Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1884 (6. évfolyam, 1-12. szám)
9-10. füzet
401 ez irat nem volt épen valami különösen nyugtalanító hatással. Mert csakhamar feltűnt nekem, hogy ez a mű, mely praeten- dálta, hogy a szabad gondolkodás alapján állónak és Hegel előfeltétel nélküli gondolkodásából kiindultnak tekintsék, vol- taképen nagy hypothezisből és vastag dogmatizmusból indul ki. Strauss minden teketória nélkül feltételezi, hogy csodák nem lehetségesek és hogy a pantheizmus az egyedül igaz rendszer. Ha ezen hitczikk mellett vizsgáljuk az uj testámentomot, önként következik, hogy az abban foglalt közlemények azért nem hitelesek, mivelhogy az azokban foglalt dolgok meg nem történhettek. De hát ép ez a vitás kérdés: vájjon áll-e a pan- theistikus és naturalistikus gondolkodásmód vagy sem. A vita ugyanis két különböző világnézlet körül forog, melyek közül Strauss az egyiket egyszerűen megtámadhatlannak és igy megállapított igazság gyanánt állít fel. Csakhamar be kellett látnom, hogy ezen szerző, daczára nagy elmeélének és szokatlan világos, átlátszó előadásának, legtávolabbról sem tekinthető speculativ gondolkodónak, mi egész irodalmi pályájából bőségesen kitetszik. Ezért mondhattam Bornemannak, ki e jelenség iránt érdeklődött: „nem sokat jelent.“ Ez viszont megjegyezte, hogy bármilyen kételyek férjenek is a szentirás részleteihez, abból mégis oly összbenyomás származik, mely erőre felül múl minden részleteket. Ezeken felül pedig állíthatjuk, hogy Strauss akadékoskodásai legnagyobbrészt onnan erednek, mivelhogy a bibliai szerzőket rendőri kihallgatás elé állítja, ez pedig oly eljárás, mely vallásos szerzők és műveik ellen épen nem alkalmazható. Az ő „Jézus élete“ hijával van minden vallási psycho- logiának; nem is bírhatott ilyennel, ezen munka megírásakor maga is kívül állván a vallásosság területén. Ha Strauss kijelenti, hogy a bibliai tudósítások, a gyülekezet, körében, Krisztus dicsőítése végett támadt mythuszok; akkor a mythosz fogalma öntudatlan költészetet foglal magában. De hogy történelmi, itészetileg reflectáló korban rendszeres, gazdag mytho- logiát engedjenek lábrakapni, a psychologiai lehetetlenség, tisztán gondolhatlan dolog; miért is nemsokára kénytelen volt feladni a mythikus felfogást és azt öntudatos költészettel, olyan regényfélével felcserélnie, a mikor ismét megszorultak, mikor ezeket a költőket és regényírókat kelleit kikutatniok. Végre ha kérdezik Strausstól, hogy mi marad meg az uj testamentom velejének, akkor csak ennyit mond: lehet, hogy Jézus nevű ember élt vala, ki élete és tanítása által nagy hatást