Mályusz Elemér szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. XIV. Budapest 1930.
Mályusz Elemér: Előszó
döntő fordulatai kerülnének megvilágításra. Az első kettő az ellenreformáció korlátokat nem ismerő elnyomó törekvéseit, a harmadik pedig a protestantizmus XIX. századi új életének alapjait tárná fel. Az első kötet előkészítését maga Zsinka Ferenc vállalta, a másodikét Paulinyi Oszkár, a magyar kormány bécsi levéltári megbízottja, a harmadikét pedig e sorok írója. Az egész terv felvetőjét feladatának elvégzésében — sajnos —korán megakadályozta a halál. Még az anyaggyűjtés közben hullott ki kezéből a toll, szívós agítálásával azonban elérte, hogy dédelgetett vállalkozását megtörő szemei véglegesen biztosítottnak láthatták. Segítségére volt — s ezt bizonyos büszkeséggel és elégtétellel állapíthatjuk meg — mindkét protestáns egyház vezetőinek megértő jóindulata és belátása. Ők úgy találták, hogy nem szabad kimaradniok a magyar protestáns történetíróknak abból a gárdából, amely az összeomlás után valamennyi világtájról összeseregelve a Habsburgok bécsi levéltáraiban az addig csak nehezen, vagy egyáltalán hozzá nem férhető forrásanyagból aknázza ki az új megvilágítást lehetővé tevő adatokat. S e belátástól vezetve, az igen súlyos anyagi viszonyok dacára költségvetésileg is lekötni igyekeztek bizonyos összeget, hogy az utolsó akadály is eltűnjön a protestáns egyháztörténeti kutatás szabadabb fejlődésének útjából. Anyagilag így biztosítva lévén a nagy vállalkozás, azt hisszük, hogy rövid néhány éven belül nemcsak a már említett kötetek, hanem rajtuk kívül újabbak is napvilágot láthatnak. Hála Károlyi Árpád államtitkár úr, a bécsi Haus-, Hofund Staatsarchiv egykori igazgatója bölcs tanácsainak, az eredeti program már jelentékenyen ki is bővült. így pl. tervbe vétetett a protestáns ifjak külföldi iskolázására vonatkozó bécsi levéltári anyagnak az összegyűjtése, valamint az 1791-i protestáns zsinat történetét megvilágító iratok kiadása. Az első a protestantizmusnak mint a magyar kulturális élet és az európai művelődés közvetítőjének szerepét jellemezné, a másik pedig a protestáns egyházak belső szervezeti reformterveit ismertetné meg. E nagy vállalkozás, a „Protestáns Fontes" kötetei nemcsak eddig alig ismert s 1918 előtt legnagyobbrészt hozzá-