Thury Etele szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. VII. Budapest 1908.

XXXIII. 1617 május 1-én Köveskuton tartott zsinatra, vitatkozásra hívja Pathay az ubiquitarius Zvonarits Mihály sárvári lelkészt. Ennek előzményei.

szókkal formált szidalmat tud írni, avagy kiáltani, látván ezt, hogy mi, a mennyiben a mi emberi gyarlóságunktól lehet, mindeneket elhallgatunk és eltűrünk, és hogy senki sincs, a ki őket meg szólítsa; csak egy schola mester avagy scholai deák is azt írja és azt mondja, a mit akar, hitünket, vallásunkat illetlen szidalommal illeti, noha egy Istent vallunk, egy keresztségünk vagyon, egy üdvösségnek reménységében élünk, mégis hitünket szidalmazzák és vallásunkat káromolják. Isten tekintsd meg e nagy méltatlanságot! Gondolod-e atyámfia, mi következhetik mindezekből? Istennek neve nem dicsértetik, a Krisztusnak eklézsiája sem épül, sőt inkább az idegeneknek ellenünk való káromkodásra nagy ok adatik. Ki mond jót efféle cselekedetekért, ha ki dicsekedni akar, az Urban és nem felebarátjának szidalmazásában dicsekedjék. Eddig rajtunk lett boszuságokat és felőlünk való gyalázatos írásokat a maga gondolatlan emberektől elszenvedtük és csöndességgel el hallgattuk. Először vártuk azt, hogy maguk meg szégyenlik magukat, azok ellen való káromlásban a kik őket vissza nem szidalmazzák. Véltük, hogy ugyan unva hagyják; nem akartunk a magában görjedöző tűzre olajat önteni. Annakutánna a magunk emberségének meggondolása is állott előttünk, hogy ne mondja senki azt, hogy efféle nem javallandó babonának mi kezdői, indítói és gyújtói volnánk, inkább akartuk azt, hogy másnak törvénytelen gyújtogatásától kertünk széle megpörzsölődjék (mellyet idővel meg építtünk, Isten segótségével), hogynem mint valakinek házára menjünk gyalázat tételünknek nyilával. Harmadszor gondoltuk azt, hogy a superattendensnek és a senior uraimnak hirük nélkül lesznek efféle dolgok, mellyeket ha azok a kik az eklézsiában emineálnak eszükbe vesznek, meg szóllítják az alattuk valókat és a keresztyéni egyességnek rendiben állítják, mivel hogy ők tovább való dolgokat is megtudnak gondolni és az Isten tisztességére nagyobb gondot is viselnek, hogy nem mint valami hiában való dicsősség keresésre. Végezetre contemnáltuk tudományunknak és vallásunknak igasságának tekintetivei is, amaz bölcs mondása szerint: cum recte vivas, ne eures verba malorum. De ime fölséges Isten sem békességes várakozásunk és tűrésünk végét nem éré káromlásuknak, sem maguk ki nem fáradának gonoszul kezdett vásznuknak szövéséből : sem az öregektől meg nem szóllítatának, hanem (a mint immár nyilván vagyon) a kitűl csöndesítést reménylettünk, az öntött olajt az égő tűzre, sarkantyút kötött a futó lónak oldalára.