Stromp László szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. I. Budapest 1902.
5. Erdélyi ref. egyházközségi élet a XVII. században (Rákosi György)
Közönséges megyegyűlése lévén 1678 die prima martii, végeztük közönségesen, a főszentegyházfiával meg is kiáltattuk, proclamáltattuk, hogy a temetőben levő épületeket, a testek feje felett levő fákot vagy kopjákot senki ne bántsa, el ne vagdalja; ha ki comperiáltatnék, a megye sine misericordia tizenkét forintig minden törvény nélkül megbüntethesse. Anno 1678 die 25. novembris közönséges megyegyűtésünk lévén, mester úram láttatta meg a bőcsűletes megyével, hogy az vásznasok tartoznak-é az harangozó kenyérrel a vagy nem ? A jámbor megye dissentiálván (?) azon dolgot: eddég harangozó kenyérrel nem contribuáltak, ezután penig tartoznak. Félbéres asszonyok fél kenyérrel tartoznak. Coram me Stephano Zágoni. 1 4. Lázár Imre fópatronus rendelete. „Gyalakuti és Szereda Szent Annái Ecclesiák felőli, most Udvarhoz menetelemkor is, mind addigh Valamigh Isten Patrociniumom alatt hadgya, illyen kiváltképpen való kivánságim Vadnak: L, Egygyik Ecclesiában is hirem nélkül Praedikátort én akaratom ellen ne fogadgyanak: mert külömben az én fizetésem nélkül el lesznek. II. , Mivel az Isten igen megh kivánnya, hogy az ő Tiszteletinek minden részei épületesek legyenek : Azért az melly épületes szép rend tartás az Isten tiszteletinek minden részeiben immár egy néhány Esztendőtől fogva mindenik Ecclesiában vagyon, ugyan az ennek utánna is, hogy elkövettessék megh kivánom. III. , Az Iffiaknak (s egyebeknek is, a kik veszik,) minden vasárnapon délután a Catéchésis tanittassék ennek utánna is. IV. , Hogy még szegény üdvözült Aszszonyom idejebéli végezések szerént, az Megyebélieknek az én jobbágyim is, kedvezés nélkül, ennek utánna is az megyétől megh büntettethessenek, ellent benne nem tartok. Egy Vasárnapi Praedicationak vakmerő elmulatásáért d. 10., azaz tíz pénzigh, és 1 A hajnali harangozást, reggeli négy órakor, mint legközelebb lakó, a mester végezte. Ezért kapott minden kepefizetőtől egy kenyeret; a legújabb időben öt kéve búzát. E szolgálat Szereda Szentannán csak 1880-ban szűnt meg, miután az újabb tanitók nem akarták tovább vállalni. Különben a rendes istentiszteleti harangozásra mindig külön harangozó volt alkalmazva a község lakói közül.