Magyar Református Ébredés, 1944 (2. évfolyam, 1-19. szám)
1944-06-01 / 10. szám
Ö vele. Hát még ha nincs is meg! Nehéz közösség ez, miért Istenben való közösségnek kell lennie. Az a nehézsége 'leginkább ennek, hogy a súlyát az érzi legjobban, akinél megbomlik. Az é’ietbeosztás, munka vidámság és öröm mindem ebből fakad aztán. Alkalmam volt szélesebb kört is megismerni. Nemcsak az „Otthon“-ban lévőket. Az fogott meg, hegy hús és vérből való mai emberek. Hivataliba járó, fontosabb, vagy kevéssé fontos állásit betöltő urak úgy beszélnek Krisztusról, mint személyes ismerősükről. Mint Megváltójukról. Az Igének ilyen életes élését neimi láttam méig. Az élő Igét itt láttam. A szóló Igét, a mai napra szóló Igét is csak itt hallottam igazán. Eddig azt hittem, hogy engem az Ige tart, itt meg kellett tapasztalnom, hogy csak én tartottam az Igét. Óh, az én fantázia-hitem milyen semmivé lett! Mit csináltam volna én, ha koporsó mellett kelle Itt volna megállnoim, mint megálltak mások? Kihajtotta volna-e az én szívem is az élő hitnek azt az élő virágát, amit láthattam? Uram-e nekem úgy az én Uram? De a legnagyobb tapasztalásom egy csendesnap közösségében volt. Nem tudom elfelejteni, amikor a Lélek szinte lenyomott a székbe, mozdulni isié tudltam(, alhogy fordult az Ige a mai nyelvre ... egyszerűen, világoan érthetően ... csak maga az Ige. Mi ez? Hát Isten így beszél hozzánk? És /ilyen egyszerűen és ilyen érthetően? * Két nagy dolgot tapasztaltam eddig itt. Krisztusnak adott életek csak Rajta és Általa élhetnek „együtt“. Nem tudja más megoldani ezeket az életeket csak Ö. (Igaz, hogy másokét se, die hát azok nem ís akarnak erről hallani.) A másik pedig, hogy az Ige Isten tulajdon szava és az élő és ható. Meglepetésem tulajdonképen csak egy volt: hogyan is kerültem én ide? Visszagondolok arra, hol jártam, mit csináltam, mi voltam, milyen rettentőéin messze .).Azt hittem, tudrtk jánní már, s itt alig mozdul a lábam. Azt hittem, látok már, óh csak fantázia-kép volt az. Azt hittem, hallok már, pedig süket a fülem. Azt hittem, beszélni is megtanultam már s kiderült, hogy csak levegőt zavartam. Mire Imlegtudom úgy igazán, egészen, szívem mélyéig hatolva, nekem szólóan szólva, hogy hogyan kerültem ide, megtud cm-e világosan azt is, hogy miért kellett idejönnöm? Addig megpróbálok járni tanulni, hallani, látni és beszélni tanulni, Valakiről olvastam, hogy hívja az ilyeneket és várja. Hátha megkönyörül rajtam is . . Molnár Bálint. Az egyházi fegyelem Istentiszteleten vetítem raszt,. Az igehirdetés a bűnbánatiról szólt. Látszott a gyülkezefen, hogy megértette, hegy az Ige élő és ható ereje sokaikat által járt. Erős férfi szemek is könnybe: lábadtak. Az én zsebkendőm is előkerült, Van ereje, van hatalma az Igének! Istentisztelet után egyházkövetés következett. Sokain ott maradtunk. Ez még miaginidítóbb volt. Székely leányt rontott meg nagy, bűnös Fővárosunk s most Krisztushoz menekült, hogy megtisztultam, felszabadultam meihegaeni vissza erdélyi kis falujába, a fehér templomba pünkösdkor úrvacsorával élni. Mindjén különösebb érzelmi meghatód::tt- ság nélkül, de mégis őszinte lőrédéiemme! vallotta meg Isten éis a gyülekezet előtt bűnét és ajánlotta oda életét megismert Megváltó Urának. Sírtunk és mégis valami felemelő érzéssel és bizonyossággal éltük át: mennyivel nagyobb hatalma van Krisztusnak a világnál, a gonosznál, a bűnnél. Van, van szabadulás! Van megoldása az elromlott életnek! Bennem mégis valami rettenetes keserűség maradt meg. Fájdalom. Miért, miért hanyagoljuk el az egyházi fenyítékben benne rejlő háta Irrte, bizonyságtievést? Miért, miért nem adjuk meg az egyházi fegyelemben benne rejlő csodálatos és nélkülözhetetlen segítséget az egyház tagjainak? Miért nem élünk teljes bátorsággal és méltósággal a kulcsok hatalmával? Legelőbb, — lehet, hogy csúfos önzésből, — de magamra gondoltam. Mennyivel másképen alakulhatott volna életem, mennyivel könnyebben megtaláltam volna a szabadulást, ha egyházam megfenyített volna, ha személyessé tette volhia számomra Isten intő ítéletét. Mennyire alaposabban és hitelreméltóbbam nyertem volna meg megbánt és elhagyott bűneimre a felolda- tást, mennyire valóságosabb lett volna 'számomra bűneim bocsánata, ha nemi csak belső megélés és a magam által olvasott Ige bizonyította volna számomra, hanem ha egyházam a maga megszentelt .szolgálatával hirdette volna nekem, igein, nelkem személyesen! bűneim bocsánatát és adta volna meg újba az engedélyt az úrasz,tálához való odajárulásra. Esztendőkig tartó vívódásaimban milyen nagy segítséget nyerteim volna, ha egyházam lelkigondozcan számon tartott völinia, ha „házahkénit“ való intése és buzdhása el nem hanyagolt alkalmai egyikén engem, is megtalált volna, elfesettségemben. .j. Még most is, minekutána Isten végtelen jóságából megis- m|erh ettem az Ö idvezítő kegyeiméit, Jézus Krisztusban megválíatásomat és bűneim bocsánatát, de sokszor átsegítene zavaraimon, ingadozásaimon, kísértéseimen a lelkigcmdozással együtt járó egyházi fegyelmezés. Nem tudom, hogy más hogyan van vele, de nekem nagyon hiányzott és hiányzik is, Az egyház megkívánja tőlem teljesen jogosan az Ige alapján, hogy Isten dicsőségére éljek. Nemi mentsége'mlre mondom, de azért mégis csak nagy baj, hogy az egyház ehhez nem ad meg minden segítséget, amit meg 3
