Magyar Református Ébredés, 1944 (2. évfolyam, 1-19. szám)
1944-07-25 / 15. szám
tott, elfáradt lelkek elsorvadnak a nyomorúságban és úgy vágyódnak valami otthonra, mint a gyermek az édesanyja ölébe, vagy a fészekből hullott madár a fészkébe. Ott vigasztalódunk meg, ahol új bizalom tér belénk, hitünk ébred, és hazatalálunk Istenhez. Mikor a Biblia fáradságról, csüggedésről, félelemről beszél, akkor ez mindig azt jelenti, hogy megszakadt a lélek beszélgetése Istennel, elszöktünk Isten védőszárnyai alól. Ott válunk otthontalanná, ahol elsüllyednek a saját útjaink, céljaink, terveink és fölénk magasodnak a gondok és aggodalmak, mint a nagy hegyek, annyira, hogy nyomorúságunk nagyobbnak látszik, mint Isten. Ott fáradunk el, ahol magunk akarjuk hordani terheinket és magunk akarjuk megoldani életünket, mikor életbiztosítást kötünk óvóhellyel és átfutó kósza hírekkel, hiú ábrándokkal, csak magával az Istennel nem kívánunk megbékélni. Minden nyomorúságunk onnét van, hogy elveszítettük Istent. Ezért nem tudunk megvigasztalódni! Tetézi vigasztalan állapotunkat az is, hogy mi akarjuk megszabni Istennek a segítés módját. Előírjuk néki, hogy mikor és hogyan vessen véget a légitámadások borzalmainak, a fronton és front mögött garázdálkodó halálnak, milyen békét készítsen nekünk és másoknak?! Minden ilyen álomra keserű hajnal a felelet, újabb csalódások, mert a történelem kerekét nem képzelődéseink, hanem Isten keze forgatja. Most úgy látszik, hogy Isten vigasztalása kemény lesz számunkra. Minden szentimenta- lizmus nélkül tárja fel a fundamentumokig el- esettségünk okát: a Bűn rontó hatalmát! Nem veszi el nyomorúságunkat, nem rámolja el az útból félelmeink forrásait: a bombákat, a halottakat, az égő városokat és nem varázsol ezek helyébe oázist, világbékét, hanem elénk tárja a teljes igazságot teljes meztelenségében. Tudtunkra adja, hogy azért van így, mert elhagytuk őt az élővizek forrását és repedezett kutakat ástunk magunknak, amik nem tartják a vizet. Azért van így, mert Isten szabadjai helyett a Sátán szolgaságába adtuk magunkat: testestül és lelkestül. Isten nem akar megvigasztalni bennünket békevilággal, hanem Jézus Krisztus által, mert Őbenne adott világosságot életünk mélységeibe, s vigasztalan sötétségeibe. Ezért halljuk az Ö szavát a lecsapódó bombák moraján túlról: „Jöjjetek én hozzám, kik megfáradtatok és megvagytok terhelve és én megnyugosztlak titeket!“ Nincs otthonunk, csak az Urban! így, „vigasztaljátok, vigasztaljátok az - én népemet!“ Dr. Fónyad Dezső. Időszerű intés Most olvastam: „... ismerd meg a te atyád Istenét és szolgálj néki tökéletes szívvel és jó kedvvel; mert az Ür minden szívbe belát és minden emberi gondolatot jól ért. Hogyha őt keresénded, megtalálod; ha ellenben őt elhagyándod, ő is elhagy téged mindörökké.“ (I. Krónika 28:9.) írnom kell róla, mert időszerű, mert sokaknak meg kellene most érteni. Ezt az intelmet, mielőtt átadná a királyságot, Dávid mondja Salamonnak. Az által lett mégis Isten Igéjévé, mivel Dávid a Szentlélek által mondotta és nemcsak akkor egyszer Salamonnak, hanem Isten egyházának állandóan szól, mert benne mindig időszerű figyelmeztetés szólal meg az új nemzedék felé. Az új nemzedék, az új emberek, a fiata'ság mindig hoz valami új látást, lendületet, program- moit, akaratot. Ez rendjén is van így, mert az élet számára halált jelent a megöregedés. Jaj az, ha minden marad a régiben, hiszen a megavult dolgok legtöbbször meg is romlottak, használhatatlanok, sőt gyakran ártalmasak is. Jöjjön az új nemzedék, jöjjenek az új emberek, váltsál: fel a fiák az apákat. Hozzák az újításokat, a felfrissülést, a szebb, a jobb, a tisztább látásokat, a lendületes, alkotó, építeni tudó erőt. Azonban... Van egy örökség azonban amit igen komolyan át kellene venni, ami nélkül minden újítás, lendület, változás veszedelmes csődöt mond egyhamar. Ez az örökség az atyák Istene. Isten tegnap, ma és örökké ugyanaz. Eleitől fogva mindörökké egyedül csak Ö a vál- tozhatatlan alapja a világnak, az életnek, a történelemnek. Csak az Ö szellemi, erkölcsi és lelki világrendje örök, abban nincs változás és az érvényes mindörökké. Ha az új nemzedék, ha az új emberek, ha a fiák, ezt nem ismerik fel, ha ezt nem hiszik el, ha ezt kihagyják terveikből, álmaikból, programmj ükből, akkor eleve rosszat, bajokat szülőket csinálnak, amik lehetnek újak, mások, mint amik eddig voltak, de jobbak, szebbek, áldottabbak semmiesetre se. Ezért időszerű intés ma különösen: ... ismerd meg a te atyád Istenét... Az ember rendeltetése is örök marad ebben a világban: szolgálja az Isten dicsőségét, az Ő érdekét, az Ö akaratát, az Ő országát, mert erre teremtetett, mert egyedül csak ez a jó. A jónak, a hasznosnak, az érdemesnek, az igaznak, a szépnek mértéke kell, hogy legyen. Kell, hogy valaki a változó nemzedékek, emberek, idők között állandóan képviselje az értéket, a valóságot, az igazságot, az örökérvényűt. Ez a valaki az Isten, aki maga szabja meg, hogy mi a jó, igaz, szép, hasznos és szent, de nemcsak 2
