Magyar Református Ébredés, 1943 (1. évfolyam, 1-22. szám)
1943-10-15 / 18. szám
nem ítéltetnénk el.« (I. Kor. 11:31.) Ez az Ige pedig arra figyelmeztet bennünket, hegy ha mi sa'ját magunk felett (és nem mások felett!) teljes szigorúságában engedjük érvényesülni az Ige ítéletét s az! el is fogadjuk, akkor msg- menekedünlk Isten ítéletétől: »a világgal együtt cl nem kárhoztatunk«. (I. Kor. 11:31.) Az efézusi angyal felett elhangzó ítélet ez, hogy meglazult a kapcsolata Krisztussal. Sze- retete tárgyát ugyan nem hagyta el, de az első időik buzgósága és szent tüze lelohadt benne. Szolgálatát már nem a Krisztus és ügye iránti égő szeretet táplálja, hanem az tudássá, tudománnyá ülepedett le benne. Nekünk, mai angyaloknak is egyik iegve- í"iodélimesöbb és leggyakoribb kísértésünk ez. Valamikor, »miikor elhivatásunk útján elindultunk, égő vággyal és szeretettel eltelve, a magunk számára tanulmányoztuk az írásokat — s most már inkább csak mások száméra tanulmányozzuk. Valamikor bennünket tett boldoggá Krisztusba vetett személyes hitünk — s most már a mások számára hiszünk. Elhomályosodott bennünk a,, magunk megtérése s azt ma már nem magunknak, hanem másoknak prédikáljuk. Cselekedeteink valamikor teljesek voltak, haitiből !akadtak, ma már több bennük a rutin, és a beidegződöttség, mint a hit. Mind egv-egy súlyos ítélet »angyal« mivoltunk és egész életünk felett. Krisztus levele rámutat a megoldásra is: »Emlékezzél meg azért, honnét estél ki és térj meg!« Megtérni azt is jelenti: önmagamat elítélni. Ha régi állapotomat összehasonlítom a maival, de őszintén és becsületesen, ebből csak ítélet származik önmagámra nézve, de ugyanakkor megoldás is, megújulás is. Az efézusi angyalhoz írott levél azt üzeni nekem, hogy sürgősen ítéljem meg. magamat mindezekben, mert ha nem, Jézus jön ítélettel felém s akkor a világgal együtt elítéltetem. Draskóczy László. J i; G Y Z K I A süket hallók A már szinte »hírhedtté vált« báláton- szárszói ifjúsági parlament nekem se hagy nyugtot. Tudom, hogy lapunk más helyén is szó kerül róla, még sem fér meg bennem a mondanivaló. Több beszámolót és riportot hallottam és olvastam róla. Magam nem voltam ott, de beszéltem lelkes és meqszomorodott résztvevőivel. Beszélgettem biztos és mebízható értesülésekkel bírókkal felőle. A helyzet ott úgy alakult, hogy a hangadók, a szellemet megszabok azok közül kerültek ki, akik, ha nem is keresztyén ellenesek, de legalább is — a keresztyén- . séget, mint megoldást, Krisztust, mint Megváltót, az evangéliumot, mint igazságot — meggondolásból-e vagy tudatlanságból, ők tudják, mellőzni kívánják. A magyarsáq kérdései f elől (készakarva nem írom így: fölött) folytak a megbeszélések, hanazgttak el a »leíró« és a. »megoldást kínáló« előadások. A többség általános vélekedése az volt, hogy ezekhez a kérdésekhez nem tartozik hozzá a keresztyén- ség. Megesett azért, hogy egyik-másik előadó szokásból-e, vagy konzervativizmusból-?, lehet, hogy elméleti meggyőződésből (nem lehet tudni) — megemlítette a keresztyénséget, de ezeknek meg is kellett szenvedni miatta, némelyike hamar el is menekült. (Úgy látszik közeledik az az idő, amikor nem ajánlatos »bizonyságot tenni«, mert esetleg »nem kívánatos« következményekkel jár.) Akkor, amikor már szinte 70I érezte magát 0 társaság, meri úgy vélte, »sikerült« a ke- resztyénség, az evangélium nyugtalanító valóságát és Krisztus Ur voltát kikapcsolni, megjelent az iaazi »bizonyságtétel«. A nem elv a nem elmélet, hanem az .életteljes meggyőződés, az egyetlen Ut, Igazság és Élet látása, szerelése ás követése. Nem lehetett fütyülni, pisszegni, ,sak ámülni és bámulni, esetleg fitymálólag megkeményedni, gúnyos mosollyal bezárkózni, »tudományosnak vélt« fölénnyel megbotrán- kozni (ha valakinek így tetszett), nem adatok, nem művészet, nem álomlátás, erő áradt szét... Isten nem hagyja az Ő ügyét. Megdicsőíti Krisztusát! De azért mégse lett minden jó. Maradt ott eléq szomorkodni való. Az ott egybegyült ötszáz vén ifjú s ifjú vén között akadt több »hivatásos« bizonyságtevő is. Ezekből miért nem áradott amaz erő, melynek nav' volta Istené? Legyen áldott az Isten, aki mégmutatta erejét. De mea culpa, mea maxima culpa, hogy belőlünk sokunkból pedig nem árad ugyanaz az erő s mégis merünk bizonyságot tenni. Vannak hallásra kész fülek. Miért nem hallják n^eq a sok konferencián, evanqélizáción, istentiszteleten az evangélium szavát, az élő és ható Igét? Merjük-e megvallani, hogy ( azért, mert nem azt hirdetjük?! , A másik szomorító az, hogy sokan halljak s még se értik. Félelmetesen emlékezem Krisztus szavaira: »És beteljesedik rajtok Ésaiás jövendölése, amely ezt mondja: Hallván halljátok és ne értsétek; és látván lássatok, és ne ismerjetek: mert megkövéredett a népnek szíve és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket lehunyták, hogy valami módon ne lássanak szemeikkel és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek és meg ne gyógyítsam őket.« (Máté 13:14—15.) Félelmesen megbánni való éppen magyarságunk szempontjából, hogy a hallók is süketek, és hogy a nézők le látnak, a szívek pediq kemények ai megtérésre. — NYÍREGYHÁZI EVANGÉLIZÁLÖ OTTHONUNK építkezése, sajnos, nagyon elhúzódik. Valószínűleg csak november elejére lesz beköltözhet)6. Addig ügyvezetőnk címe Sződ- iiget marad. Legyünk kitartók a könyörgésben és az áldoz áthozatalban, hogy meg ne kelljen szégy e nülnü nik. — MÁRTON LÁSZLÓ iratmissziós titkárunknak és feleségének András nevű gyermekük megszületett. Hálaadással vegyük ki részünket örömükből1. ~T