Magyar Református Ébredés, 1944 (2. évfolyam, 1-19. szám)
1944-09-01 / 17. szám
tének és megnyert bűnbocsátó, új életet adó kegyelmének »élvezetével« kérdezte boldogan: »hát ilyen egyszerű?!« Igen. Isten szeret és kész. Jézus Krisztus megváltott és kész. A Szentlélek vezet és kész. Az Isten elhívott és kész. Az Isten megbocsátott és kész. ilyen egyszerűen, ahogy vagy, Istené vagy és kész. Hát ilyen egyszerű? Igen. Ezért mindig csak hit által. Hogy lehet, hogy ilyen egyszerű? — merült jel a kérdés. Csak úgy, hogy Isten valóban Isten, ígérete ígéret, amit beteljesít, Igéje élő és ható Ige, hűsége hűség, szeretete szeretet, kegyelme kegyelem. Milyen nagy baj, hogy ezt az egyszerű evangéliumot, életmegoldást nem ilyen egyszerűen hisszük és hirdetjük. Pedig a hit akkor igazán hit, ha benne van a »hát ilyen egyszerű«? csodálatos és boldog felfedezése. Az evangélium akkor igazán örömhír, ha valóban egyszerűen hirdeti: Isten szeret, megbocsát, Krisztus megváltott, Krisztus enyém. Krisztus elég. Békefi Benő. Ha igen, kát miért nem: igen? A nagy öröm mellett^ mindég elfog valami nagy szomorúság is, amikor Isten csudálatos igéretit olvasom az írásból. Itt most nem arra gondolok, hogy Isten szavával szemben az ember milyen hűtlen és engedetlen, hanem ami még előbb van: milyen igénytelen az ígéretei iránt. Isten szinte zúdítja, árasztja, önti, höm- pölyögteiti felénk az Ö kifogyhatatlan, véghe- tetieim gazdagságából »ajánlatait« s mi érdemleges válasz nélkül hagyjuk. Nem kapunk bele. Nem nyújtjuk ki kezünket feléje igazán. Az egész mozdulatunk, az egész reagálásunk olyan bódult, álomszerű. Istennek teljes ígéretei vannak s nekünk csak fél válaszunk rá. Itt nem lehet azzal a vigasztalással élni, hogyan is akarhatnánk Isten teljességével a magunk tökéletességét szembe állítani, mert jjtí'nem erről van szó. Isten az Ö teljes kezdem ényezésére ugyanolyan teljes bekapcsolódást kíván. Isten ugyanis e földön az Ö munkáját nem nélkülünk akarja véghez vinni, hanem velünk és általunk. De micsoda munkát lehet végezni azzal a szerszámmal, amelyik nem simul engedelmesen a mester kezébe. Isten teljes ígéreteire való fél válaszadásunk azzal jár, hogy az Ö ígéreteinek valóra válásai sem lesznek teljesek. A fél eredmények, az elrontott munkák, a teljesedésbe nem ment ügyek, az elfulladások, a lassú és kínos vergődések mind innen veszik eredetüket. — A Krónikák könyvének olvasása különösen elénk állítja Istennek ezt a munkáját. Azt sehol sem találjuk, hogy az Öt igazán kereső népet visszautasítaná. Alig tesz egy fél lépést a Tőle elhajlott nép feléje, rögtön megvan rá a válasza. Isten kegyelme mindenütt megtalálható formában áll előttünk. Hiszen Ö nem gyönyörködött a meghaló halálában, 2 hanem azt akarja, hogy megtérjen és éljen. Ezért hangzik állandóan a biztatása: kérjetek... keressétek .. .( zörgessétek ..., s rá az í)géreltfc kaptok \. . itaVálttok .. . megnyílttá tik ... Istennél az a legnagyobb kegyelem, hogy Ő teljes szabadulást, teljes megoldást és teljes valóságot ígér és akar adni s az a mi nyomorúságunk, hogy mi megelégszünk a fél szabadulással, a fél megoldással. Illetve megelégedni nem is elégszünk meg vele, hiszen később sírunk és panaszkodunk miatta, de a feltétel megadását eleirőtlemkedjük. Mi hiszünk Istenben, csak nem teljesen, szeretjük a mi Urunkat, Jézust, csak nem teljesen, keressük az akaratát, csak nem teljesen, engedelmeskedünk neki, csak nem teljesen. És így folytathatnánk. Ez a sok »csak«, ez a mi nyomorúságunk. De hiába állok én meg a felsorolással, Isten folytatja, illetve a befejezését mutatja. Igen. Hittünk Benne és még sincs biztonságunk, mert hatalmát azoknak mutatja meg, akik Őhozzá teljes szívvel ragaszkodnak. (II. Krónika 16:9.) Szeretjük a mi Urunkat és mégsem vagyunk megszabadult életek, mert nem szeretjük jobban »ezeknél«. (János 21:15.) Keressük az akaratát és mégsem követjük, mert nem szakasztjuk el magunkat a világtól. (I- Ján. 2:15—17.) Engedelmeskedünk Neki és még sincs igazi eredmény, mert »Valaki az eke szarvára teszi kezét és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.« Mindez pedig a magyar megmaradás kérdésével kapcsolatban merült fel és terhel régebb óta. Isten ígéretei igazak és ámenek. És éppen az a szomorú, hogy ebből a teljességből nem tud teljes élet fakadni. Mi általában »vagy-vagy« felfogást szoktunk vallani. Teljes megoldást kérünk Istentől és várunk az Ő ígéretei alapján, csak nem teljes szívvel és élettel. Mi kegyelemből kérjük ott és akkor is az Isten segítségét, amikor Ő az »érdemre« tekintve old meg problémákat. A fél örökség, a »némi szabadulás«, amiről a II. Krónika 12. beszél, nem döbbent meg minket, akik Isten fiai vagyunk és tudjuk, hogy az Űré a föld és annak teljessége. Az, hogy mi vagyok most, önmagában nem szégyen, se nem büszkeség. De ha azt látom, mivé lehettem volna, onnan nézve már keserű önvád és súlyos bűn. Vájjon vár-e még Isten: a teljes válaszokra? Molnár Bálint. Szétszóródott nyáj Isten Lelke hosszú idő óta nyugtalanít, hogy elmondjam Testvéreimnek azt az áldott tapasztalatot, amelyben a mostani időkben részem van. Különösem akkor vált élessé bennem a kötelezettség, hogy beszéljek, amikor legutóbbi körlevelünkben lelki vezetőnk panaszosan jegyezte meg, hogy »Lapjaink tengődnek .. . Sokszor azt gondolom, hogy talán senki se olvassa ...«
