Stromp László szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. III. Budapest 1904.
4. Tanuvallatás a gálszécsi ev. ref. egyház istentisztelete és szabad vallásgyakorlata ügyében 1764. (Péter Mihály, ev. ref.lelkész)
Ad 3 tlum- Nem említi e Tanu az időt midőn az Helvetica Valláson levőek jártak az Gálszécsi, mostan Parochialis Templomban, hanem jól említi azt, hogy itten Gálszécsben az Isteni Szolgálatokat először néhány Esztendők által gyakorlottak az Tekintetes Szemere Familia Curiájában a Palotán, azután pedig ugyanazon Gálszécsi Szemere Urak Residentiájának oldalában levő Oratóriumban egész az mai napig, és azt mondja a Tanu, hogy mind az Palotán, mind az megírt Oratóriumban mindenkor közönségessen és publice nem pedig magánossan vagy privatim az Isteni Szolgálatot végezték és mostan is publice végezni szokták és a Tanu több Filialison lévőkkel együtt mindenkor ide szokott járni és most is ide jár a megírt Oratóriumban az Isteni szolgálatokra. Ehez azt is vallja a Tanu, hogy ameddig az eö Felséghe meg nem tiltotta az Praedikatoroknak az Filialis Helyekre való kijárást addig a Helvetica Valláson levő Gálszécsi Praedikátor az Filialisokra is, úgymint: Kohánba és Gerendára ki szokott járni és ottan mindennemű Isteni Szolgálatokat publice és közönségessen az öszvegyült néppel végezni, de miólta megh vagyon tiltva, az Gálszécsi Helvetica Valláson lévő Praedikátor semmi hivatalbéli szin alatt az Filialisokra ki nem jár, hanem itten Gálszécsben végez mindeneket hivatalja szerint. Septima Fatens Elisabetha Bukov Relicta Michaelis quondam Mészáros Incolae Galszecsiensis et Subditi... Domini Comitis Joannis Barkóczy Professione Confessionis Helveticae Annos circit. 66. deposito juramento fassa est. Ad l mum- Tudja bizonyossan, minthogy itten Gálszécsben szüntelen lakik, hogy az mostani Gálszécsi Helvetica Valláson lévő Tiszteletes Praedikátor Úr az Augustana Valláson levő embereknek gyermekeit nem kereszteli, Sem az házasuló Augustana Valláson levőket nem esketteti, sőt ha valaki közülök meg hal nem temeti, hanem azokkal való mindennemű egyházi hivatalt Tisztelendő Gálszécsi Plebánus Úr szokta végezni és azoktul a szokott jövedelmet is egyedül csak maga számára beszedni. Ad 2 dum- Azt is tudja valósággal a Tanu, hogy az megh irt Gálszécsi Helvetica Valláson levő Praedikátor úr semminemű Lutheránust nem kinszerit, hogy Praedikatiojára, vagy_ egyébb Isteni szolgálatra az Helvetica Valláson levők Gálszécsi Oratóriumába menjen, hanem amidőn harangoznak az Oratóriumban, azonnal az ajtó is megnyittatik és úgy akinek kedve vagyon a bemenetelre, akárminémű Vallású légyen, bemehet és senkisem vizsgálja, minemű vallású lé-