Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1884 (6. évfolyam, 1-12. szám)

7-8. füzet

341

Míg azelőtt a bevezetés elmondása után fölállitá a főtételt s kitűzve a részeket is beszédében, ma ez alaki szabályokat nem tartja meg. Megtörténik vele az is, hogy a tanuló szobában kidolgozott tervtől, a hallgató közönség előtt eltér, az az rögtönöz. Bámulatos erővel tudja fölkelteni a lelkiismeretet s megrázni a bűnöst, de legszivighatóbbak szavai akkor, midőn Istenünk és Megváltónk szeretetéről és irgalmáról beszél s azt dicsőíti.

Elbeszéléseiből álljanak itt a következők: „Chicagóban egyszer azt izente hozzám egy asszony, hogy kis leánya — ki a Vasárnapi iskola látogatója volt — vizbefuladt; kérve kért, hogy azonnal látogassam meg. Kézen fogtam leánykámat — akkor még egyetlen gyermekemet — s vele együtt oda siettem. A szegény asszony elbeszélte előttem az ő szomorú történetét. Férje mellett — ki iszákos volt — terhes és szomorú napokat kellett élnie s most kis Adélját is elvette tőle Isten. A gyermeket csak nehány órával előbb húzták ki a folyóvízből s a viz még mindig csepegett a hideg, merev hulláról. Ugyanazon szobában aludta a részegség mély álmát, az apa J nem tudva, hogy halottas szobában van s hogy gyermekét elvesztette. Megtudtam, hogy ez az ember rendesen elitta minden keresményét, s mig felesége mosással tartotta fönn magát, Adél úgy segített anyján, hogy összegyűjtő a folyó partján azokat a darabka fákat, a melyeket a hullámverés partra dobált. Egy fadarab után nyúlt akkor is, midőn a vizbe esett. Az asszony arra kért, segíteném meg, hogy kis leányának koporsót vehessen, mert neki nincs pénze. Hazamenet igy szólott hozzám kis leányom : „atyám, képzeld csak, ha mi is oly szegények volnánk, s ha nekem is fákat kellene szedegetni a vízből, ha beleesném s odavesznék: úgy szomorkodnál te is én utánam ?“ „Ne beszélj igy Emma“ — válaszolóm ; „azt hiszem, szivem hasadna meg!“ Emma tovább csevegett: „Atyám, te bizonyára nagyon sajnálod azt a szegény asszonyt?!“ Elfordultam s köny szőkéit szemembe; szégyeneken!, hogy annak a szegény asszonynak a nyomorúsága nem indított meg oly mélyen, mint illett volna. Emmát hazavittem s azonnal visszatértem a boldogtalan anyához; sokkal szívélyesebben beszéltem most vele, elolvastam előtte János evangyéliomának 14-dik részét s imádkoztunk. Azóta szánakozóbb vagyok s ha szegényt látok, e kérdést intézem magamhoz: mit éreznék én, ha oly szegény volnék, ha nem is olyan lakásom, olyan ruhám, olyan