Thury Etele szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. VII. Budapest 1908.
XXXIII. 1617 május 1-én Köveskuton tartott zsinatra, vitatkozásra hívja Pathay az ubiquitarius Zvonarits Mihály sárvári lelkészt. Ennek előzményei.
HARMADIK LEVÉL Mellyel certificaltatilc a superintendens a synodusnak napjáról és helyéről. Salutem pluriraam dico! Ez előtt való levelemben tett ígéretemről meg emlékezvén, akarám kegyelmedet ujabban et ex superabundanti a mi jövendő gyűlésünknek ideje és helye felől certificalni; melyre mi Zvonarits Mihály uramat ö kegyelmét intettük, s intjük is kegyelmed által és bizonyosan elvárjuk az ö kegyelme ellenünk tett gyalázatos és szidalommal teljes Írásának megbizonyítására. Kegyelmed a levél vivő ifjak előtt panaszolkodott az én nyughatatlanságomról, hogy im úgymond az Töröktől békességünk vagyon, csak István uram nem nyughatik, csudálkozom rajta. Jussunk szemben csak Isten által, meg látja kegyelmed maga s megítélheti könnyen, hogy nem én rajtam, hanem Mihály uram nyughatatlanságan volná kegyelmednek méltóbb csudálkozni, és tiszte szerint ugyan meg is kellett volna kegyelmednek szóllítani. Vessük akkor minden rendbeli embereknek ítelete alá, ha én leszek-e nyughatatlan vagy Mihály uram, ki méltó ok nélkül azt irja: ha nem szégyehlitek, az orczátokon ültök ti kálvinisták. ítélje meg e világ, ha mégis én vagyok nyughatatlan, hogy ö kegyelmének ilyen meg ért emberségéhez, nem szintén illendő szidalmára megmozdultam. Micsoda orczával fórtünk volna inkább ahhoz, hogy elhallgattuk volna, Ítélje meg kegyelmed szerető István uram. Ne vélje kegyelmed se Mihály uram ö kegyelme azt, hogy mi is némák volnánk, de a magunk tiszte, és emberségének tekintete nem viszen arra, hogy hasonló szidalmat regeráljunk valakinek gyalázatos mondására, kiváltképen idő előtt. Ha Isten szemben juttat, mindjárt meg ismeri ö kegyelme, hogy nem az orczánkon ülünk; akkor a kegyelmed én rajtam esudálkozása, vagy meg szűnik vagy másuvá térül. Tudom ö kegyelme öreg ember, minden szaváról és Írásáról szamot tud adni. Leszen azért, mint ezen minapi levelemben meg irtam kegyelmednek, gyűlésünk ezen jövendő Szent Fülöp és Szent Jakab napján, azaz prima maii Köveskuton, Török István uram ö nagysága békességes helyen való jószágában, a helynek kegyelmetekhez való közelb voltáért. Kérem azért kegyelmedet szeretettel, hogy kegyelmed Mihály uramat ö kegyelmét intse, és püspöki hatalmával kényszerítse az eljövetelre ; noha a poéta mondása szerént, a magától futó lovat sarkantyúval bántani nem szükség, mindazonáltal a vitéznek nem árt ékességért fel kötni. Tudom ón, hogy ö kegyelme a-kegyelmed méltóságát megbecsüli, a mint bizonyára illik is lenni; a mint
