Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1884 (6. évfolyam, 1-12. szám)

7-8. füzet

340

lyekben Bradlaugh tartá botorságig vakmerő beszédeit, az utolsó héten el nem maradt egyetlen estéről sem Moody terméből ; az evangyélistát theára hívta meg saját házában ; majd leányával együtt jelent meg a hallgatók között s a bámuló sokaság láttára Moody mellé ült az emelvényre. Egyik este egy Stone nevű gazdag gyáros jelent meg 700 munkása élén, kiket hozzátartozóik kisértek.

Mig 1875-ben arról panaszkodott Moody, hogy hallgatóinak nagy része egyházukat szerető vallásos emberekből áll, ez alkalommal már nem mondhatá azt, mert sikerült a vallástalan tömegig hatolnia. Egy este ama kérelmét terjeszté a jelenvoltak elé, hogy álljanak föl székeikről azok, kik hisznek a Jézus Krisztusban. Csaknem mindenki fölállott. Moody most nyájasan szólitá fel ezeket, hogy hagyják el a termet s adjanak helyet a kívül tolongó tömegnek. A távozók aztán imaórára gyűltek össze egy másik teremben, mig több százan — kik addig vallás nélkül éltek, helyeiket foglalták el.

Moody beszédei alig tartanak tovább harmincz percznél Mivel pedig sok az elbeszélői elem szónoklatában, hallgatói ki nem fáradnának, ha egész órahoszszáig beszélne is előttök. A praktikus amerikai azonban az elvet követi: inkább rövidebb mint hosszabb beszédet tartsunk a kellőnél. Egy félóra alatt is sokat elmondhat az ember, ha ima és kitartó munka által jól elkészült ahhoz. Moody különben is gyorsan és tűzzel beszél s harmincz perez alatt nem csak többet mond, hanem többet is beszél, mint egynémely barátja a vontatott előadásnak hatvan perez alatt. Csak a bibliai idézeteket mondja szives örömmel, halkan, mintegy vontatva. Nemrég azt beszélte el, hogy a háborús időkben miként látogatott meg a kórházban egy haldokló katonát. János evangyéliomának harmadik részéből olvasott föl előtte nehány verset, vigasztalólag fűzvén hozzá nehány szót az Idvezitő kegyelméről. Midőn a 16-ik vers következett, a haldokló bámulva kérdezé: „csakugyan úgy van-e ott megírva ? Olvassa el neki még egyszer!“ Moody ismét elolvasta. A katona arczán a béke ragyogó fénye sugárzott s boldog mosoly ült az addig nyugtalanul tétovázó szemekbe. „Jól van már, igy már jól van minden“ — rebegte ajka; ismétli a Megváltó szavait s mielőtt meghalt, utoljára is ezt susogta el kékülő ajka. Mély hatást keltő volt, midőn hozzátette Moody: „ez enyhítsen, téged is testvérem, életben és halálban“ s ekkor lassan ismétlő „mert úgy szerette Isten e világot . . .“ stb.