Magyar Református Ébredés, 1944 (2. évfolyam, 1-19. szám)

1944-10-01 / 19. szám

Éliásib vadházasságát Tóbiással. (Nehemiás 13. rész.) Nehemiás nem vállalta, mert nem vállalhatta a nép megmaradása érdekében a közösséget a hatalom pogány emberével, Tóbiással. Hiába hivatkoztak egyesek a legnagyobb uralkodóra, Salamonra. Salamont, bármennyire is megbecsülte Nehemiás, mégis kénytelen ebben a kérdésben hibáztatni s rámutatni arra, hogy nem Isten szerint való tettével ráhozta az utókorra Isten ítéletét. A magyar megmaradás útja látásában nem befolyásolhat bennünket az, hogy mit látnak és mit gondolnak azok, akik nem az Igéből tanultak látni és nem abból tanulták meg a történelemben megmutatott tanítását Istennek.

Soha nem volt fontosabb, mint ezekben a nehéz napokban ragaszkodni ahhoz, amit Isten mondott és mond s nemcsak hinni abban, hogy megtartatásunk egyedüli lehetséges útja a nemzeti bűnbánat, hanem aszerint is cselekedni.

Draskóczy LászlóA keresztyén ember felelőssége

Nem lehet az ember magánosságban ke-, resztyén. Közösség, több ember kell ahhoz, hogy valaki keresztyén lehessen. A kimagasló, nagy keresztyén személyiségek nem a magános, a közösségtől elszakadt emberek soraiból kerülnek ki, hanem a közösségben benne élő, a másik embert számon tartó, figyelemre mé- tató emberek soraiból.

A keresztyén ember állandó csereviszény- ban él. Helyesebben úgy mondhatjuk, hegy a ‘keresztyén ember élete olyan, mint egy át- járöház. Állandó közlekedés bonyolódik a keresztyén emberben. Országút a keresztyén ember- Nem végső állomás, ahol az utak végződnek; ha állomás, úgy átrakó, elosztó állomás, ahonnan a különböző állomások, megrendelők, igénylők, kiszolgálásra várók felé elosztják, elküldik az életfolytatáshoz szükséges javakat. Az Úristen elosztó állomása a keresztyén ember és egyúttal az emberi nyomorúság gyűjtő-állomása.

A keresztyén ember szétosztja, amit felülről kapott.

Az evangélium keresztyén emberek életén át jut a világba, a másik ember életébe. A keresztyén ember a közösséggel szemben elsőrenden feleli azért, hogy rajta keresztül a másak ember megkapja azt a világosságot, tisztánlátást, amit az Ur Jézus Krisztus evangéliuma jelent. A keresztyén ember közelében nem lehet sötétség. Ahogy a keresztyén ember tisztán látja a „világ világosságában“ saját helyzetét, a közössége helyzetét, a történéseket, amik körülötte történnek, úgy a keresztyén ember társasága sem járhat bekötött szemmel. Irgalom volna az, hogy az ember ne látná mindig tisztán helyzetét, — emberi gondolkodás szerint — ne ismerné fel, merre megy, hová kell az

úton megérkeznie, szóval van arra eset, (emberi gondolkodás szerint) hogy Isten kegyelmét, megbocsátó jóságát látja az ember abban, ha bekötött szemmel járhat, észre nem véve a veszélyeket. A keresztyén ember, éppen mert keresztyén, sohasem csak az Úristen kegyelmét éli át, hanem az Ö Ítéletét is, s ezért mutatja meg neki az Ur, ezért látja a keresztyén ember az Úristen ütésre felemelt kezét. Ma Isten világosságát elosztani egyet jelent azzal, hogy az ítéletre hívom fel a figyelmet s az ítéletben megnyilvánuló felséges akaratra: összetörésünkre, megtisztításunkra, a holnap ígéretére.

Nagyon rosszul szerepelünk mi keresztyének, mert a magyar nép erről az ítéletről, Istennek a jelenben történő ítéletéről nem tud. Politikai helyzetről, az államok fegyveres erejéről stb. sokkal többet tud magyar népünk, mint Isten ítéletéről. Az Úristen ezt számon- veszi rajtunk. Ezért felelnünk kell. A gyertyát nem tettük a gyertyatartóba, sötétben maradiak, akiknek látniok kellene.

Az evangélium Isten rendelése szerint, az ember belső-tartása. Ahol evangélium van, nincs közönyösség, érdektelenség, elfásulás. Az evangélium jelenlétét az mutatja, hogy aki megkóstolta, az nem esik össze, nem kap szívrohamot, amikor éppen az erős szív még kibírhatja. A keresztyén ember megkapta az evangéliumot, úgy vett az evangéliumból, hogy nem veszti el fejét, eszét, amikor gondolkodásra van szüksége. Egy hajón, útban Róma felé, egy ember mindenesetre józan maradt, nyugodt a két hétig tartó izgalom idejébm is, enni tudott és megetette mind a 275 embert, akiknek gyomra ideges, izgatott, bizonytalan, kilátástalan helyzetük miatt nem kívánta, nem vette be az eledelt; megtette akkor, amikor egy tengeri úszás, menekülés vált rájuk, életük megmentése. A keresztyén ember nem veszti el idő előtt életét; az eljövendő napok kínját nem kínlódja tegnapelőtt, a holnap terhét nem hordozza ma, s a holnap elkövetkező erőfeszítéseibe nem fáradt bele tegnap. S a környezete sem leihet másként. Az a mi felelősségünk, hogy közösségünk, környezetünk,' útitársaiink akkor sóhajtozzanak a teher alatt, amikor a teher már valóban a vállukon van és ne akkor, amikor esetleg csupán a valószínűsége áll fenn, hegy a teher rájuk szakad. Ez a sóhajtás is akkor megengedett, amikor nem keli szaladni vagy úszni. A menekülés órájában a hajó utasai úsztak, deszkadarabokhez kapaszkodtak, birkóztak a hullámokkal, menekültek, ahogy lehetett. Nem a másik ember számlájára, kárára mentették puszta életüket, nem a másik ember víz alá nyomásával, de úgy, hogy miattuk egyetlen másik embernek sem kellett megfulladnia.

Nem ad nekünk az Úristen menekülést, amíg az első mozdulatunk arra irányul, hogyan tegyük félre az útból a másik embert. A menekülésnek az evangéliumi szabályát tőlünk kellene megismernie a magyar népnek. A magyar