Stromp László szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. III. Budapest 1904.
4. Tanuvallatás a gálszécsi ev. ref. egyház istentisztelete és szabad vallásgyakorlata ügyében 1764. (Péter Mihály, ev. ref.lelkész)
umba bemenő avagy bement népet visgálni, hogy kicsodák vagy hányan mennek bé, hanem a ki bé megyén, akár micsoda Vallású legyen, minden visgálás nélkül ki is mégyen békességesen. Ad 3 tillin-Születésétől fogva itten Gálszécsben lakván a Tanu, jól tudja micsoda Circumstantiával és móddal jártak az Helvetica Valláson levőek az Gálszécsi mostani Parochialis Templomba mindaddig, míg a Pápisták kezében nem esett, azért bizonyosan is tudja, hogy az Helvetica Valláson levő Felekezetnek itten Gálszécsben levő mostan Parochialis Pápista Templomban a Tanu emlékezetire mindenkor szabad és közönséges, azaz nem privatum, hanem publicum Exercitiumja volt, mind az Praedicatio hallásban mind egyébb Isteni Szolgálatok folytatásában egész addigh, valameddig azon Templom az Pápisták kezében nem esett. Elesvén pedig azon Templomiul az Helvetica valláson lévő Felekezet, azután mindenkor, egész a mai napig szüntelen járnak itt Gálszécsben Szemere Urak Kastélya oldalában levő Oratóriumban is hasonló közönséges szabad és publicum Exercitiumjok vagyon, mind az Praedicatio hallásban, mind egyébb Isteni szolgálatokban, a Helvetica Valláson levőek és egyébb egyházi rendelések szerint való hivatalok is úgymint: Keresztélést, Esküvést és Temetést közönségessen publice szokás szerint folytatnak ós végeznek. Az körüllevő Helységekbül is hasonlóképpen, úgymint: Kohánbul, Gerendárul az Helvetica Valláson levő személyek ide * Gálszécsben az Szemere Urak Udvarában lévő Oratóriumba szabadossan, közönségessen, publice és nem privatim, minden tartózkodás nélkül Praedicatiokra és egyébb Isteni szolgálatra mindenkor azólta, hogy a Gálszécsi Templomot a Pápisták elvették, szoktak járni és máig is járnak és az Gálszécsi Helvetica Valláson lévő néppel mindennemű Isteni Szolgálatot publice azaz közönségessen folytatnak és véghez visznek minden tilalom és ellenkezés nélkül, mindhogy 1752 dik esztendőben Felséges Asszonyunk eö Felsége megtiltotta, hogy az Praedicátorok az Filialisokra ki ne járjanak, mely parancsolatot itten Gálszécsben az Helvetica Valláson lévő Praedicator minden hiba nélkül megtartja. Qvarta Fatens Nobilis Maria Rácsay Egregii qvondam Stephani Ritok relicta Vidua in Possessione Gerenda, Professione Helveticae Confessionis Annos cir. 60 adjurata fassa est. Ad l mum- Minthogy ezen Tanu Gálszécsben nem lakik, nem tudja ha a Pápista Papé? vagy az Kálvinista Pap szokta mostanában az Lutheranus gyermekeket keresztelni, azon Valláson levő Személyeket eskettetni és temetni. Hanem