Magyar Református Ébredés, 1945 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1945-12-01 / 1. szám
2 MAGYAR REFORMÁTUS ÉBREDÉS Dr. VICTOR JÁNOS: Teológiai feladataink az új helyzetben Felmerülhet a kérdés: mi köze van a teológiai munkának bármiféle »új helyzethez«, amely a történeti változások során előállhat? Nem arra kell mindig igyekeznie, hogy mentesítse magát a »világnak«, amelynek »ábrázata« az »elmúlás« jegyeit viseli magán, mindenféle befolyásától és szegezze figyelmét kizárólag Istennek örökké megmaradó és mindig azonos Igéjére? S ha nem áltathatja is el magát afelől, hogy ebben az igyekezetében »fejéhez köttetett a gyarlóság« és ezéirt óhatatlanul is magán viseli annak a kornak a bélyegét, amelyhez tartozik, ebből is nemcsak annál szorosabb kötelezettség következik-e arra, hogy — amennyire csak lehetséges — küzdjön mindenféle korhatásnak az ő munkájába való illetéktelen beáramlása ellen és az »időszerűség« lidércfényeinek hátatfordítva kövesse az Igeszerűség világító parancsát annál komolyabban? A mögöttünk lévő évtizedekben ez az igazság tört utat magának a teológiai gondolkozásban és elmondhatjuk: ez^ mentette meg a teológiát. Már-már önmaga előtt is elvesztette minden hitelét, miközben az egymást váltogató »helyzetek« és zellerei áramlatok mindegyiké- símulni és alkalmazkodni ^„—^Án^^égre^TiTmak -a jgi igazságnak az újrafelfede- ésével találta meg ismét ma- át, hogy — van Ige, van Istenek a Szentírásokban mindenorra szóló és mindig élő Szava 3 a teológiának az a föladata, ogy azt úgy megértse, hogy íasok. számára is értelmezni iája. '• > , De akármilyen hálásán emie- ezetben tartjuk is mindazt, mit etekintetben az újabbkori teológiai fejlődésből tanulhatunk, mégis azt kell monda- unk: van a teológiának na- yon komoly köze ahhoz a íindenkori »helyzethez« is, melyet a történet külső és bel- ő alakulása teremt az ő szálára. Valahogyan szól Isten ozzánk a történet által is. gaz, nem úgy szól itt, hogy bariilyen kérdésünkre felelne és zzel az Igében adott ajándékát lármikléppen kiegészítené és icgtoldana. De szól úgy, hogy ölveti számunkra azokat a kéréseket, amelyek aztán — kü- önben megoldhatatlanok ma- adván számunkra, — oda,hajtatnak bennünket az ő Igéjéhez, logy ott elnyerjük rájuk az Ö álaszát. Különben is föltételezlhetnők, le a magunk és mások életének megfigyeléséből tapasztalatiig is tudjuk: a reánkzuhant ürített történet súlya alatt^ ma ok ember fordul az Ige felé. A eológiai munkának ebben a lelyzetében nyilván az a fölada- a, hogy álljon az élére ennek az ge felé útrakelő zárán doksereg- Lek és rója le neki azt a szolgá- atot, amelyet az élenjárók róhattak le: úgy haladjon befelé az Igében a mi nemzedékünk előtt is kitáruló gazdag világba, hogy mások számára is megkönnyítse az abba való behatolást és a benne való eligazodást. Más szóval úgy is mondhatjuk ugyanezt, hogy a mai helyzetben alkalma nyílik a teológiai munkának. arra, hogy igazán »egyházi szolgálat« legyen, — nem abban az értelemben, hogy egyházi tisztségviselők űzik a maguk hivatalos foglalatosságaként, amely senki mást nem érdekel, hanem úgy, hogy tényleg az egyháznak, a hivek seregének eleven lelki igényeit és szükségleteit elégíti ki. Ez persze megköveteli hangnemének és modorának a megváltoztatását is. A tudományos szakszerűség csorbí- tatlansága mellett meg kell találniuk teológusainknak azt a hangot, amelyen az egyház széles köreihez szólhatnak, hogy azok észrevegyék: nekik szóló szolgálat az, amit a teológiai tudományosság végez, — s eredményeinek ők láthatják hasznát, ha igazán az Ige népe akarnak lenni. Tartalmi tekintetben alighanem két kérdésben lehetne megjelölni azt, ami körül különösképpen fáradoznia kell teológiai munkásságunknak a jelen helyzetben. Az egyik az egyház kérdése, amelyet már jó idő óta szorongató kérdésnek kellett érezníink, de amelyet az átélt katasztrófa most már sürgősen tisztázandó kérdésként állított figyelmünknek az előterébe. Nemzeti és nemzetközi viszonylatban egyaránt a szemünkbe mered a kérdés: mi értelme és mi szerepe van ebben a világban az Isten egyházának? Az »új helyzet« egészen a pénzügyekig menő gyakorlati konzekvenciák élével szegezi nekünk a problémát: mi biztosítja az egyház további MIT AKARUNK? Hiedelemből is, meg magyarázatképen is szükséges némi programot adnunk. Ugyan nem új lap vagyunk, aztán talán nem is vagyunk olyan ismeretlen, látásaikat, mondanivalóikat elrejtő emberek, de mégis újra megvallani akarjuk, hogy mit is akarunk, hogy milyen cél lebeg előttünk akkor, amikor több -mint egy esztenűei kényszerű hallgatás után újra útjára indítjuk lapunkat. Mit akarunk? Mondani, szólni, megírni és minél több, sőt egyre több magyar emberhez eljuttatni Isten üzenetét. Istennek van mondanivalója és jaj nekünk, úgy egyénileg mint közösségileg: egyházilag és nem- zetileg is, ha meg nem halijuk azt, amit Ő mond. Eddigi, bizony igen súlyossá lett bajaink is onnét eredtek, hogy nem hallottuk meg Isten üzenetét. Isten nem tétlenül szemléli az életet. Ö Űr, valóságosan hatalommal bíró és uralkodó Űr. Ura minden életnek. Ura az egyháznak, de Ö az Ura az egész világnak. Övé az egyház, de ö a népek, nemzetek, sőt a történelem Ura is. Ebből ered, hogy ö neki akarata, terve, szándéka, megoldása, programja van mindezekre nézve. Ezt mutatjuk. Ebből értetünk meg mára és holnapra várlóan valamit. Ezt akarjuk szólani. Mit akarunk? Amit Isten akar és munkál magyar népünk életében: a magyar lelki és szellemi ébredést. Az a bizonyosságunk, hogy a magyar élet megoldását Isten a magyar ébredés útján akarja, munkálja és hozza el. Isten népünk sorsát, jövendőjét nem közömbösen szemléli, hanem hatalmával, ítéletévei, akaratának megjelentésével, magyarok elhívásával és újjá- szülésével részt vesz benne. O Isten és ezért nem fog a mi látásainkhoz, önző vágyainkhoz, a magunkválasztotta utakhoz alkalmazkodni. Az engedelmesség a mi dolgunk! Hirdetni, munkálni akarjuk a magyar ébredés ügyét. Mit akarunk? Evangelizálni. A Krisztus evangéliumának a megértése, elhívése és annak ereje oldja meg az ember életét minden vonatkozásban. Az élet, a közösségi élet is elsősorban ember-kérdés. Ki és milyen az, aki éli? Az ember romlott, tehetetlen, jószándékaiban és rosszat munkáló. Az epiber inagában néip is egész ember. Isten az ember-kérdést úgy oldotta meg, hogy elküldte az Ö Fiát, hogy éljünk általa. Ez az evangélium. Evangelizálni azt jelenti, hogy ezt az evangéliumot azzal a bevallott szándékkal hirdetjük, hogy el is higyjék, hogy melléálljanak, hogy ezek aztán életet, új életet nyerjenek általa. Krisztus, az ö ügye: Isten országa számára akarunk megnyerni embereket. Mit akarunk? Reformációt sürgetni és előkészíteni. Az evangélium hordozója ebben a világban Isten tervei szerint az egyház. Az ő dolga tagjaiban, szolgálataiban és minden vonatkozású életmegnyilvánulásában az evangéliumot képviselni, élni. Egyházunk e tekintetben Istentől súlyosan megítéltetett. Az ítélet úgy hasznos, ha abból megtérés fakad, tehát olyan bűnbánat, amelyik Isten iránt való teljesebb, becsületesebb engedelmességhez vezet. Isten ítéletéből azt értettük ki, hogy ö másképen akarja egyházunk életét, úgy, ahogy azt Igéjében kijelentette. Reformálni azt jelenti, hogy ennek a kijelentésnek akarunk teljesebben és Lélek szerint engedelmeskedni. Mit akarunk? Mindent, ami egyházi és ami magyar, vagy ilyenként kelleti magát az Ige ítéletével megítélni. Mindent, amit Isten Igéjéből mára és holnapra nézve megértettünk, bátran és nyíltan szólani. Mindenben, amit Isten akarataként ismertünk fel, megalkuvás és meghátrálás nélkül engedelmeskedni és mindenkit engedelmességre hívni. BÉKEFI BENŐ fönnmaradását és hogyan remélheti a romokon fölépülő új világba való beleépülését? De ott van a mélyebb kérdés: nincs-e valami gyökeres hiba az egyházi élet körül, ha a bűneiben megromlott világgal együtt maga az egyház is olyan megszégyenülés ítélete alá került, amely alól most vagyunk fölocsudóban? Ez a százbogú kérdéscsomó végül is annak tisztázására kényszerít bennünket: mi az Isten gondolata és akarata, Ígérete és parancsa az ő egyháza felől? Napjaink sürgetően követelik tehát, hogy az Igének az egyházról szóló tanítását vegyük újra elő alapos megvizsgálás végett. Ebben fölhasználhatjuk segítségül mindazt a látást, amelyre előttünk járt nemzedékek eljutottak, különösen a reformátorok é‘s követőik ránkmaradt egyháziam örökségét, de az uralkodó szempont az kell, hogy lggyen: nekünk, mai nemzedéknek, a mi jelenbeli mélységeinkből milyen fölfelé és kifelé vezető útmutatást ad az Ige, ha alázatosan és engedelmességre kész lélekkel figyelünk szavára? A másik kérdés a nemzeti és társadalmi újjászervezkedés kérdése. A régi rend összeomlása óta ennek a kérdésnek a lázában égnek nemzetünk tömegei. Azok, akik ismerik Istennek az ő Igéjében adott ajándékát, nem vonhatják ki magukat ebből az egész nemzeti életet átfogó problematikából, mintha ahhoz Istennek nem volna szava. Sőt tudniuk és vallaniuk kell, hogy semmiféle újjáépítés nem hozhat létre szilárd eredményeket, ha nem alapoz •azokra az 'örök- isteni követelményekre, amelyek az Igében tárulnak föl előttünk. Halaszthatatlan föladata tehát a teológiai munkának, hogy alaposan vizsgálja meg: mik Istennek Ígéretei és parancsai az emberi társas együttélés számára, amint az egyes nemzetekben és a nemzetek között folyik? Etekintetben is támaszkodhatunk régebbi nemzedékek munkájára, mert hiszen már a reformáció előtt is és a reformátorok nyomán az ő követőiknél is az. volt a helyzet, hogy a teológiai gondolkozás nem szorítkozott az emberi életnek pusztán egyénekben való szemléletére, hanem voltak az Ige alapján »szoeiál- ethikai« látásai is. Nyilvánvaló azonban, hogy a mi korunkban egészen sajátlagosan adatott föl az a lecke, hogy tárja föl és dolgozza ki az idevonatkozó kérdéseket. Amikor a világ életében is éppen ezek a kérdések vannak napirenden, az Ige népének elsőrendű érdeke és kötelessége, hogy ne engedje át magát ezek tekintetében »a tanítás akármilyen szeleinek«, hanem lássa világosan az Istentől eléje-. szabott utat, hogy arra terelhessen másokat is. Az a teológiai vizsgálódás,, amely az említett kérdésekre rávezeti magát, bízvást számíthat arra, hogy az egyház tagjainak sorában egyre többen lesznek, akik benne a maguk ügyét ismerik föl. S ezzel együttjár majd még egy nagy nyereség, amelyet a jelen helyzetben jó öntudatosan is célbavennie teológiai munkálkodásunknak: megint lesz igazi magyar teológiánk.
