valami csak Isten országa lehet. Ha bennem Isten országa van, akkor ledőlnek a dágonok. Tudom, hogy hol a helyem, mi az én dolgom. Ezt kellett nekünk meglátni, személy szerint elintézni, mert Isten máskülönben nem ad növekedést. Ebből gyakorlatilag megszületett kinek-kinek a nyári programmja. Vizsga a szemináriumban Tele izgalommal és várakozásai, ünnepélyes hangulatban gyűltünk be az ebédlőbe, a bosszú asztal köré. Nagy kikérdezésre számítottunk, ehelyett semmi miás nem történt, mint egyszerű beszélgetés. Már ez a mellérendelt viszony is jellemző a céljainkra, sajátosan magyar forma. Ami a tartalmi részét illeti, ezen. a vizsgán legelőször is az tisztázódott, mi is a szeminárium tulajdonképpen. Mit, miért és hogyan tanultunk? Ats összes »tantárgyakból« az derült ki, hogy az élet nagyon egységes, a tudományoknak közös a lényege, csak mindegyik másképpen fogalmazza meg. A filozófia Igazságnak, a lélektan Szabad- Ságnak, a pedagógia Szeretetnek nevezi, de a végső meghatározás, a közös nevező csak az Űr Jézus Krisztus lehet. »Én vagyok az Üt, az Igazság és az Élet.c A szeminárium célja, hogy ezt iá másik embernek is tudomására hozza, meg- vallja. De hiába vallók én, ha nem hisznek nekem, hiába beszélek, ha senki sem ért meg. Ezen csak egyféleképpen lehet segíteni, ha a töröknek megtanulok törökül, a kínainak kínaiul, a magyarnak magyarul. Mindenkinek a maga nyelvén. Hogy a népnek vallani tudjak, szükségem van folklórra, az értelmiségnek a filozófia nyelvén: vallók, a papnak az ifjúhoz való viszonya pedig a pedagógia A szeminárium tanulmányainak a valósága az Űr Jézus Krisztus, ez a sok mindenféle tudomány mind csak az Ö vetülete! De hogy a vizsgánknak ne csak a tartalmi és formai részét értsék meg, tessenek eljönni az évzáró-ünnepélyünkre, ott a programunkat is megismerhetik. Egyszerű népdalok, szavalatok, együgyű, naiv népmese és zengzeties zongoraszó helyett halk furulyaszó. De hisz Gandhi se csinált semmi különöset, nagyszerűt, mikor magaszőtte lepelben sóti főzött a tenger vizében, mégis egy egész nagyhatalom retteg tőle. Vizsgánk eredni ínyeképpen kiderült, hogy a szeminárium tartalma az/ Úristen, formája a magasság és ha produkciója még naiv és egyszerű is, hisz- szük és reméljük, hogy ez egy egészséges újszülött életprodukciója. Övé a jövő. A szeminárium ——— ' y ■ Együtt az Úr színe előtt Pünkösd utáni sírás
