Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1884 (6. évfolyam, 1-12. szám)
9-10. füzet
406 szóba az ifjúság ellenvetéseit, kételyeit, aggodalmait és megfelelt azokra. Előadásainak tartalmára nézve, első tekintetre rokonnak látszott Bőhme Jakabbal és Baader Ferenczczel. Közelebbről nézve azonban, figyelmesekké tehet minket az, hogy Schelling- nek a negativ, tisztán rationális bölcsészeinek ellentéteként úgynevezett „positiv philosophiája“ alatt annak akarja rajzát adni, mit bölcsészeti vallásnak nevezett. Itt nincsen szó rationalizmusról, hanem theogon és kosinogon processusról, a potentiák oly tanáról, melyek által Isten önmagát és a világegyetemet előhozza. Érdekes volt, miként fogta fel a mytho- logiát. A.zokkal szemben, kik a mythoszokat emberi találmányoknak tartják, a mythoszokban tárgyilagos, isteni hatalmakat lát, melyek az általok birtokba vett öntudatot uralják. A mythikus fejlődés azután magasabb természeti processussá válik, mely a keresztyénségben ér véget. Szerinte a keresztyén- ség nem mythosz, hanem történet, mit különös nyomatékkai emel ki azért, mivelhogy a kijelentés és a történelem elvá- laszthatatlanságát állítja, és állja. A Baader és Schelling közti külömbség rövideden ez: habár Baader formális tekintetben nagyon is elmarad Schelling mögött, mégis magasan áll Schelling felett, ha eszméiket, tanítási tartalmukat s ennek tisztaságát, összhangzását a keresz- tyénséggel és szentirással vesszük vizsgálat alá. Schelling mit- sem akar tudni Baader vallásos bölcsészetéről, semmit sem az egyház ama Credo ut intelligam-járól. O nem akar lemondani a feltevés nélküli, szabadon kutató bölcsészetről, nem akarja magát semmiféle tekintély által hagyni köttetni, mivelhogy ez egyértelmű volna a bölcsészeinek, mint bölcsészeinek feladásával. Neki a keresztyénség ép úgy, mint a természet, a mythologia, egyike a nagy világ-jelenségeknek, melyeket nem akar magyarázni, még pedig bölcsészetének saját eszközeivel. (Lásd: Schelling, Philosophie der Offenbarung I. 133—i4 s.) Azt tartja, hogy oly bölcsészettel bir, mely mérkőz- hetik a keresztyénséggel, nem Straussnak nyomorult értelme és nem azon negativ idézett szerint, mely azt feloszlatni akarja. Nem, bölcsészete mérkőzni akar a keresztyénséggel, mivelhogy szerinte a keresztyénséggel egy színvonalon áll. Szóval, azt tartja: a kijelentés ugyan isteni adomány kép van adva; de ezen jelenség értelmezése, ezen adomány megértése természeti gen.ialitáson alapszik. Ez azonban nem más, mint
