Magyar Református Ébredés, 1946 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1946-03-23 / 6. szám
MAGYAR REFORMÁTUS ÉBREDÉS 3 VÉLEMÉNYKÜLÖNBSÉG Mult Héten többszín- volt alkalmam eszmeváltó díszes körbe gyűlni s így ▼ált számomra a címül írt fogalom problémává. Keresztyén közösségek tag. jaiként tartottunk egy-két dívánt s miközben dívánkoztunk, össze-összehorgol- tunk keményen. Ez azonban mind hagy- .ián, nagyobb baj az, hogy az eszmék tisztázása a végén sem vezetett semmi, féle kézzelfogható eredményre. A pár. bajok végén »a felek nem bókültek ki«, hanem külön.külön fenntartották ere. deti véleményüket. Szabad-e ez? Lehet-e így, kérdeztem magamban s mindannyi, szór kínosan feszengtem ülőhelyemen, úgy érezvén, hogy lehetetlen dugárúk orgazdájává tett a helyzet. nesen járnak az evangyéliom igazságához képest, mondók Pétarnek mimdinyá- jok előtt: ha amiket elrontottam, azokat ismét felépítem, önmagamat teszem bűnössé.« Lehet tehát a más véleményen levőket jobb belátásra bírni, inteni, figyelmeztetni, fedtdeni őket, sőt megszakítani is lehet velük a közösséget, »kiadni őket a, sátánnak«, ha másképp nem megy. Sokkal gyakrabban, az esetek kilencvenkilenc percentjében és a világ legtermészetesebb gesztusa gyanánt pedig lehet elhordoznunk e'gymást olyanokul, amilyenek éppen vagyunk, bizony leg» többször erősen szégyenére, gyalázatára, mindenképpen pedig terhére a közössé, günknek. Illik, valahányszor »nem értjük a dolgot«, vagy ha már »az idegeinkre megy«, amit másik, de mégis kö. zösségünkbeliek csinálnak, megkérdeznünk újra, meg újra, hogy vájjon még mindig, ugyanaz a Lélek dolgozik-e bennünk. És illik újra, meg újra megbizonyosodnunk, hogy igen bizony, »dacára a dacárandóknak«, ugyanaz a Lélek dolgozik. Másképpen tialán, mint ahogy divat. vagy ahogy megszoktuk, vagy ahogy mi magunk is csináljuk, vagy ahogy szeretnek, de még mindig Krisztus szenvedélyes szeretete szorongatja a®t a valakit, vagy azokat a valakiket, akiknek sok egyéb 'gyarlóságuk mellett az a jóvátehetetlen hibájuk is megvan, hogy ők — ők, nem pejig mi. > A közösségek pontos leírásában ott szerepelnek a lényeges fogalmi jegyek: mindnyájan egy akarattal együtt valá- nak. A közösség a Szentlélek adta leg. csudálatosabb és legtökéletesebb koalíció. Az emberek szervezte koalícióban a résztvevőknek legalább is életbevágóan fontos és sürgős ügyekben muszáj egy véleményen lenniök. A keresztyén közösség tagjainak meg: szabad egy akarattal, együtt. lenniök mindnyájuknak. A külön vélemény azonban nem igazi szabadság, hanem a sátán gazdagsága és nagyvonalúsága. Karácsony Sándor Métdö-znapi fcé>uléö£fí Nyugtalanság vagy béke? Nem fér belém a kérdés, feladom hát májsoknak is, hadd törjék u fejőket rajta mások is rajtam kívül. A keresztyén közösségek megvilágosítója az egy és oszthatatlan Lélek, akit úgy is szoktunk emlegetni lényének megfele. lően, hogy »ugyanaz a« Lélek. Láthat-s hát, vagy mutathat-e ugyanaz a Lélek kétféleképpen? Ha van közösségek keretén belől véleménykülönbség, Istentől van-é? Mielőtt válaszolni próbálnánk erre a kérdésre, jó lenne arról is szót értenünk, mi is voltaképpen az a véleménykülönbség. Második gimnazista koromból vissza- cseng ugyanis a fülembe egy bizony már régecske, elhangzott, úgynevezett »tanári vice«. Még most is az arcomba szalad a vér tőle, ha ráemlékezem. Jeles tanuló voltam, de a gerundium és a ge- rundivum közt valahogy nem fogtam fel a különbséget s mikor már harmadjára vétettem el, mi is hát az az »ad oppugnandam urbem«, azt mondta boldogult Kulcsár tanár úr, mosolyogva végigsimogatván buksi fejemet, hogy: baj, baj, te Sándor, hogy ebben az egy dologban még mindig nem egyezik a véleményünk. Érdekes, hogy néha egyetlenegy mondás hogy megokosítja az embert. Én akkor irtózatosan elszégyeltem magam, mint egy villám fénye, hasított belém, hogy ebben az egy dologban nem véleménykülönbség van köztünk, hanem Kulcsár tanár úr jól tudja:, mi az a gerundivum, én meg rosszul tudom s ez a bűntudattal teljes belátás mindjárt tisztázta is bennem a valódi tényállást. Attól kezdve aztán e tekintetben helyre is állott köztünk az egyetértés, Mellék, termékként azonban mai napig megmaradt bennem valami sanda gyanú, arra való nézvést, hogy a véleménykülönbségek oka mindig valami ilyen helytelen látás és hogy Isten szerinti közösségekben éppen ezért nem lehet, nincs is véleménykülönbség. Nincs, nem is lehet. Tamás és a többi apostol közt nem véleménykülönbség volt, bánéin Tamás volt egy élménnyel szegényebb a többinél. Nem is tartott tovább ez a. két malomban őrlés, csak addig, míg az Űr újra meg nem jelent, ezúttal immár Tamásnak is. A keresztyén élet tényekből áll s a tények nem tűrik a véleménykülönbséget. A közösségi életet az azonos élmények valóságos tényei tartják össze. Ha az Űr itt van köztünk, erről a tényről nem térhetnek el a vélemények. Az, hogy valakinek erről a tényről eltérő a véleménye, nem jelenthet egyebet, azt jelenti, hogy az a valaki nincs közösségben a többivel. Más téma meg keresztyén közösségben egyszerűen nincs. Valószínű, hogy Pál apostol Gamáliel lábainál sok minden, félét megtanult, amiről a szegény halásznak, Péternek halvány fogalma sem lehetett. Még sem volt közöttük vélemény- különbség, mert közösségi életükben kizárólag csak a megfeszített, feltámadott és mennyekbe ment Krisztus volt a központi élmény és az egyetlen téma. Azaz, hogy megálljunk csak. Legalább is látszólag, mégis csak volt közöttük véleménykülönbség arról a kényes témáról, kósert egyenek-e a megtért pogányok. vagy sem, pontosabban: élhet-9 zsidóból lett keresztyén pogá. nyokkal egy asztal mellett, velük egy koszton. De csak látszólagos és így időleges itt is a kettőség. Arról van szó, hogy Pálnak, a pogányok apostolának ebben a kérdésben szélesebbkörű és gazdagabb a tapasztalata, mint a majdnem kizárólagosan zsidók között forgolódó Pé- ternekr Pál tehát éppúgy nem eszmét cserél Péterrel, mint ahogy a fenti példában az öreg latin tanár nem azt esc. lekszi kis diákja társaságában, hanem informál, megtanítja, felvilágosítja őt. Mi lehet tehát véleménykülönbség helyett keresztyén közösségben? Ritkán és végső esetben az, amit Pál •sinált. »Mikor láttam, hogy nem egye. Régi, sokat használt, sokat ajánlott recept ez: »quieta non movere«: a nyugalomban lévő dolgokat ne bolygassuk! Hányszor mondják, panaszolják: minek jönnek az emberek mindig újabb és újabb tervekkel, gondolatokkal. Miért ne hagyják, hogy az ember már megnyugodjék egy kicsit? Társadalmunk egyik szakcsoportjában felvet valaki egy komoly hi- valásetikai problémát. Lényege az, hogy a pénzszerzés lett a főcél, amelynek• alárendelnek szociális, sőt esetleg szakszempontokat is. Kellene valamit tenni, — mondja — mert a kari tekintélyt aláássa az etika süllyedése. A helyzet az utolsó évtizedekben állandóan romlott, hovatovább tarthatatlanná válik. Hogy tényleg baj van, azt mindenki elismeri. De van-e megoldás? Amikor a megoldásra vonatkozó javaslatot hallják, elképednek. »Hiszen ez a ve. sénkbe vág«, -- mondják■ — De van-e másnak jobb javaslata? Nehéz kérdés. Mert volna »jó javaslat«. amely nem érintené ilyen »érzékenyen« az embereket, de — azt magunk is szégyéljük előadni, hi- 'szen az etikának — legalább is a látszatát szeretnők megőrizni• Tehát olyan javaslat kellene, amelyért nem kell pirulni, de amely mégsem sérti érdekeinket. Igen ám, de ilyen javaslat szinte el sem képzelhető. Hiszen a szóban- lévő helyzetet éppen az aranyborjú imádata hozta létre. Tehát segíteni rajta az aranyborjú ledöntése nélkül nem lehet. Egyetlen teendő lehet tehát: levenni a kérdést a napirendről. »Nem időszerű«, mondjuk ki a szentenciát. De akkor miért vetették fel? Ezt is meg kell indokolni s azt semmi esetre sem szabad elismerni, hogy aki felvetette, talán csupán lelkiismerete szavának engedett. Elnevezzük tehát nyughatatlan. izgága. kötekedő, esetleg minden lében kanál embernek, aki ilyen problémákkal jön elő, sőt esetleg mondvacsinált mellékcélokkal, önzéssel, irigységgel is megvádoljuk. S ezután — az '»eddig is megvoltunk valahogy« kényelmes gondolatával belenyugszunk abba, hogy nem olyan égető és veszedelmes a kérdés. »Quieta non movere!«, milyen jó és megnyugtató bölcseség! De mit szól ehhez a lelkiismeret? Vájjon ne adjunk- é inkább Ágostonnak igazat, hogy ahol nyugtalanság van, oda hozzunk békességet, de viszont a nyugalomban lévőket hozzuk mozgásba? Egy derék fiatalember, a régi világ társadalmi regényeit olvasgatva elábrándozik azon, hogy milyen szép is lehetett az az élet. Fogatok, vendégség, saját színház és más földi jók. Érdekes, hogy a legtöbb ember, aki erről beszél, úgy képzeli, hogy ő ahhoz a társadalmi osztályhoz tartozik (illetve tartozott volna), amelynek ez az életstílusa. S ilyenkor megint azt kér- dezik: minek kellett mindezt meg- bolygatni? Mert hiszen azt el sem tudjuk képzelni, hogy mi nem azokhoz tartoztunk volna, akik nem a kocsiban ülnek, hanem a bakon, akik nem táncolnak a bálban, hanem felszolgálnak, akik nem a készhez ülnek le az asztal mellé, hanem elkészítik az eledelt! Bölcseség-é tehát a »quieta non movere?«. Mit mond erre Krisztus? »Gondoljátok-é, hogy _ azért jöttém, hogy békességet adjak-e földön? Nem, mondom nektek, sőt inkább meghasonlást.« (Luk. 12:51.) Mi okozza ezt a meghasonlást? Az, hogy ezzel a tanítással összeegyeztethetetlen a világi bölcseség. Azt mondja a múltkor egy munkatársam, hogy a kereszt,yénség azért »bukott meg«, mert Krisztus ugyan forradalmi vallást alapított, de azt a »papok« kiforgatták, leszeliáttették, hogy — az embereknek »be lehessen magyarázni«, hogy birka módjára, tűrjék el mások basásko- dását■ Eltekintve attól, hogy a ke- resztyénség nem bukott meg, Krisztus nem vallásalapító volt ^ s a szenvedés eltűrése sem a basás. kodás fennmaradása érdekében van, kétségtelen, hogy a »békesség evangéliumának készségét« igenigen félreértik és félremagyarázzák. Ne hagyjuk tehát _ magunkat félrevezetni. Ne hagyjuk világi okoskodással elaltatni, ellial!) góllá f ni , lelkiismeretűnk szavát. Nem azt mondom, hogy kötekedjünk, veszekedjünk, hanem, azt, hogy komoly, lényegi kérdésekben ne hagyjuk, hogy meggyőzzenek minket: »rossz ugyan íny, ahogy van, de nincs más megoldás«. Mert minden kérdésben, minden problémában van megoldás! —s —r ImóHség iskolóia MEGTILTOTT IMÁDSÁG Isten megengedte, hogy imádkozzunk. Legnagyobb jog, amit kaptunk. önmagunkban erre soha gondolni se merészeltünk volna, hiszen mi jogcímünk lehet nekünk arra, hogy a mindenható Urat, a Szentet és Tisztát, a tökéletes Böl- eseséget valamire kérjük? Egyetlen jogcímünk van rá, de ez tökéletesen elég: Ö megengedte. Tudomásunkra adta, hogy szívesen veszi, ha odamegyünk hozzá és elmondjuk neki a^zt, ami a szívünkön van, akár hálaadás, akár könyörgés, akár nagy, akár kicsiny dolog. Sokunknak évek óta szívére nehezedett a magyarság sorsa. A magyar megmaradásért nemcsak külön-külön, magános csendességünkben, hanem közösségekbén is imádkoztunk. Láttuk előre Isten elkerülhetetlen ítéletét. Azt is tudtuk, hogy ez az ítélet már egeszen közel van. Csak azt nem tudtuk, hogy halálos ítélet lesz-e népünk fölött vagy nyit még az Ö irgalma új életlehetőséget. A sötét szorongás esztendei alatt ugyanúgy az Ószövetséghez és a prófétákhoz fordultunk, mint a mohácsi vész után reformátor elődeink. Tanultunk imádkozni népükért könnyhulla- fással és bűnbánati al könyörgő prófétáktól s ezt a leckét nagyon gyöngén tanultuk meg. Az ítélet végigszáguldott rajtunk, romokat, halált és pusztulást hozott, de kíméletesebb volt, mint akkor hinni mertük. Afe imádság iskolája:_ a,Biblia. A magyarságért való imádkozás tanulásához Nehémiás, _ Dániel, Ésaiás és Jeremiás a legjobb forrás- De éppen Jeremiás találkozott a népért vaió imádság tilalmával- Felsorolok néhány helyet. »És te ne imádkozzál e népért, se jajszót, se könyörgést ne emelj érettük és nálam közben ne járj, mert én meg nem hallgatlak téged.« »Te azért ne esdekelj e népért. és egy kiáltó és esdeklő szót se ejts érettük.. .<< »És mondá nékem az Ur: ^ Ne könyörögj e népért az ő javára.« »És mondá az Ur nékem: Ha Mózes és Sámuel állanának is előttem, nem hajolna lelkem e néphez; küldd ki az orcám elől, hadd menjenek.« (Jer. 7:16; 11:14; 14:11; 15:1.)* Isten hosszútűrése csak arra jó, hogy csapásai és ítéletei alatt meg lehet térni. De a makacs megátal- kodottság nem •számíthat arra a kegyelemre, amelyet nem is kér. Vájjon meddig tart az Isten hosz- szútűróse a mi népünkkel szemben? Vájjon az Ö ítéletének irgalmas volta és mértéktartása mennyi bűnbánatot és mennyi imádkozó szívet teremtett? Van-e még engedélyünk az imádságra? Bizonyos vagyok Ibenne, hogy még mindig lehet imádkozni ezért a népért, de csak egyféleképpen. Azt nem kérhetjük, hogy Tsten- megtérés nélkül, Ibűnbánat nélkül1 és engedelmesség nélkül jót tegyen velünk. De azt kérhetjük, hogy árassza ki Szentleikét, adjon üdvös megkeseredést és szaporítsa meg az imádkozó hívőket és hívők imádságait. Bereczky Albert * Nagyon fontos, hogy ezt nem volt elég egyszer megmondani. A »Magyar Ébredés« szabolcsi konferenciáját április 14-én, virágvasárnap rendezzük meg Nyíregyházán a Református Gyülekezeti Házban. 8.30-kor: »Isten szólni akar hozzád«; 10 órakor istentisztelet: »Jézus Krisztus urasága alatt«; jl.30-|kor csoportgyűlések: Zeár nyoknak a templomban, asszonyoknak az elemi iskola dísztermében, férfiaknak a Gyülekezeti Ház földszinti középső termében, fiúknak a Gyülekezeti Ház nagytermében: »Mit jelent ma keresztyénnek lenni?«; 12.30-kor közös ősz. szejövetel: »Van-e gyakorlati megoldás?«; 14-kor: imaóra; 15-15-kor: »Keresztyén hit, cselekedet, életa; 16.15-kor: »Jézus Krisztus nemcsak a tiéd«; 17.30- kor: műsoros templomi sajtóünmepéfiy, ének, zene, szavalókórus-számok, előadás: »A magyarság sorsa és a keresz- tyénség«. A konferencián -bárki részt- vehet. Részvételi díj két napilap ára, vagy bármi természetbeni adomány, intézményeink támogatása.
