Magyar Református Ébredés, 1943 (1. évfolyam, 1-22. szám)

1943-02-15 / 2. szám

A legjobb gyermeknevelő

A keresztyén szülő egyik legnehezebb feladata a gyermeknevelés. Legnehezebb azért, mert a keresztyén szülőnek több igénye van a gyermekétől, mint a világi embernek. A keresztyén szülő arra igyekszik, hogy gyermeke is komoly keresztyén egyéniséggé legyein.

Nehézzé teszi ezt a kérdést az is, hogy keresztyén környezetiben sokkal feltűnőbb a gyermekek rosszasága és bűne, mint egyebütt. Mint ahogy a fehér havon jobban llátszik a piszok és a szenny, úgy azoin családokban, ahol igyekeznek Krisztus követésében járná, feltűnőbb a gyermekek világias viselkedése és ha- szonitalansága.

Nem egyszer azt is megtapasztalhatjuk, hogy éppen komoly hívő embereket tesz Isten próbára engedetlen és makacs gyermekekkel, akik nem igen akarnak hajítani az evangélium hívó szavára.

Talán sehol nem találja a keresztyén ember szemben magát annyi nehéz és súlyos problémával, mint éppen a gyermeknevelés terén. A hivatásos nevelők bele vannak szerelmes rd- ve a nevelési 'elméletekbe és tudományos kutatásokba és nem veszik észre, hogy ezek igen sokszor olyan fegyverek, amelyek nincsenek töltve, s akkor mondanak csütörtököt, amikor épen szükség lenne reájok.

A szülő nehezen tudja nevelni saját gyermekét, mert elfogult vele szemben, mert a bűn által megrántott szeretete elfogult és vak 'szeretetté válik. Még a magát legjobban fegyelmező szülő is észreveheti magában ezt az elfogultságot. Ha a keresztyén szülő 'hit által el is éri azt, hogy megszabadul az u. n. »majomszeretettől«, de még akkor is magtapasztalja magában azt, hogy szeretete önző és részrehajló.

Mivel pedig a gyermek ezt megérzi és ennek tudatában van, bűnös természeténél fogva igyekszik a szülők eme gyengeségét kihasználni és a maga javára fordítani. A gyermek nagyszerűen tud a szülőkkel bánni. Sokszor jobban, minit a szülők a gyermekekkel. A gyermek ugyanis kitapogatja a szülők gyenge oldalát és mindig azon a ponton környékezi meg őket, hogy célját mindenképpen elérje. Az is megtörténik, hogy ismerve atyját és anyját, nagyon jól tudja, hogy mi az. amit könnyebben érhet el atyjánál és mi az, amihez könnyebben juthat az anyjánál. így aztán mindig azon keresztiül próbálja akaratát és szándékát érvényre juttatni, ahol könnyebben elérheti célját.

A hivatásos nevelők pedig az ellenkező végletbe esnek. Nem tudnák a gyermek számára atya és anya lenni, nem tudják őket szülői szeretettel nevelni. A nevelési elméleteket és törvényeket ismerik, de nem tudják és nem gyakorolják igen sokszor azt, amit Pál apostol ír Tiimótíheiusmak: A parancsolatok vége pedig a tiszta szívből, jó MMismeretből és igaz hitből való szeretet. Enéllkül minden tudás és minden

nevelői felkészültség hatás;tálán és eredménytelen.

A hivatásos nevelők nagyon hajlandók arra, hogy berakják a gyermeket lélektani skatulyáikba és elfelejtik azt, hogy minden gyermek más, mint ahogy minden falevél más.

Nagyon sok helyen, különösen iskolában, úgy oldják meg a gyienmiekléleklben muta'kozó csomókat, hazugságot, lopásit, stb., minit ahogy valamikor a gordiusi csomót megoldották, hogy egyszerűen kettévágják azt egy-egy erélyes intézkedéssel, fenyítéssel, osztálykönyvvel, ki- csapással vagy mással. Arra azonban nem gondolnak, hogy ezzel milyen sok kárt okozhatnak a gyermekiéiekben és igen sok esetben nem is a gyermeket büntetik vele, hanem a szülőt. — Nincs elég türelmük és szeretetük arra, hogy a csomókat kibogozzák, kioldozzák. Sok gyermek életie ezeken szenved hajótörést.

Soha nem felejtem el édesanyámnak azt a szokását, amit még gyermekéveimben tapasztaltam nála. Amikor csomag érkezett a postán, nem engedte, hogy türelmetlenségünkben bicskát vegyünk és elvagdaljuk a megcsomózott zsineget, hanem szépen, türelmesen ki kellett azt mindenütt bogozni, a zsineget össze kellett gombolyítani és a papirost is összehajtogatni. Még amikor nekünk küldött csomagol, akkor is megírta: De a spárgát és a papirost küldjétek vissza. Pedig akkor még jó béke világ volt s igazán nem kellett spórolni a spárgával.

Erre a feladatra kellene vállalkozni a gyermeknél. Azt mondják azonban nevelőink és iskoláink, hogy erre nincsen idő. Hát persze, hoigy nincsen idő, mert tanítani kell. Tanítani kell mindent és a tanítás miatt nem jut idő a nevelésre, a telkekkel való foglalkozásra. Mi lenne, ha a vallástanár feladata, a hitoktató feladata az lenne elsősorban, hogy a gyenmek- Léliek csomóit igyekezzék feloldozni és nem az, hogy egy csomó vallásos ismeretet bele ver jen a gyermekek agyába. Nincsen időnk erre, mert nem tudunk reá áldozni.

Hol van hát jó nevelés és hol van jó nevelő? Kicsoda hát a jó nevelő?

Amikor feltesszük ezt a kérdést, azt a feleleteit adhatjuk reá, hogy a legjobb nevelő Isten maga. Isten már a gyermek életében megmutatja a maga nevelő munkáját. Nekünk csak az a feladatunk, hogy az Isten nevelő munkáját észrevegyük, arra felhívjuk a gyermek figyelmét, azt el ne homályosítsuik a gyermek előtt, hanem igyekezzünk minél inkább világossá tenni előtte. Istien a gyermek életében is ugyanaz, aki a felnőttek életében. Vezet, segít, dorgál, büntet, de mindig szeret. Már a gyermek is felismerheti ezt. Az engedetlenségért Isten hamarosan felei a gyermeknek. A mi feladatunk erre őt figyelmeztetni, és ezt alázatosan elismerni.

Szomorú dolog az, hogy még keresztyén iskoláink sem számolnak azzal a ténnyel, amit az Ige nyilván tanít mind gyermekre, mind felnőttre nézve. Még a keresztyén iskolák is bizonyos ‘törvényszerűséggel kezelik a lelki problémákat. Két gimnáziumi igazgató is mon5