Thury Etele szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. VII. Budapest 1908.

XXXIII. 1617 május 1-én Köveskuton tartott zsinatra, vitatkozásra hívja Pathay az ubiquitarius Zvonarits Mihály sárvári lelkészt. Ennek előzményei.

Paria literarum domini Stephani Klazekovith superintendentis. Salutem plurimam precatnr, et sua officia quantum senilis permittit promptitudo candide pollicetur. Jó bizodalmas Pathay uram, a kegyelmed levele meg adattatott énnekem, melyben nagy panaszt teszen kegyelmed Zvonarits Mihály uramra, ós provocalja is kegyelmed valami beszélgetésre, a kegyelmetek synodussába. Mivelhogy nálam Zvonarits Mihály uram és a bűi prédikátor között esett egyenetlenség tudva nem volt; első meg olvasásával a kegyelmed levelének, csudálkoztam a panaszon, holott Zvonarits Mihály uram ő kegyelme, mi közöttünk, minden engedelmességével, körülem való igaz és hű szolgalatjával, s minden alázatos maga viselésével eddig úgy mutatta magát, mint illett jámbor keresztyén atyafihoz. Ez okáért a kegyelmednek való választételemmel nem hirtelenkedtem, noha akkor mindgyárást választ tehetek vala azonok által, a kik a kegyelmed levelét hozták, hanem pro meliori informatione, a kegyelmed levelét, Zvonarits Mihály uramnak küldtem, hogy ezen dolog felől tőle meg értekezvén, tudhatnám mi választ kellene kegyelmednek tennem. Zvonarits Mihály uramtól is nem hamar jöve resolutiom, mert hogy sok ideig való nehéz betegsége, a munka tételt nem szenvedték, hanem im a napokban jöve meg az ő kegyelme resolutiója, mellyet attentius considerálván, jó lelki ismerettel Ítélem és tartom, hogy nem Zvonarits Mihály uram ebben vétkes, a mélyért kegyelmed ilyen igen haragszik, hanem a bűi prédikátor nyughatatlansága. Mint a káros tűz támadásban nem az vétkes, aki oltogatja azt, hanem az, ki föl gyújtotta volt, leírattam páriáját Zvonarits Mihály uram előttem' való méltó maga mentségének, s kegyelmednek küldtem. A maga Írásából nyilvábban meg érthet mindeneket kegyelmed. Bizony ha a kegyelmed felei meg tarthatnáják magukat, könnyű volna nekem az én atyámfiaival birnom, és nyilván felelni mernék ezek felől, hogy senkinek háborodása tőlük nem lenne. De mit cselekedjünk Atyámfia István uram ? Ennyi méltatlan panaszokra, sőt gyalázat tételekre, mindenkor csak hallgassunk-e? és hallgatásunkkal ennyi vádolásokra magunkat méltóknak mutassuk-e? Magad sem Ítéled illendőnek, sőt a méltó igaz mentséget tudom javallod, ha valakiket kegyelmed talál az enyimek közül, kik valóságossan indítói valami zenebonának, kire a kegyelmed attyafiai okot nem adtának, kegyelmed adja értésemre s fogadom, hogy semmi