Thury Etele szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. VII. Budapest 1908.

XXXIII. 1617 május 1-én Köveskuton tartott zsinatra, vitatkozásra hívja Pathay az ubiquitarius Zvonarits Mihály sárvári lelkészt. Ennek előzményei.

(kiben én nem is kételkedem) és minket, kiket tévelygeni ismer, megtérít, bátor ö kegyelme ne fáradjon hírt nevet keresni Indiában, mint a Jesuiták, meg elégedhetik ezzel, ha minket meg téríthet utunkból. Vagyon is ö kegyelmének abban módja, a mint a kegyelmed előtt maga mentő leveléből látom, hogy a rutát széppé, viszontag a szépet rúttá csinálja, 1 ogy a genust speciessé és a speciest genussá tegye, könnyen elhitetheti ö kegyelme velünk, hogy noha generaliter irta az első levelet, de azt ugyan csak privatim Tolnay Istvánra értsük. A hol kegyelmed azt praetendalja hogy semmi hasznát nem látja kegyelmed a kegyelmetek közinkben való jövetelének, mert közel 90 esztendőtől fogva laboráltak ebben mi nálunknál tudósb emberek, de véghez nem vihették; azért mi sokkal inkább véghez nem vihetjük. Nem csuda az, hogy kegyelmed nem látja, mert efféle dolgoknak exitussa, mint jövendő dolog, csak Istentől láttatik, ama mondás szerint: Homo cogitat, Deus disponit. Továbbá, ha Zvonarits uram ö kegyelme, az ö kegyelme rhetoricájának, kinek elöljáró tündöklése, a maga mentő Írásában megtetszik, nagy lohogással égő lámpását, avagy szövétnekét meg gyújtja, e sötét homályt, és sürü ködöt, kik miatt kegyelmed a dolognak hasznát meg nemlátja, mint egy fényességgel föl támadott nap ide s tova veri, még ritkítja és elosztja, kétség nélkül azt reménylem, hogy kegyelmed meg látja. Továbbá: lám Mihály uram maga bizonyítja, a maga mentő levelében, hogy Isten, az ő isteni [.erejét a nevezel; nélkül való kálvinistáknak meggyőzésében az ő kegyelme erőtlensége által vitte véghez, Igy most is, a mit a nálunknál tudósb emberök véghez nem vihettek, mert ök az ő nagy bölcsességük szerént, mélységes értelmeket kérésiének, Isten a mi vékony tudományunk által ki nyilatkoztathatja. Vagyon erre példánk: ama nagy fegyverében és erejében dicsekedő Góliátot, ki előtt Saul minden hadával lappang vala, egy gyermek által veré a földhöz. Ama Midianitákat, kiknek sokaságától az egész Israel népe retteg vala, Gedeon csak valami hitvány lámpások zörgetésével meg rettentvén, háromszázad magával dicsősségessen meg gyözó. Mi nem vagyunk oly bölcsek, hogy ö kegyelmének derék bölcsességét kelletnék elő venni, és fárasztani mi ellenünk csak ö kegyelme azt rakja fejünkre elegendőképpen, a mit föl tett Írásában, meg éri egyhuzamban vele. # írja azt is kegyelmed, hogy micsoda reménység lehetne, a kegyelmetek mi velünk való beszélgetése felöl, kegyelmednek