Magyar Református Ébredés, 1946 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1946-01-12 / 1. szám
2 MAGYAR REFORMÁTUS ÉBREDÉS ÉSZREVETTÜK/ íhogy sokan volnának, akik számú ra a szeretet haszon lenne és kevesen vannak, akik részére köteles séff. Addig jó a szeretet, amíg ál tala el lehet érni valamit, amíg ez Számunkra megbocsátás, segítség könyőrület, előbbremenetel, de ami kor ez mások javára és a mi kánunkra ugyanez lehetne, elzárkózunk előle. Itt az ideje, hogy ne a taások szeretetét követeljük, hanem a magunk szeretetéről tegyünk bi zonyságot. A szeretet ez: mit adsz! Mindig gyanús volt nekünk, ha Sokat beszéltünk a szeretetrői, mert <az derült ki belőle, hogy »szeretőiéin, ha szeretnének«, pedig ez Isten részéről elintézett dolog a mi Számunkra. Isten szeret bennünket, ennek fényes bizonyságát adta, és fezt a Jézus Krisztusban soha visz- feza nem vonja. Isten épp ennek a szeretetnek a jogán, nemcsak azért •küldött bennünket, hogy szeressenek, hanem azért, hogy mi szeressük Öt és szeressük embertársainkat. ö előbb szeretett és tőlünk is 'azt kívánja, hogy mi szeressünk előbb, mi kezdjük el környezetünkkel és népünkkel a szeretést. Mindezt az adja toliunkba, hogy a »Református Segély« mozgalmának a megszületését — egyéni tapasztalatunk szerint — nem kísérte olyan 'kitörő öröm. mint amilyen megillette volna- Azt gondoljuk, hogy Isten ezt az ügyet imádságunkra és <szeretetünkre bízta. Nem kell megvárni seholsem a szervezkedést, a ♦felsőbb irányítást, hanem versenyezzünk: ki szeret előbb? * thogy a hivő közösségekben valami *bai van. Egyik helyen csak magukkal foglalkoznak a , közösség tagjai, saját testi vagy jobb esetben lelki nyomorúságukkal. Másutt a »keresztyén gőr« állapotába jutottak. Van olyan közösség, amelyik »elvi magasságokban« trónol, s onnan ítéli meg a dolgokat. Ismét másik megmarad az elmélkedésnél, s óvatosan tartózkodik attól. hogy a mindennapi életről is szóljon. Nem hiába dörgi hát ide nekünk Pál apostol,: »...nincsen csak egy igaz is, nincs aki megértse, nincs, aki keresse az Istent!« * hogy mindennél jobban érdekel bennünket, hogy mit végeztek felőlünk Moszkvában. Igaz-e,, hogy a »nyugatot« nem érdekli már a sorsunk? Vagy az ellenkező hír az igaz? Melyik lesz az a nagyhatalom. amelytől függni fogunk, amely irányítja majd a, sorsunkat? Csak az nem látszik érdekelni bennünket, hogy »odafenn« mit végeztek felőlünk, — hogy az egyetlen »hatalom« fogja ezentúl is irányítani sorsunkat. * hogy a zsidókérdés jobban izzik, mint valaha. Nem tanulunk a tá- volmult hibáiból s a közelmúlt szörnyű bűneiből. Nem tanult egyik oldal sem. A bosszúvágy, a megbocsátás hiánya az egyik oldalon, 8 változatlan elfogultság a másik oldalon. És mit tesz ilyen körülmények között az egyház? A hivatalos egyház, s a hívők közössége? Látja e a zsidómisszió jelentőségét, szükségszerűségét, sürgős nélkülözhetetlenségét? Látja-e a missziós munka ilyenirányú szükségességét saját sorainkban is? * hogy a megbékélés szelleme más vonalon sem mutatkozik. A fenekedés, a gyűlölködés semmit sem csökkent. Még beszélni is alig akarunk vagy merünk megbocsátásról. Szót emelni mellette, kinek jutna eszébe. És nem gondolunk arra, hogy a bosszú új bosszúvágyat szül, s ez mindig hatványozottabban ielentkezik, s öregbíti a sátán dicsőségét. »A legjobb és legnagyobb szolgálat, melyet az egyház a nép érdeké ben tehet az, hogy a bűnbánatit nem a népnek hirdeti, hanem önmagában tart bűnbána'ot. Mindaddig nem hallhatja meg a nép a bűn- bánatra való felhívást, amíg maga az egyház nem válik ismét egyházzá.« (Walter Lüthi.) Rád is tad&zili? Irta: Bereczky Albert Sikerült mindent lejáratni, az ilyen rámenős címeket meg különösképpen. Ha nem bíznék abban, hogy ennek a lapnak az olvasó- közönsége nagyjában olyan emberekből tevődik össze, akik mégse »edződtek« meg a személyes életüket érő keresztyén támadással szemben annyira, hogy a cím el- olvastán magukban legyintenek és »úgy is tudom« jelszóval már úgy olvassák, mintha nem olvasnák — nem is írnék. Stanley Jones nagyon szép könyvében, a »Krisztus India országútján«-ban emlegeti azt a veszedelmes betegségünket, hogy minket már eleve beoltottak a keresztyénségnek egy gyenge válfajával, hogy ezáltal immunisakká legyünk az igazival szemben. Ez a beoltottság talántán mégse tett minket olyan végzetesen immunissá, hogy látván lássunk és mégse lássunk és hallván halljunk és mégse értsünk. Az Ür Isten éppen elég alaposan mellen ragadott és megrázott mostanában minket s tán annyira már észretértünk, hogy az ő ügyét ö nagyon komolyan veszi s velünk is komolyan akarja vétetni. A hiba-veszély mindig két oldalról jelentkezik. Régen tapasztaljuk már ezt sokféle változatban. Ha például a bátorságunkat erősítjük, az alázatosság vonalán esünk el. Ha az igazságot erősítjük, a szeretetet ejtjük el. A mi témánk most a felelősség kérdése s a hiba-veszély itt is két ellentétes oldalon kísért meg. Vagy nem veszem föl magamra azt, ami rám tartozik — vagy olyanokat vállalok, amikre nincs megbízatásom. Egyéni életében kiki megvizsgálhatja, melyikre hajlamos inkább, passzív természetű-e, vagy aktív, de nyilván sokat lehet vétkezni Mind a görögöknek> mind a barbároknak, mind a bö'cseknek, mind a tudatlanoknak köteles vagyok. Azért, ami rajtam áll, kész vagyok nektek is, akik Rámában vagytok, az evangéliumot hirdetni, mert nem szégyenlem a Krisztus evangéliu. mát; mert Istennek hatalma az minden hívőnek idvességére, zsidó, nak először meg görögnek- Róma, 1:11—16. Számomra kísértessél kezdődött az új esztendő- Ahogy jókor felébredtem, azon kezdtem gondolkodni, hogy vájjon mi értelme van annak, hogy prédi. kálók, hogy hirdetni próbálom Isten Igéjét és evangéliumát. Elém rémlett a sok értelmetlenség, amivel hallgatják. Szinte elém álltak azok, akik ugyan szívesen hallgatják, sőt sajnos, meg-megdícsérnek Is egy-egy szolgálatomért, de aztán éppen véleménynyilvá. oltásaikban és életükből látszik, hogy mégsem fogadták be, mégsem hitték el. Úgy képzett meg előttem, hogy olyanféle az Igehirdetés szolgálata, mint amilyen a borsó falrahányása. El Is határoztam, hogy nem prédikálok. Hamar felkeltem, hogy üzenjek valakinek, készüljön hamar és menjen helyettem prédikálni, mert én nem tudok, hiszen nem érdemes. Előbb azonban elővettem Bibliámat, hogy az újesztendei Igét elolvassam. Róma 1:8—16 versek következtek az Újszövetségből. Itt olvasom: »Először hálát adok az én Istenemnek a Jézus Krisztus által mindnyájatokért...« Megpróbálkoztam vele. Hálát adtam azokért Is, akikről úgy vélekedtem még az imént, hogy nem érdemes nekik prédikálni. Kezdtem feloldódni... Majd olvasom tovább: »...köteles vaegyikkel is, másikkal is. Van ideje a szólásnak és van ideje a hallgatásnak, de éppen azért, mert egyszer* az egyiknek, másszor a másiknak van ideje, rettentő nagy baj származik belőle, ha pontosan akkor csináljuk az egyiket, amikor a másikra van parancsunk. Közösségileg pontosan ugyanaz a hiba-veszély van ugyancsak két oldalról. A magyar református egyház felelőssége nem is egy oknál fogva páratlan és egyedülálló. A magyar élet központi kérdése a lelki megújulás. Kezd közhelyszerűen itt is, ott is megjelenni az az igazság, hogy gazdasági, társadalmi, politikai és minden egyéb bajaink mélyén lelki-erkölcsi bajaink a döntőek. Ha itt a belső gyökéren meg nem gyógyulunk, lehetetlen remélni összetört és szörnyű válságba jutott sorsunk jobbrafordu- lását. Félős, hogy kevés meggyőző erővel hirdetett ilyen igazságok azt a romboló immunizáló hatást gyakorolják a lelkekre, amire Stanley Jones idézett mondása olyan élesen rávilágít. A magyar élet sorsdöntő kérdése, hogy frázismentesen, életteljesen, másokat meggyőző erővel hirdettessék benne a lelki megújulás égető sürgőssége. Ki hirdesse ezt úgy, hogy döbbent ijedtséggel föleszméljenek az emberek s legalább az igény teljes komolysága előttük álljon — ha nem a magyar református egyház? Ki felelős azért, ha ez az igény elsikkad egyéb igények között? Kinek a dolga, hogy még azt se tűrje, hogy ez az igény akárcsak a második helyre is szoruljon? Első dolgokat az első helyre! Minél zavarosabbak az idők, annál keményebb következetességgel kell a sorrend döntő fontosságára újra meg újra rámutatni. gyök.« Ez a két szó világossá tette előttem, hogy szörnyen megkísértettem. Nem az a kérdés, hogy érdemes-e; köteles vagyok, tehát az eredménytől teljesen függetlenül hirdetnem kell, mert jaj nékem, ha nem teszem. Igen, köteles vagyok: akár tetszik, akár nem, — alkalmas és alkalmatlan Időben, — eredményesen és eredménytelenül, — megértetten és meg nem értetten, — kipihenten s jókedvűen vagy megfáradtán és megterhelten Kö. teles vagyok, mert Isten maga kötelezett el a Jézus Krisztus által, mert nem tehetem, hogy ne hirdessem Istennek hatalmát és szeretetét, mert Isten volt az, aki világosságot gyújtott az én nyomorult, bűnös szívemben is, mert Isten azért adta nékem is Igéjét, hogy hirdessem mindenkor, mindenütt és mindeneknek. Igen, így igaz és így kötelező: köteles vagyok ... Nehéz, de jó engedelmesség. »Azért, ami rajtam áll, kész vagyok nektek is, akik Rómában vagytok, az evangéliumot hirdetni.« Igen, Isten így készített fel az újesztendei Igehirdetésemre és igy kötelezett el újra az evangélium szolgálatára, ahonnét megint kész lettem volna gyáván, csúfosan megszökni. Igen, kész vagyok. Legyíi- zötten és meggyőzötten újra felajánlom magamat erötelenségemben, alkalmatlanságomban, nyomorúságomban Is. tennek, használjon úgy és ott, ahol és ahogyan ö szent Felségének tetszik, ahol és ahogyan akar. Az evangélium Istennek hatalma minden hivőnek idvességére. Ennek hirdettetnie kell, mert ez a megoldás, mert ez a bűn- bocsánat, a szabadulás és az új élet. Köteles vagyok... Kész vagyok.,, S te?! Béksfi Benő A lelki megújulásnak, a komolyan vett evangéliumi ébredésnek egyik ellenvetése éppen az szokott lenni, hogy most éppen az ellenkező dolgok hatalmasodtak el. A legilletékesebb tényezők keserűen panaszkodnak, hogy az erkölcsi züllés mocsara milyen széles és milyen mély. Iskolaigazgatók panaszolják, hogy elemista gyermekek rendszeres és vidám vonatfosztogatásokra szövetkeznek. Betörő- és rablóbandákban fognak el serdülő fiukat és lányokat is. A reálisták ilyenkor azt mondják, hogy fantazmagória lelki megújulásról és ébredésről beszélni — ilyen időkben. A reálisták sohase látnak az orruknál tovább. Aa idők gonoszok és éppen azért, mert gonoszok, kivételesen alkalmasak a lelki ébredésre. Az »idők teljessége« a világ legzüllöttebb időszaka volt. Lukács evangéliuma Keresztelő János föllépését egy csomó név fölsorolásával vezeti be: Tibérius, Poncius Pilátus, He- ródes.í Filep, Annás és Kajafás. Ilyenkor kell, hogy szóljon »as. Úrnak szava«. De nemcsak kell, hanem ilyenkor lehet is. Az éjszaka arra való. hogy a máskor láthatatlan csillagok fényeskedjenek. S mintha valami olyant írna az Ige, hogy »Istennek szeplőtlen gyermekei aa elfordult és elvetemedett nemzetség közepette ... fénylettek, mint csillagok a világon«. A csillag aligha panaszkodik az éjszaka sötétsége miatt. Az áron is megveendő alkalom bizony itt van, mert az idők gonoszok. Csak hát ilyenkor a csillagnak csillagnak kell lenni és aa életnek beszédét kell megmutatni, ami a legnehezebb fajta prédikáció. S jön a csüggedt és csüggesztő kifogás: nagyon kevesen vagyunk ehhez. A számok bűvöletéből nem tudtunk megszabadulni. Mondjuk, mondogatjuk, hogy nem a meny- nyiség, hanem a minőség, de közben magatartásunk elárul minket Az ébredést is inkább széltében- hosszában gondoljuk, mint magasságban és mélységben. Beszélünk és cikkezünk arról, hogy például a mozi sokkal többekre hat, mint bármi más kultúrtényező, beleértve a templomokat is. Nem bánnám én se, ha az Ige világossága a mozivászonról is sugározna. Csak azt ne felejtsük el, hogy nem a legszélesebb tömegekre gyakorolt hatás a legmélyebb és a leg- egyetemesebb hatás. Volt már eset arra, hogy valahol egy paraszt- ember olyan alaposan felébredt, hogy a keresztyénségnek semmi- Jóle gyenge válfajával nem lehetett kielégíteni, hanem addig kereste az üdvösséget, amíg egyszer teljes bizonyossággal rá nem talált s aztán ennek a Ruotsalainnen Pálnak a fölébredt életéből egy egész nép ébredése született meg. Olyanformán volt az mindig, hogy tengermély és sötét volt az éjszaka s valahol csak kigyulladt egyszer egy csillag. Valóban nem mennyiségi kérdés ez és a hatás szétára- dása az Istent megtalált lélek forróságától függ. Sok langyos ember nem tudja átmelegíteni a dermedt magyarság testét. De néhány forró szív igen. Hát ez az, ami rád is tartozik. Rád, aki a másikkal és a harmadikkal együtt felelős vagy azért, hogy az Isten kiáraszthatja-e sze- retetének fölmelegítő és megtis»- tító erejét erre a kivül-belül boteg népre. t £yy,iitt az, Út A'zíne eCätt Köteles vagyok!
