Mályusz Elemér szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. XIV. Budapest 1930.
Paulinyi Oszkár: Iratok Kassa sz. kir. város 1603—1604-ben megkísérelt rekatolizálásának történetéhez
14 PAULINYI OSZKÁR hanem az ember gondolat- és érzésvilágának egy sokkalta hatalmasabb eleme: a hitbeli meggyőződés. A szilárd, ingadozást nem ismerő s a maga kizárólagos helyességére esküvő hitbeli meggyőződés, mely önmagában, a maga kizárólagos helyességének kételyt nem ismerő tudatában találja meg elhatározásainak, cselekményeinek Isten és ember előtt igazoló jogalapját. A hitbeli meggyőződés, mely a maga egyedül-igaz egyedül-üdvözítő hitének terjesztésében nem ismer korlátokat, hanem azt a hatalom, kényszer eszközeivel is terjeszteni: Isten és tévelygő embertársaival szemben fennálló lelkiismeretbeli kötelességének tekinti. És mint utóbb a diadalmas mozgalomnak győzelemaratóit: a Pázmányokat, a Szelepcsényieket, a Kolonichokat ugyanúgy ez a hitbeli meggyőződés és a fanatizmusnak belőle fakadt, minden akadályt elsöpörni vélő lendülete tölti el az ellenreformáció kezdeti mozgatóit is; az irodalmi téren, a belső, lelkekbe-markoló egyházépítő munkában tevékenykedőket csak úgy, mint a hitterjesztésnek az egyházon kívül eső, világi eszközei felé fordulókat, a már inkább „politikus" egyéniségeket: a Draskovich Györgyöket, a Forgách Ferenceket, a Pethe Mártonokat, a Szuhay Istvánokat. Ez a hitbeli meggyőződés és egyháza, „katolikus hite" belőle fakadt gondja hevíti Szuhay Istvánt is, a tetteknek, a csak céljánál megnyugodni tudó akarásnak erélytől duzzadó férfiát, mikor — eltelve a vággyal: „Istene gálád eretnekségtől aláásott dicsőségét" régi fényében visszavarázslani — szemét „eretnekségtől" elárasztott egyházmegyéjének vezető helyére, Kassára veti. Lankadatlan buzgalmát az a meggyőződése táplálja, hogy a végbeviendő tett „Istennek tetsző, kegyes cselekedet', mely munkálóinak örök dicsőséget szerez és „az eretnekség ragályától mételyezett, de imígy az örök haláltól s pusztulástól megváltott lelkekből is" a megváltóik örök üdvösségéért közbenjáró könyörgéseket váltandja ki. 3 És ugyanez a vallási érzésből, egyházának a tridenti zsinat szellemétől áthatott tanításaiból élő meggyőződés volt az, mely a kormányférfi és egyháznagy számára megértő meghallgatást biztosított a legfőbb világi hatalom birtokosánál, az uralkodónál, akinek szintén nincs hőbb vágya, mint hogy Isten dicsőségét napról-napra terjessze, az ősi hitet fölvirágoztassa, 4 és „az istentelen eretnekséget kiirtsa". 5 De a hittel — hit áll szemben! Az ellenfélnek, a protestantizmus fiának hite. Hit, mely el van telve vallásának egyedül-üdvözítő tudatával, amely Isten igéjének igaz tanítását a maga számára foglalja le kizárólagosan, csakúgy, ugyanazzal a kételyt nem ismerő határozottsággal, amint ezt az ellenfél önmagáról hirdeti; amely a római egyházban az „antikrisztus" birodalmát, az „istentelenséget" látja, amelynek cselekményeiben akár a hatalom kényszerítő parancsára részt venni: bűn és kárhozat. 6 Kemény hitbeli meggyőződés, mely a vallás ügyét a lelkiismeret dolgának tekinti. 7 És a lelkiismeret erejére támaszkodva ellenállnak a protestánsok a hatalom kényszerítő parancsának is: „vagyonukat, életüket, vérüket készséggel áldozzák fel őfelsége szolgálatára — hangzik a kassaiak Belgioiosonak adott válasza — de kérik, vallásszabadságuk hagyassék meg nekik s ne kényszeríttessenek akaratuk el3 Iratok: 4. szám. 4 Iratok: 2. szám. 5 Rudolf királynak Erdély rekatolizálása ügyében 1603. december 28-án kelt rendelkezéseiből: Károlyi Á.: Néhány történelmi tanulmány, 176. 1. 6 Iratok: 19. szám. 7 Iratok: 27. szám.
