Stromp László szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. VI. Budapest 1907.

2. Szabó Lázár éneke. Közli: Barla Jenő

SZABÓ LÁZÁR ÉNEKE.*) Szóljunk az szent Ágostonnal mostan az mennyországról, Mindön emoör meghallgassa, szive viduljon ebből, Mert mindnyájan még oda felvitetünk innét alól. Csak vágyódik szomjú leiköm most az örök kútfőre, Én testömben öntött elmém néz csak az Ur Istenre, Mely tömlöczből ha juthat ki az mennyei életre. Áhítozik számkivetett hazáját emlegetvén, Ez mostani szorulását, sok ínségét tekintvén, Az bün miatt kit elvesztett, kesereg dicsőségén. Régi boldog állapotját mostan is sirathatja, Mert mint annak drága voltát szóval ki nem mondhatja, így bizonnyal nyavalyáját most meg nem számlálhatja. Jóvoltáról, öröméről az örök boldogságnak Valljon ki tud méltán szólni az gyarló emböröknek? Hol mindenök szép eleven gyöngyökből építtettek. Czifrás arany magas házak szép drága küből vannak, Székök, ágyak, szép edényök ott fényösen villognak, Merő nömös drága küből mindönök alkottattak. Egész mindön vera szerint padimentom csak arany, Fényössége mint kristálnak szóval kimondhatatlan, Várak nagy és bátor benne, semmi sincs haszontalan. *) Az ének a nagydobszai kódex 275. a—282 b lapjain olvasható, felirata ez : Ex Augustino confacta per Matheum Scariceum, mely szerint ezen ének Skaricza Máté buzgó XVI. századbeli reformátor müve lenne, mig a versfök szerint Skaricza útitársáé, Szabó Lázáré. Az ének eredete így a XVI. század végére tehető. B. I.