Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1884 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1-2. füzet

40

vén, mely ereje s tatalmánál fogva egész Francziaországbart ismeretlen, sőt még a kitagadást illetőleg, ki sem hirdettetett folyvást oda működnek, hogy mind azokat, melyeket Lavardin ő felségének nevében elő akar adni, se ne bal Íja, se ne láthassa. Könnyű is volna azt nekik megmutatni, hogy azon küldetésnek, melyet a nagy követ képvisel, semmi más alapja nincs, minthogy czélra vezető egységet eszközöljön a pápánál, úgy, hogy csak sajnálni lehet, hogy ő szentségének törvényha tósága inkább ostromolni hajlandó ő felségének jó szándékát, mint sem azt kitárt karokkal fogadná, megfelejtkezvén a király dicső őseinek nemes példáiról, midőn azok a szentszék, és ennek szabadalmait védve, azok fentartására fordították nem c-;ak szellemi, hanem anyagi erejüket is, viszont nem szűnvén meg soha a szentszék is, a franczia követek magas személyüket is azon tiszteletben szentül megtartva részesíteni, mely mindkét koronát ékesítette.

És minthogy Marquis de Lavardin, azon ősi birtokra számit, melyet elődei élveztek, és jelenben is Crequy de Cha- ulni, és Estrées herczegek, tudta és akaratjával ő szentségének nem csak a franczia korona elsősége, hanem a pisai egyesség értelménél fogva is, melynek végrehajtására, érvényben tartására a pápa is kötelezve van — nem is terjesztetvén ki felyebb — s igy egy értelmes ember sem képzelheti, hogy a kiátko- zást a nagy követre lehessen alkalmazni, tekintetbe véve az egész franczia egyháznak Tours-ban tartott gyűlését, mely a Bulla Coenae Domini, minden tételeinek ellene mondott, mivel az a franczia korona jogaival ellenkezett halálos ellenségnek nyilvánított pápától adatván ki, és mint ilyen soha nem fogadtatott el, az egész királyságban nem is hirdettetett ki.

Határozottan mondjuk ennélfogva, hogy Marquis de Lavardin, a legnagyobb keresztyén királynak nagy követe, mind addig, mig magas megbízatását viseli, és királyának parancsait teljesiti, mint ilyent kiközösíteni nem lehet; sőt megvagyunk győződve, miszerint, a kiátkozásra vonatkozólag, mit neki bizonyos békételen fők, a franczia koronának ellenségei javasolva sugalmaztak, kiábrándulván a pápa, a helyett, hogy szétsziiggatná a jó egyetértésnek fonalát maga és a király közt, szeretettel fogja útját egyengetni a rá nézve hasznos találkozásnak és tökéletesen bele egyezik az ügy érdemét illetőleg, hogy a roszul értesitelt pápától, a törvényesen össze hívandó conciliumra hivatkozunk.