Stromp László szerk.: Magyar protestáns egyháztörténeti adattár. I. Budapest 1902.

2. Levelek Ráday Páltól egyházi ügyekben (Zoványi Jenő)

ben, természetökben s qualitásukban ismerni ekkoráig szerencsétlenségemre nem történhetett; de mivel azon egyben gyűlést (kit részemről hanem ha az egy egészségtelenség akadályoztatna) csak kivánnom kell inkább, hogy sem reménlenem, ugyancsak szükséges, hogy annak elmúlásával is valamely romlásnak módjáról gondolkodjunk, amint is hoc opus hic labor est. Amint látom, részemről kevés orvoslást remélhetni, mert valamint a nyavalyának szemlélésétől s annak eredetének voltaképen való vizsgálódhatásától távol vagyok, úgyszintén illendő remedium kikeresésére is (netalántán hir nélkül) nem praecipitálhatom magamat; mindazáltal az informatióhoz képest, ha mi recipét kelletik irnom, azt mind a kegyelmed buzgó sürgetése, mind az nagyobb gonosz következhetésnek eleve való elgondolása cselekedteti velem. Először is azért szomorú szivvel értem Tiszt. Csétsi uramnak a keresztényi tiszta tudománynak tiszta kútfejétől a zavarodott tóviznek kívánására való hajlását azon két propositiókban t. i. Ratio humana est principium et norma credendorum, ita ut nihil eredi debeat, quod rationi absurdum et impossibile videtur. Item, hogy a könyörgés által semmit sem kivan nyerni istentől etc. melyek közül amaz jóllehet józan értelemmel (hogy tudniillik annyiban norma a ratio, amennyiben az által hiszszük a revelatiót is) megállhatna, de ha kijebb ad vires naturales terjeszti s annyiban a lelkieknek bevehetésére a ratiót capaxnak tartja, nem lehet nem socinianismusban esni. Amaz másik penig keresztény szájhoz sem illik; de mivel atyafiúi indulattól jobb vélekedésekkel kell lennem ő kegyelme iránt, alig gondolkodhatom másként, hanem hogy az elsőt problematice tette fel thesisül és talán az én explicatióm szerint, amely okból (amint az Apológiából értem) nem is akart recedálni tőle ; a másikat pedig praecipitanter inconsiderate primo impetu szólotta; de akármint legyen, botránkozásra való nagy útnak lenni, nem tagadhatni s azért is szükségesnek javallom, hogy Tiszt, esperes uram két ecclesiasticus s két saecularis érdemes személyeket maga mellé vévén, nem publice vagy más Kyrie inditással, hanem csak fraterne intra parietes tétetnének ő kegyelmével azon két dolog iránt professiót, melyeknek ha hogy (távol legyen!) pertinaciter inhaereál, vájjon ki ne conciamáljon tisztéből való kivettetése iránt? Ne maculet reliquas est segreganda grege, holott pedig reménységem szerint sufficienter excusálná magát, valamint in extremis extrema adhibenda egy in mediis expedientia quaerenda. Ami azért Tiszt, Azary uram apológiáját illeti, annak többire helyes