Stromp László szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. III. Budapest 1904.

9. Adalékok a zay-ugróczi gróf Zay-féle levéltárból. (Reif Pál)

és a Házasságbeli hütnek felvételéhez hozzá bocsátandók lesznek. Hogyha pedig tudatlanok volnának szükségképen a ki hirdetésnek idejének follyása alat alkalmatos időkb(en) szép rendes, mind a katekismusnak, s mind az imacsagoknak de leg rövidebeknek leg szükségesebek(ne)k meg tanulásába kell oktatniok; a minemüek a reggeli estvéli közönségessek az Ur Igéjének meg tartásaért s boldog ki múlásért s. a. t. a személyek(ne)k allapotja szerint. Mikoron azt latangyák az iffiak és szűz leányok, tehát fel serkentetnek, hogy eléb minek előtte a szent Házasságnak rendiben bé lépni szándé­koznának, ezeket a dolgokat Anyaszentegyháza és otthon való alkalmatossággal meg tanulyák és ugy osztán az önnön aka­rattyokat adangyák. Hogy ha pedig az alat, mig ez a szokás mindenüvé bé hozatatnék és azon ött artikulusokbul álló Katekismusnak ismerete mindenek között el hatna, némely olly együgyűek találtatnának, a kik ezen ött artikulusokbul álló Katekismust olly könynyen meg nem tanulhatnának oly rövid idő alat, tehát oly meg eset szükségnek allapotyában oktat­niok kell, avagy csak a legfőbb és legszükségesebb legegy­ügyüeb, idvességre legkellemetesb rövid kérdesecskékre, melyek találtatnak más Katechismusban, mely az 1738-ban szép és hasznos könyvecskékkel egybe költ Thotul nyomtatatott s könyen magyar nyelvre fordithatik s illyen kezdete vagyon: Kicsoda a mi igaz Istenünk ? A tellyes szent Haromsagi; Kicsoda a szent Háromság? E. Az Atja Fiu és Szent Lélek Isten s. a t. Hogyha pedig ez nem tetszene, hozza adatat­hattak ezen mas egyéb kérdések is, rövidek együgyűek, de mind azon által idvességes tudományai tellyesek, melyekk ismeretire és meg tanulására rövid idő alatt a leg gorombábis könynyen hozatathatik. Tessék most immár akar ezt akar ama régi katekismust az olyan együgyűek eleibe adni. Erre pedig én Tiszteletes és Tudós praedikátor Uraimékat kegykt nem egyéb okért vezettem, hanem csak hogy az olly an személyek az Ur Istennek idvességes ismeretib(en) és szent félelméb(en) járulnának a szent Házasság rendib(en). Mert ha magok az illy házasok az Istent és az Idvességes dolgokat sőtt a leg szükségesseb imácsagokat nem tudnak, mi módon ez után ha magzatokkal meg ajándékoztatnának, nevelhetnek fel igazán, miképen terjedhetne a Házasságok által az Isten dicsősége. 2. Esküttetésel és a Házasság béli szent Hitnek fel adá­sával, senki a Lelki Pásztorok es a Praedikatorok közzül az önnön Ecclesiajáb(an) ez időtül fogva Vasárnap ne szolgállyon, de annak végbe vitele legyen a mi Evangelika szent Eccle­siáinkba be vitetett arra rendelt napon tudnillik Kedden akkoris

Next

/
Thumbnails
Contents