Magyar Református Ébredés, 1944 (2. évfolyam, 1-19. szám)

1944-07-01 / 13. szám

igazi parancsa a hívő ember számára. Még egymással is azért kerülnek szembe, mert Isten egyedül a magáénak akarja tudni őket. Erős szorítással odaszorít magához, amikor bűnbánatban, egészen más és új imádságban, Igéjének nagyon belénk hatoló szavában egyszerre megaláz és megvigasztal. Es itt adja meg azt a reményt, hogy az egymással való közösség egyesegyedül csak Őbenne található meg.

Bereczky Albert.

Az egyház és az Ige

Mi az egyház? Az Újszövetség eredeti nyelvén, vagyis görögül az egyház neve „ekkle- sia“, ami magyarul azt jelenti: „a kihívottak társasága1“.

Ki, honnan, kiket és miért hív ki? Isteni Szentlelke Péter apostol levelében így adja meg e kérdésre a feleletet: „A minden kegyelemnek Istene..aki az Ő örök dicsőségére hívott el minket a Krisztus Jézusban, titeket Ő maga tegyen tökéleteseikké, erősekké, szilár- dakKá és állhatatosakká.“ „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az Ö csodálatos világosságára hívott el titeket.“ (I. Pét. 5:10, 2:9). Tehát Isten, hívja ki a tudatlanság, romlottság és gonoszság sötétségéből az Ő csodálatos világosságára azokat, akiket az Ő eleve elrendelése szerint kiválasztott (I. Pét. 1:2), hogy hirdessék az Ő hatalmas dolgait.

Mi kapcsolata van ezzel az isteni intézménnyel: az egyházzal az Igének?

1. Elsősorban az, hogy Isten az Ige által hívja ki az Ő választottait azok közül, akik „a pogányok akaratát“ cselekszik, „járván ieslett- ségekben, kívánságokban, részegségekben, dob- zódásokban, ivásokban és undok bálványimádásokban“ (I. Pét. 4:3.). Ezért kell hirdettetni az Ur beszédének minden népek és nemzetek közt, ezért kell a Bibliát lefordítani minden nép nyelvére és kezébe adni egyre többeknek, mert az Ur beszéde megmarad örökké az Ő ébresztő, új életet támasztó eszközének. (I. Pét. 1:25.). Az Ige hirdetése és olvasása által terjed az egyház a földön, mert tagjai csak azok, akik „újonnan születtek nem romlandó magból, de romolhatatlanból Istennek igéje által, amely él és megmarad örökké.“ (I. Pét, 1:23.).

Ez az Ige, az Ur beszéde Istennek a Bibliában, a teljes Szamtírásbain foglalt kijelentése, amely azonban nemcsak a Biblia szavaiban hangzik felénk, hanem szemelláthatóvá és meg- tapasztálhatóvá is lett a Jézus Krisztusban, mert „az Ige“ Őbenne „lett testté és lakozott miközöttünik“, hogy láthassuk „az Ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét“ (Jón. 1:14.). Ezért olvassuk Péter levelében az 2

egyház tagjairól, hogy a kegyelem Istene „a Krisztus Jézusban“ hívta el őket. A Biblia központja, lényege, ereje ugyanis Jézus Krisztus, és Jézus Krisztust csak a Bibliából ismerhetjük meg, csak a Biblia útján keíülhetünk Vele élő kapcsolatba. Ezért egyház csak ott van, ahol úgy hirdettetik Isten Igéje, hogy a megfeszített Jézus van annak középpontjában (I. Kor. 2:2) s ahol úgy keresik a lelkek az egyház fejével: a Krisztussal való kapcsolatot, hogy tudakozzák az írásokat, hisz „ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek“ Róla (Ján. 5:39).

2. De az Igének nemcsak az a jelentősége az egyházban, hogy azt létrehozza és annak határait kiterjeszti. Péter I. levele szerint Isten nemcsak elhívja az Ő választottait, hanem „tökéletesekké, erősekké, szilárdakká és állhatatosakká is teszi őket. S ebben a munkában ismét az Igét használja fel elsősorban eszközül. Csak akkor leszünk gyümölcstermő szőlővesz- szők az egyetlen igazi szőlőtőkében, a testté Iqtt Igében: a Jézus Krisztusban, ha Őbenne maradunk s Ő és az Ő beszédei bennünk maradnak. Csak e feltétel beteljesülése után szól nekünk az ígéret: „kérjetek, amit csak akartok és meglesz az nektek“; csak így maradhatunk meg az Ő szeretetóbein;; csak így maradhat meg bennünk az Ő öröme;; csak így leszünk képesek egymást igazán szeretni (Ján. 15:5, 7, 10— 12.). Ezért kell az egyházban, annak tagjai közt is álandóan hirdettetni az Igének, s ezért kell az egyház tagjainak naponként elővenni a Bibliát ezzel az imádsággal: „Szólj, Uram, mar? hallja a te szolgád!“ (I. Sám. 3:9).

Hát te, aki ei sorokat olvasod, meghallottad-e már Isten elhívó szavát s engedelmeskedtél-e annak? Kijöttél-e már a sötétségből az Ő csodálatos világosságára, hogy hirdesd az Ő dolgait ennek a szenvedő, rettegő, sötétségben tévelygő embervilágnak? Újjá születtél-e már az Isten Igéje által, mely él ma is és megmarad örökké? S felhasználod-e azokat az alkalmakat, melyet Isten azért készített,, hogy téged is tökéletessé, erőssé, szilárddá, állhatatossá tegyen? Látogatod-e az istentiszteleteket s megtartod-e naponként csendesórádat, „félretéve minden akadályt s a megkörnyékezö bűnt, nézvén a mi hitünk fejedelmére és bevégező- jére: Jézusra“? (Zsid. 12:1—2). Ne mentegesd magad a háborús viszonyokkal! Éppen ezek teszik különösképen kötelességeddé ezeknek az alkalmaknak a felhasználását. Mert csak így munkálhatod azt, hogy magyar református egyházunk valóiban „ekklesiává“, „választott nemzetséggé, királyi papsággá, szent nemzetté, megtartásra való néppé“ legyen, legyen a magyar „föld sava“ és a „világ világossága“, eszköz arra, hogy a magyar nép el ne vesszen, hanem megtartassék Isten kegyelméből a mostani pusztító viharban.

Ifj. dr. Szabó Aladár.