Magyar Református Ébredés, 1943 (1. évfolyam, 1-22. szám)

1943-10-15 / 18. szám

nem ítéltetnénk el.« (I. Kor. 11:31.) Ez az Ige pedig arra figyelmeztet bennünket, hegy ha mi sa'ját magunk felett (és nem mások felett!) tel­jes szigorúságában engedjük érvényesülni az Ige ítéletét s az! el is fogadjuk, akkor msg- menekedünlk Isten ítéletétől: »a világgal együtt cl nem kárhoztatunk«. (I. Kor. 11:31.) Az efézusi angyal felett elhangzó ítélet ez, hogy meglazult a kapcsolata Krisztussal. Sze- retete tárgyát ugyan nem hagyta el, de az első időik buzgósága és szent tüze lelohadt benne. Szolgálatát már nem a Krisztus és ügye iránti égő szeretet táplálja, hanem az tudássá, tudo­mánnyá ülepedett le benne. Nekünk, mai angyaloknak is egyik iegve- í"iodélimesöbb és leggyakoribb kísértésünk ez. Valamikor, »miikor elhivatásunk útján elindul­tunk, égő vággyal és szeretettel eltelve, a ma­gunk számára tanulmányoztuk az írásokat — s most már inkább csak mások száméra tanul­mányozzuk. Valamikor bennünket tett boldog­gá Krisztusba vetett személyes hitünk — s most már a mások számára hiszünk. Elhomá­lyosodott bennünk a,, magunk megtérése s azt ma már nem magunknak, hanem másoknak prédikáljuk. Cselekedeteink valamikor teljesek voltak, haitiből !akadtak, ma már több bennük a rutin, és a beidegződöttség, mint a hit. Mind egv-egy súlyos ítélet »angyal« mivoltunk és egész életünk felett. Krisztus levele rámutat a megoldásra is: »Emlékezzél meg azért, honnét estél ki és térj meg!« Megtérni azt is jelenti: önmagamat el­ítélni. Ha régi állapotomat összehasonlítom a maival, de őszintén és becsületesen, ebből csak ítélet származik önmagámra nézve, de ugyan­akkor megoldás is, megújulás is. Az efézusi angyalhoz írott levél azt üzeni nekem, hogy sürgősen ítéljem meg. magamat mindezekben, mert ha nem, Jézus jön ítélettel felém s akkor a világgal együtt elítéltetem. Draskóczy László. J i; G Y Z K I A süket hallók A már szinte »hírhedtté vált« báláton- szárszói ifjúsági parlament nekem se hagy nyugtot. Tudom, hogy lapunk más helyén is szó kerül róla, még sem fér meg bennem a mondanivaló. Több beszámolót és riportot hallottam és olvastam róla. Magam nem voltam ott, de be­széltem lelkes és meqszomorodott résztvevői­vel. Beszélgettem biztos és mebízható értesü­lésekkel bírókkal felőle. A helyzet ott úgy ala­kult, hogy a hangadók, a szellemet megszabok azok közül kerültek ki, akik, ha nem is keresz­tyén ellenesek, de legalább is — a keresztyén- . séget, mint megoldást, Krisztust, mint Megvál­tót, az evangéliumot, mint igazságot — meg­gondolásból-e vagy tudatlanságból, ők tudják, mellőzni kívánják. A magyarsáq kérdései f elől (készakarva nem írom így: fölött) foly­tak a megbeszélések, hanazgttak el a »leíró« és a. »megoldást kínáló« előadások. A többség ál­talános vélekedése az volt, hogy ezekhez a kérdésekhez nem tartozik hozzá a keresztyén- ség. Megesett azért, hogy egyik-másik előadó szokásból-e, vagy konzervativizmusból-?, lehet, hogy elméleti meggyőződésből (nem lehet tud­ni) — megemlítette a keresztyénséget, de ezek­nek meg is kellett szenvedni miatta, némelyike hamar el is menekült. (Úgy látszik közeledik az az idő, amikor nem ajánlatos »bizonyságot tenni«, mert esetleg »nem kívánatos« következ­ményekkel jár.) Akkor, amikor már szinte 70I érezte magát 0 társaság, meri úgy vélte, »sikerült« a ke- resztyénség, az evangélium nyugtalanító való­ságát és Krisztus Ur voltát kikapcsolni, megje­lent az iaazi »bizonyságtétel«. A nem elv a nem elmélet, hanem az .életteljes meggyőződés, az egyetlen Ut, Igazság és Élet látása, szerelése ás követése. Nem lehetett fütyülni, pisszegni, ,sak ámülni és bámulni, esetleg fitymálólag megkeményedni, gúnyos mosollyal bezárkózni, »tudományosnak vélt« fölénnyel megbotrán- kozni (ha valakinek így tetszett), nem adatok, nem művészet, nem álomlátás, erő áradt szét... Isten nem hagyja az Ő ügyét. Megdicsőíti Krisztusát! De azért mégse lett minden jó. Maradt ott eléq szomorkodni való. Az ott egybegyült öt­száz vén ifjú s ifjú vén között akadt több »hi­vatásos« bizonyságtevő is. Ezekből miért nem áradott amaz erő, melynek nav' volta Istené? Legyen áldott az Isten, aki mégmutatta erejét. De mea culpa, mea maxima culpa, hogy belő­lünk sokunkból pedig nem árad ugyanaz az erő s mégis merünk bizonyságot tenni. Vannak hallásra kész fülek. Miért nem hallják n^eq a sok konferencián, evanqélizáción, istentisztele­ten az evangélium szavát, az élő és ható Igét? Merjük-e megvallani, hogy ( azért, mert nem azt hirdetjük?! , A másik szomorító az, hogy sokan halljak s még se értik. Félelmetesen emlékezem Krisztus szavaira: »És beteljesedik rajtok Ésaiás jöven­dölése, amely ezt mondja: Hallván halljátok és ne értsétek; és látván lássatok, és ne ismerje­tek: mert megkövéredett a népnek szíve és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket le­hunyták, hogy valami módon ne lássanak sze­meikkel és ne halljanak füleikkel, és ne értse­nek szívükkel, és meg ne térjenek és meg ne gyógyítsam őket.« (Máté 13:14—15.) Félelme­sen megbánni való éppen magyarságunk szem­pontjából, hogy a hallók is süketek, és hogy a nézők le látnak, a szívek pediq kemények ai megtérésre. — NYÍREGYHÁZI EVANGÉLIZÁLÖ OTT­HONUNK építkezése, sajnos, nagyon elhúzó­dik. Valószínűleg csak november elejére lesz beköltözhet)6. Addig ügyvezetőnk címe Sződ- iiget marad. Legyünk kitartók a könyörgésben és az áldoz áthozatalban, hogy meg ne kelljen szégy e nülnü nik. — MÁRTON LÁSZLÓ iratmissziós titká­runknak és feleségének András nevű gyerme­kük megszületett. Hálaadással vegyük ki ré­szünket örömükből1. ~T

Next

/
Thumbnails
Contents