Thury Etele szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. VII. Budapest 1908.

XXXIII. 1617 május 1-én Köveskuton tartott zsinatra, vitatkozásra hívja Pathay az ubiquitarius Zvonarits Mihály sárvári lelkészt. Ennek előzményei.

jó. nekünk elég félelmes: mert akkorra Zvonarits uram ö kegyelme, az ö faltörő ágyúit, kiket a mint Írásából coniicialom mégis oneralt immár, hangosan pattanó porral és aczélgolyóbissal elkészíti a mint ö kegyelme irja: Ha tovább börzönködtök (úgymond) ti kálvinisták etc, azt ö kegyelme kisüti, és eltörvén régi meg avult falait vallásunknak, meg mutatja a juh köntös alatt, minemű lappangó farkaskörmök legyenek, a mi vallásunknak czikkelyeiben. írja kegyelmed azt is, hogy jól tudja azt kegyelmed, hogyha szemben lennénk, ennél is nagyobb gyülölségnek tűze indíttatnék közöttünk. Mi bizony azt nem kívánjuk, hanem inkább a szeretetnek köztünk való meg erősítésére igyekeznénk, hiszen uram azért gyűljünk össze, hogy mind két felől vizet hordjunk, annak az átkozott tűznek, kit a pokolbeli ördög némely dicsösség kereső eszközi által naponként gerjeszt, boldogságos megoltására, avagy ha meg nem olthatjuk, ottan Zvonarits uram a hegyes dárdával, kit az én orromban parancsolt hozni, nyisson utat az Aeolus tömlöczében busolgo szeleknek, kiknek kevergése miatt a Kába két fele gyakran föld indulással bántatik, és azoknak hatalmával a tűznek lángját igazítsa és erőltesse az ellenkőző félnek házára, mint eddig is cselekedett, mind szóval s mind írással, s igy is véget éri, ha ö kegyelme töviböl kiégeti. Praetendalja azt is kegyelmed, hogy ha most, mikor a bűi prédikátor adott okot a háborúságra, azt merem irni, hogy házunkra jöttetek, mit nem mondanék akkor ha synodusunkba jönnétek? Tudom adott Isten kegyelmednek annyi értelmet, hogy megtudja kegyelmed a hívatlan vendégnek állapotjától a hivatalos vendéghez illendő böcsületet választani, most uram magunk invitálunk, nem férne hozzánk a neheztelés. Félő, hogy kegyelmed Zvonarits uramnak is ellene ne cselekedett legyen a válasz tételben, a hol kegyelmed azt írja, hogy ö kegyelmének azt kegyelmed semmiképpen meg nem engedi, hogy a mi synodusunkba jöjjön, mert a mint megtetszik, a maga mentő leveléből, ő kegyelme nem futja az illendőképpen való synodust, hanem örömest is kész, mert tudja, hogy ő kegyelmér is illeti ama mondás: Estote parati ad respondendum, cuilibet quaerenti rationem fidei vestrae etc. Az illendőségnek megértéséért ő kegyelme azt adiiciálja, tudom (úgymond) a mint a választ kezdte tenni Pathay uram, hogy ama mondása (szóljunk, beszéljünk atyafiságos szere-