Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1884 (6. évfolyam, 1-12. szám)

9-10. füzet

412

ten országáért és semmi másért nem küzdött! Más tökéletlenség az is, hogy a tendentiák felette nagyon előtérbe nyomulnak- Savonarolla nagy, bár hatalmas predikácziókat mond a Hégel féle baloldal, Strauss Dávid és a szent történet mythikus tárgyalása ellen. Ennek következése is volt, hogy Lenaunak ellensége lett a baloldal és a klerikális párt. Viszont a konzervatív politikusok azért támadtak fel ellene, mivelhogy a köztársaság iránt kifejezett rokonszenvét a monarchia lerántásának tekintették. Ezen támadások, a közönség által elkényeztetett Lenaut lehangolták. ,

E művet követték „Az Albigensiak“ a III. Incze alatti keresztes hadjárat leirása.

Ennek tartalma azonban visszatetszett Martensennek. Mert, daczára szép részleteinek, helytelenítenie kellett, hogy a körülmény hőse a kétely, melyet III. Incze akar billincsbe venni és azon tétele • „A szellem az Isten“ nem más, mint panthe- istikus dicsőítése az emberi szellemnek.

Az Albigensiak után még egy nagyobb művel próbálkozott hatni s ez volt „Don Juan,“ de ebből csak töredékek léteznek. Genialis poétikai vonásként tűnik fel e műben, hogy Don Juan klastrombán tesz látogatást, tizenkét apród kíséretében, kik álöltözetíi leányok.

Miután Martensen szemlét tartott volna Lenau művei fölött, áttér erkölcsi jellemzésére. Tudvalevőleg Lenau megőrült és őrülten halt meg. E betegség okainak kutatása közben előállt a költő jellemképe. Lenau atyja rendetlen életű ember volt és igy anyja befolyása alatt növekedtek gyermekeik. Miklóst kiválólag kedvelte, elkényeztette és Auersperg helyesen mondja, hogy az a szoktatása, hogy minden kivánatai teljesedjenek, volt forrása a későbbi éleiben feltűnt fogyatkozásnak, melylyel a külső élet viszonyaival szemben nem birt kellő önelhatározással, tetterővel, szóval — erős jellemmel. Továbbá, költői hivatásán kívül teljes életében nem volt oly foglalkozása, mely idejének határt szabott és akaratát prózai kötelességek alá hajtotta volna. Innen az az ingatagság, ama betöltetlen ür a sokszor felhasználatlan maradt idejében, innen az önmagával elégedetlenség és a kielégítetlenül maradt folytonos vágya és keresése. Egyedül azon idő mikor Faustját és Savonaroláját irta s a mikor önmaga a hit iránti engedelmességben lelkesedve állott, volt életének legjobb és legboldogabb időszaka.

Ama kielégítetlen vágyakozásának tulajdonítandó, hogy