Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1884 (6. évfolyam, 1-12. szám)

7-8. füzet

m

és puszta látszat kergetésébe keveredünk, lia azt tartjuk, hogy ilyen fogalmi határozmányokban az absolutot gondoltuk. Az ö szemében Isten, a tiszta mysticus, önnön gazdagságában minden különbségek fölé emelkedett egység; Isten a mi gondolkodásunk számára egy örökös előfeltétel. Kényszerülünk öt előfeltételezni; de gondolkodásunknak és megértésünknek tárgyává nem válhatik. Ezek ellenében Martensen igy nyilatkozik : „A mi engem illett én átláttam, hogy öt e részben nem követhetem, hanem hogy e pontban Hegel és Böhme Jakab mellé állhatok, t. i. abban: hogy Istent ellentétekben gondolnunk kell. Belső különbségek és ellentétek nélkül, nem volna Isten az élő, a magát kijelentő lény és nem lehetne szentháromság egy Isten.

A szentháromságos Istenről nem voltain képes lemondani. Schl. egyoldalú unitárius (sabelliánus) volt.“

Egy Ízben, ebéd alkalmával együtt volt vele Martensen Chausen egyetemi tanárnál. Jelen voltak még Oehlen- sclilüger és Sibbera tanárok s a társalgás nagyon élénk volt. Ebéd fölött rövid vita támadt Schl. és Clausen közt a berlini cseh gyülekezet hivő és rendkívül buzgó lelkészéről, Goszner Jánosról, ki tudvalevőleg kath. papból lett evangélikussá. Clansen ezt ártalmas obscuránsnak tartotta, mit Schl. semmikép sem akart megengedni, inkább szelíden és határozottan kiemelve valódi evangyéliomi áldott működését. Goszner bizonyára nagyon elütött Sch.-tól; Goszner is aligha helyeselte Schl. tanát. De ezeknek daczára is kitűnt nála az, hogy Schl.-ben, a nationalizmus oly szellemmel találkozott, mely attól idegen volt és hogy Schl. tana az újhoz való átmenet jelentőségével birt.

Ebéd után búcsút vett a társaságtól és Martensen- nek nyújtva kezét, hívta öt, e szóval: „Jöjjön hozzánk.“ De másnap, vasárnap még alkalma nyílt prédikáczióját hallgathatni a német Péter-templomban.