Stromp László szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. V. Budapest 1906.

5. Páriz Pápai Ferencz: Romlott fal felépítése. (1685.) Thury Etele

Erdélyt a szükséges könyvekkel, melyeket addig csak Németországból hozathatának vala, azokat is kevesen, épen elbővité. Hasznos ember vala ez Erdélyben, mind az eklézsiákra, mind az iskolákra nézve. Ez csepegtette az evangeliomi zsíros esőt, elsőben a maga hazájában Brassóban és azután az egész Bárczaságban. És így Isten segítségéből az erdélyi szász eklézsiáknak megvilágosíttatása épen végbe mene 1543-ik esztendőben. Maga pedig a jó hírű Honterus 1579-ik esztendőben 23. Januarii meghalt Brassóban. Semmivel sem lön jobb Lajos királynál az evagélikusokhoz, a ki helyébe jött első János király, mely avagy csak egy felyebb említett Dévai Mátyásnak példájából megtetszik. Mert midőn ez már Wittenbergát megjárván, hazájában az evangéliumot hirdetné, a szokatlan újnak tetsző evangeliomi tanításért, mint eretneket nyughatatlan barátok a királynál bevádolták volna, 1541. esztendőben a tömlöczbe a halálra való rabok közé küldetik. Lőn pedig akkor, hogy egy kovács is azon tömlöczbe vettetnék, mivelhogy a király kedves lovát megnyilazta volna. Melyen a király igen meg haragudván, megmondotta vala, hogyha meg nem épül a ló, a kovácsnak meg kell halni. Azomban a tömlöczben az egymás között való beszéd közben, midőn Dévai által a kovácsnak lelkét az evangeliomi igazság meghatotta volna, azomban a király lova is megépült volna, megizenék a kovácsnak, hogy a tömlöczből kijöhetne, ki onnan kijővén, a szegény Dévait, mint tűzre ítéltet, gonosztevőt ott hagyta. De mi lesz belőle? Mindeneknek, még a királynak is gondolatja felett, midőn a kovács hintegetné, hogy ő a hit dolgában egyet értene Dévaival, és azért a hitért halált is kész volna szenvedni, mert ő még most tért eszére sat., mind ketten hitük szabados vallásával elbocsáttatának. Holott pedig az időtájban igen kevesek volnának, a kik az evangélikusok mellett csak meg is mertek volna moczczanni. Minedenek felett vala mégis a Nagyságos Drágfi Gáspár, kire az evangélikusok ügyükben, bajukban Isten után szemüket vethetnék, ki sem a püspöki emberek haragjukkal nem gondolván, sem azt nem nézvén, hogy a királynál is azzal kedvessége kisebbednék, az evangélikus egyházi szolgákat minden erejével segíti és erősen oltalmazza vala. Kiknek kiváltképpen való menedék helyük is akkor Erdőd városa, említett Drágfi úrnak jószága vala. így nevekedvén már szélylyel az evangélikus papoknak számuk, hogy az eklézsiákban szép rendesen lennének, az vala méltán is első gondjuk. Melyre nézve hitüknek és vallásuknak bizonyos formáját és summáját ki kell vala adniok, hogy ezzel mintegy atyafiak bélyegével az ellenkező értelem-