Magyar Református Ébredés, 1945 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1945-12-01 / 1. szám
t III. évfolyam, 1. szám. Ara: 250 P 1945 december 1 Magyar advent hogy milyen sokan vannak, akik nek a keresztyén lelkek. Lehet-e vájjon az általános várakozás közben külön magyar adventf A kérdés kétféleképpen is jogosult. E sorok írójának tolla alól nem is egy könyv került ki különböző címeken, amely címek jelzőképpen ezt a szót is magukbanfog- lalták, hogy »magyar«. S e sorok írója egyre világosabban látja, hogy az, amit magyarnak fedezett fel és magyarként pecsételt meg, nemcsak a magyaroké, hanem mindenkié, aki a XX. századot huszadik századi formában éli. De azt is meg kell, hogy vallja: mégis magyarokon tetszett meg először az a sokminden lelki sajátosság, amely együttesen a többi huszadikszázadi nem-magyar és magyar emberek közös szellemi vonása. Másrészt az is bizonyos, hogy a német eredetű reformáció lutheri formáját nem minden nép fogadta el egyértelműséggel. Spanyolok egyáltalában nem, norvégek a maguk egészében, skótok, svájci németek erősen módosítva, svájci franciák Kálvin szerint, alföldi és erdélyi magyarok hasonlóképpen. Mindezek az analógiák azt mutatják, hogy lehet tehát, magyar advent most is, de ha igazán. advent lesz ez a magyar ad- ~vent, egesz világ ülaásura lesz az. Mi teheti az adventi várakozást Sajóiképpen magyarráf Magának a vár ásnak a. tárgya aligha, hiszen ez az egész világon ugyanaz. A módja talán? Bajosan, bár magának a várakozásnak sokféle módja ismeretes. Hiszen csak ha magát a szót halljuk, valami más egyéb képzik meg előttünk, nem az igazi formája a várakozásnak. Idegesen topogó, óráját minduntalan előcibáló, ide- oda vizslató, egész valója szerint tétlen és passzív alakot látunk magunk előtt önkénytelenül és nemakarva is, aki a Körút és Rákóczi- ú t sarkán, Budapesten, a hirdetőoszlop táján már jóideje és eddig hasztalanul várakozik valakire. Ebben a tekintetben boldognak tekinthetem magam egészen más természetű emlékkép birtokában. Édesanyámra gondolok, aki éppen két kisebbik testvéremet várja. Ő nem tétlen és nem is nyugtalan. Nem ér rá tétlenkedni: várakozik. Be kell fűtenie egy szobába, amely rendes körülmények között fűtetlen, vacsorát kell készítenie, még az ágynemű is csak mángorolva van, kivasalva nincs, gondoskodnia illik arról is, hogy a szekér idejében kijusson a távoli állomásra. Még az is eszébe kell, hogy jusson, melyik gyereknek mi a kedvenc étele. És dehogy nyugtalan, dehogy. Akiket vár, egészen bizonyosan meg fognak érkezni, hiszen Isten oltalmába ajánlotta őket minden egyes értük mondott imádságában, jövetelüknek pedig — 6, mióta készül már erre, hogy téveszthetné el — éppen ma van a napja. Nem lehet kétséges: az adventi várakozásnak is valami ilyes lehet a formája. Akkor tehát a várakozás mértéke a magyar? Valószínűleg a mértéke. Minden nép vár, minden nép Krisztust várja, s minden nép úgy várakozik rá, mint nem bizonytalanra. Nem egyformán várja azonban mégsem, mert nem mindegyik érzi egyformán nagy szükségét éppen most. Van nép, amely a karácsonyi örömhozó Krisztust várja, a jászolban fekvő ártatlan kisgyermeket, a gondviselő Atyaisten kegyelmének boldog bizonyosságát. Az ilyen népeknél családi ünnepet készülnek megülni, boldogok ezek. mmelyeknél nemrég járt újra a Van mondanivalónk Irta: Bereczky Albert Lehet, furcsa újság lesz ez és több oldalról »nem értik«. De akik értik, azok örülni fognak neki és szeretni fogják. Ilyen nehéz körülmények között csak akkor érdemes újságot csinálni, ha el nem hallgatható mondanivalója van valakinek, s nekünk pontosan ilyen van. Vallani akarunk arról a hitünkről, hogy az egész magyar életnek van megoldása. Egyetlen eligazító példánknak tartjuk a mohácsi vész utáni két század magyar- reformátorait. Nekik azért kellett hegedűvel, gyalogszerrel Bejárni az országot, magyar zsoltárt szerezni és iskolát alapítani, külföldön szerzett tudományt sárba temetni, mert hitték __ és vallották az egyetlen megoldást. Ügy látták, hogy lehetséges megoldás nincs, de lehetetlen van. Az Isten, de az igazi Isten romlásból, halálból, biztos végső pusztulásból meg tud szabadí.ani, ulvcrl'W : • - te*.' 0Van ennek egy mindenek fölött való biztos mutatója. Az, hogy ö ad embereket, akik keserves sírással tudják siratni — nem a romlást, hanem a romlás okát, bűnös magunkat. A romlást a vakok is látják, a romlás okát már nem, az okozóját még kevésbé. Mi látjuk, hogy Isten okozta a romlást. »Pere van az Úrnak velünk.« A XVI—XVII. században ilyen látók jártak előttünk. Nem vízszintes síkban látták a magyar életet, hanem mindig konokul függőlegesen, az Úr Isten színe előtt. Nagy népeket, mint a gazdag embert, megszédíthet az a szörnyű tévedés, hogy erejükben-hatalmuk- ban bíznak. A kicsinyeknek- szegényeknek van egy előnyük: hamarabb látják meg^ a valóságot. Mi a valóságot látjuk, de a Valóságot is. Biztosak vagyunk benne, hogy halál ellen is van orvosság. Ismerünk Valakit, aki ezt már bebizonyította rajtunk s a magyar reformátorok hitén és engedelmességén keresztül bebizonyította népünkön is. A magyarság sorsa, élete, halála az Úr Isten kezében van. Az ítéletet ő tartja fölöttünk. A kegyelmet is Ö hozhatja el. Nekünk ez komolyan így hangzik: csak ö. Nem egyezik a látásunk a magukba zárt kegyesekkel, akiknek a Biblia egyéni életük megöl dozgatásán túl semmit se mond. Nem egyezik a látásunk ezekkel a hívőkkel. De éppúgy nem egyezik a látásunk a hitetlenekkel, még ha vallásosnak, vagy egyháznak kendőzik is magukat. Nekik talán, mind a két fajtának, furcsa újság lesz ez és nem értik. De vannak és még többen lesznek, akik érteni fogják. Üs szaporodni fog az a hivő és imádkozó sereg, amelyik beül' ° törésbe és odakönyörgi ez1„ az egész népet a most ígaz- -• A -v jfélő és holnap^ irgalma; ságot gyakorló Úr Tstén színe elé. Holnap? Még ma. Hiszen holnap csak akkor lesz, ha ma megtérünk őhozzá, mint ahogy a ma abból lett, hogy tegnap nem tértünk meg hozzá. Mert egyet mi már kezdünk megtanulni. Isten komolyan veszi önmagát és komolyan vesz minket is. Soha sehol nem Ígérte s természetes, hogy soha sehol nem is teszi, hogy makacsoknak, lázadóknak, engedetleneknek békességet adjon. Nem titkolta el ezt a változhatatlan álláspontját. S ezért kell az ö hatalmas keze alatt megalázkodva alaposan körülnéznünk: miben vagyunk engedetlenek, miben kell megtérnünk? Csak egy megoldás van, az Isten megoldása. De neki feltételei vannak. Komolyan akarjuk venni az ő feltételeit s el akarjuk végezni, amit ö tőlünk vár, hogy várhassuk Tőle azt, amit csak ő adhat. észrevettük, hogy milyen sokan vannak, akik nem vesznek észre semmit sem. Hiába van rajtuk az Isten haragja, hiába tanítanak minket aiz idők jelei, vannak, akik vakon s süketen nézelődnek és görcsösen ragaszkodnak a maguk megavasodott »világnézetéhez«. Krisztus1 most is példázatokban tanítja az ő népét. Boldog. aki érti a példázatokat hogy a krisztusi szeretet helyébe kezd az emberek leikébe valamilyen álhumanizmus belopakodni. Az Isten országára teljesen alkalmatlan embereket mentenek, dédelgetnek. csak azért, mert családosok (vagy nem családosok), vagy öregek (vagy még fiatalok). Hát személyi kérdésekben nem merünk reformálni? Isten előtt az egyház szolgái között nincs családos és nemcsaládos, már öreg vagy még fiatal, hanem az egyedüli mérték ez: Istentől alkalmassá tett vagy alkalmatlan; engedelmes vagy engedetlen. Az egyház vezetőinek jogukban áll embereket sajnálni és szeretni, — és ezt mi is1 megtesszük —, de nincs jogukban az Isten országának kárára, alkalmatlan és engedetlen szolgákat gyülekezetek, iskolák vagy egyéb egyházi intézmények nyakán marasztani. Mert ez ugyan ké~ üt . ís, de a! lehető I ^ ___1.1. ' A ' ' . ’ — -<fe—— hogy mennyire nem gyógyult még ki népünk az egyik, talán legnagyobb hibájából, a felszínességből. Még mindig nem tud vagy nem mer, önmagának, a dolgoknak és a történelemnek a gyökeréig nézni. Hiszékeny, a helyett, hogy hivő lenne; okoskodik, a helyett, hogy a bölcseséget keresné; szenvedélyes, a helyett, hogy gerinces lenne; makacs, a helyett, hogy következetes lenne; optimista, a helyett, hogy reménykedő lenne; pesszimista, a helyett, hogy óvatos lenne; bűnbakot keres, a helyett, hogy bűnbocsánatot tartana; embereknek hízeleg, a helyett, hogy Isten előtt alázkodnék meg. hogy milyen kiváló eredményeit látjuk napról-napra az asszimilációnak! aki tegnap fanatikusan szidta a demo-judo-liberálizmust, az ma felháborodva beszél a fasiszta gonosztevőkről, s Dávid óta változatlan buzgalommal — »...piszkolódnak, keményen szólnak, kérkednek mindnyájan a hamisság csele- kedői...« S mindezekből észrevesszük, Ésai- ással, hogy e nép nem tért meg az őt verő Istenhez... Dr. M. G. Krisztus valamilyen lelki ébredés formájában. Más népek a fájdalmak emberét várják az idén éppen, a kereszt és a nyitott sír Krisztusát. Megtérésre érett népek, akik elevenen érzik bűneiket és esengenek azok bocsánatáért. Ennek a bocsánatnak a zálogát keresik és várják az idén. Mi magyarok a mennybeszállott Krisztust szeretnők megkapni kegyelemből ajándékul 1915-ben. Azt, aki a mindenható Atyaistennek jobbján ül és aki onnan leszen eljövendő ítélni eleveneket és holtakat. De addig is, míg eljönne, megígérte, hogy elküldi hozzánk az ő Atyjának vigasztaló Szentleikét. Istennek mindent megvilágosító, mindent helyrerakó, mindent megmagyarázó, egyházépítő Szent Lelkét. A mi adventünk nem lesz teljes, ha megfeneklik lelkünk áhítata a bölcsőnél, mert az a mi népünknek csak az érzelemvilágát hatná meg. Még akkor sem lesz teljes, ha teljes egészében átérti a kereszt jelentőségét közmondásos kálvinista józanságunk, mert az is csak tudatunkat izmosítaná. S nekünk most új világot kell építenünk régi világunk romjai helyébe. Ha látásaink számára nem az a Krisztus születik meg, aki az ítéletet magának tartotta fenn, aki azonban előbb még Atyjának Szentlelke által közösséggé egyesíti népének szétszórt egyes lelkeit, akkor nem tudnánk megoldani feladatunkat, az új világ berendezését. És nem nézhetnénk annak szemébe, aki a felhőben jön el hatalommal és nagy dicsőséggel. Nem is felelhetnénk neki, ha eljővén, beül majd az ő dicsőségének királyi székébe. A magyar advent a gyermekben és a fájdalmak emberében az ítélet királyát várja. E nélkül nincs ébredés és nincs igazán mgayar építés sem. Minden építés rombolással kezdődik s ha a régi rosszat nem az ítéletmondó Krisztus igazsága söpri el a föld színéről, akkor megmarad a régi rossz s ingatag alapjául szolgál az ilyenformán kétesen bicegő új holnapnak. Ha meg a magunk feje után kezdenénk a romboláshoz, abban minden bizonnyal több kár lenne, mint haszon. Egyéni dühünk handábandázna ahelyett, hogy közösségi életünk tervszerű építkezési terve valóra válnék. Erős hittel hisszük, hogy a legutóbbi világégés sem történt Isten tudta nélkül, tehát nem is volt hiába. A felsőbbrendű ember és nép Istentől elrugaszkodott bálványa dőlt le hideg fuvallatára. Megteremtődött a közösségi élet előfeltétele ezáltal. A magyar advent-várta Krisztus, a Szentlélek-igérő és ítéletmondó, tehát az egész világ-várta Krisztus voltaképpen, — a magyar advent így válhatik a földkerekség adventiévé. Karácsony Sándor MAGYAR REFORMÁTUS ÉBREDÉS
