Thury Etele szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. VII. Budapest 1908.

XXXIII. 1617 május 1-én Köveskuton tartott zsinatra, vitatkozásra hívja Pathay az ubiquitarius Zvonarits Mihály sárvári lelkészt. Ennek előzményei.

pedig az Krisztus eklózsiájának, mellyet nagy fájdalommal viselnek minden hívek, miben legyen, kérdés nélkül minden látja, mert a gyülőlségnek, a pokolbeli ördög által elhintett magva, annyira meg gyökerezett, hogy csak a fölséges Ur Isten az ő véghetetlen bölcsessége és tőlünk megtudakozhatatlan Ítéleti szerint gyomlálhatja ki: emberi állatnak sem bölcsessége, sem ereje véghez nem viheti. Lett pedig ez, az elöljáró tanítóknak, némelyeknek a vigyázásban való restségük és tunyaságuk miatt, némelyeknek e világ után orczátlan hizelkedésük miatt. A mennyi tunyaság egyikben a vigyázásra, a másikban a visszavonásra és emberek előtt való hízelkedésre, két annyi serénység volt. Nem aludta el a sátanis dolgát, hanen gyújtotta minden felől való fuvásával

r a közikben vetett tüzet, ki miatt annyira jutánk, szent Úr Isten, hogy majd senkinek nem lehet sem életiben sem hivatalában csöndessége. Panaszolkodunk ha leszen, ki a mi méltó panaszunkat igaz ítélettel és jó lelki esméretnek fontjával meg mérje, és meg becsülje. De ha szintén valaki gonoszul itéli is meg panaszunkat, arról mi nem tehetünk, a mi szivünknek fájdalmát ugyan meg jelentjük, és a mi szenvedésben megkeseredett szivünknek fájdalmát annyiból meg is könnyebbítjük, hogy egyebek is látják méltatlan szenvedésünket, kik közül talán találtatnak is olyak, kik szánakoznak nyavalyánkon. A felőlünk gonosz itéletü emberek is meg lassulnak (meg szünésüket teljességgel nem reménylhetjük) avagy annál is inkább fölindulnak, és az ő gonoszságuknak mértékét serényebben igyekeznek betölteni. Mióta szerető István uram tőlünk, kikkel ez előtt egy értelemben valátok és nagy szeretettel éltek vala atyafiakhoz illendő egyességet, szeretetnek idvösséges gyakorlásával tartotok vala, elszakadátok, némely nyughatatlan elméjű és patvarkodásban gyönyörködő embereknek esztekéléséből (kinek az Ur, el hittem én azt bizonnyal az ő Ítéletinek igassága szerint megfizet) az ultátul fogva a kegyelmetek pártján való atyafiaktól csöndességünk nem lehete : Viseli némelyiket az éretlen ifjúságnak buzgósága, nemellyiket mint egy Icarust, röpülésre ingerli tudományának önmaga előtt való tetszése és biztatása, ki tudná megmondani hányféle affectustól viseltetik a nyughatatlan elme? Szidalmaznak, káromolnak, gyaláznak Írásukban és szavukban. Annyiban jutott e világ, hogy a kiknek az Ur Kristus dicsősségét kellene hirdetniök, azok minden bölcsességüknek erejét szidalmazásra és káromlásra fordították, az jobb, az tudósb, az dicseretesb, a ki ellenünk éktelenebb Egyháztörténeti Adattár. VII. 11