Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1884 (6. évfolyam, 1-12. szám)
7-8. füzet
342 kenyerem volna, mint ennek az én szegény földi testvéremnek r1 Ha egy gyermek vagy asszony meghal, ezt kérdezem magamtól : „hátha a te gyermeked, a te feleséged halna meg ?“ Efféle gondolatok meglágyítják a szivet s oda segítenek, hogy embertársainkkal szebben beszélhessünk, buzgóbban imádkozhassunk. Bárcsak mindenki körömben volna s mindenkit úgy szerethetnék, mint édes anya gyermekét 1 Midőn az aranyláz kitört Kaliforniában, egy fiatal férj elhagyá nejét, gyermekét s az aranybányákhoz sietett. Azt mondá otthon, hogyha jól folyik dolga, pénzt küld majd családja számára s neje, gyermeke utána mehetnek. A nő várt, várt sokáig; végre megjött az óhajtott izenet. Az asszony jegyet váltott New-Yorkban egy gőzhajóra. Útközben hirtelen e kiáltás hangzott föl a hajón: „tűz, tűz !u A szivattyúkat teljes erővel kezdték használni, de minden erőlködés hiábavaló volt s a lángok mindig hatalmasabban kezdtek lobogni. A hajón lőporrakomány volt, melyet, ha elér a tűz, egyetlen ember sem maradhat a hajón életben. A csónakokat vizre bocsátók s csakhamar megteltek azok a.6 erősebb és ügyesebb inasokkal. Ezek egy része az égő hajón maradt, köztük a férje után utazó anya is gyermekével. Egyik csólnak a másik után hagyta el a veszedelem színhelyét s már az utolsó is távozni készült, midőn az anya szivet tépő hangon kiáltá : „van-e bennetek irgalom irántam és gyermekem iránt ?“ „Lehetetlen“ — hangzott föl a válasz. A nő tovább esengett s ekkor egy hang megszólalt: „talán mégis megkísérthetnék 1“ „Nem, nem, kiáltozák többen.“ „Egyet mindenesetre befogadhatunk még,“ — vitaták mások. „Jól van, egy tehát jöhet, de csak egy- — lön a megállapodás. Az anya szivéhez szoritá gyermekét, csókjaival árasztó el, aztán lenyujtotta a csólnakban levőknek e szavakkal: „fiam, ha atyádhoz juthatsz, mond meg neki, hogy érted haltam meg!" A csolnak gyorsan távozott, nemsokára fölrobbant a hajó s az édes anyai szív nem dobogott többé. Ez az, a mire a világnak ma legnagyobb szüksége van: a szívből származott önfeláldozó szeretetre. Mennél korosabb leszek, annál jobban tapasztalom, hogy az emberek igaz szeretet s részvét után vágynak. Nem elég nekik, hogy fejőkről gondoskodnak, azt kívánják, hogy szivükre is gondoljanak. Ne feledje ezt egyetlen keresztyén se! Nem sokra mégy velők minden bölcseségeddel sem ; de szeresd csak még a rósz' szakat, az ostobákat, a durvákat, a neveletleneket is s meglásd’ hogy hallgatnak rád. Igazi szerelet kell például ahhoz, hogy
