Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1884 (6. évfolyam, 1-12. szám)

7-8. füzet

29Í

mégis vonzódott a már csak irataiból is érdekesnek tetsző személyiség iránt.

Óhaja teljesült is; mert Örsted és Sibbern tanárok lehetővé tették ezt. Schl a tengerparti Hotel royalban lakott, hol őt M. meglátogatta. Kis ember volt, kissé szőrös^ fehér hajjal, magas, szép homloka fölött (akkoriban 65 éves volt,) mély tüzű szemekkel, melyek mindenkor felfelé voltak fordítva, mivelhogy a vele beszélő nálánál magasabb volt. De minél huzamosabban beszélt, annál inkább meglátszott rajta, hogy nagy tünemény előtt állunk. Azon jó akaratot és elnézést, melyet nagy lelkek bizonyíthatnak kis csudálóik iránt, saját maga és pedig a legkedvesebb módon tapasztalhatta; őt magát, és gyakran éretlen és naiv észrevételeit nyájasan fogadta és a nagy különbség, mely köztük létezett, korántsem gyakorolt reá lesújtó hatást. Mikor hallotta, hogy M. az ö dogmatikáját tanulmányozza — mit már Sibberntől is hallott, igy szólt: „Az én dogmatikám nem könnyül de azért kész volt erről vele beszélgetni. M. kivált azt óhajtotta megtudni, hogy mily visszonyban áll Schl. a bölcsészeihez. Egy napon azt kérdé tőle, vájjon hiszi-e, hogy Isten lényének, Isten belső örök élet-procesz- szusának bölcsészeti megismerése lehetséges-e? magában Hegelre, Schellingre, Baaderre és Bulim Jakabra gondolt. An nélkül, hogy valakit megnevezzen, — Hegelt nem szívesen emlegette — nyugodtan igy felelt: „Azt én csalódásnak tartom“ és körülbelül ezt jegyzi meg: Mi nem vagyunk képesek máskép gondolkodni mint ellentétekben. Schl szerint azonban Isten, mint absolut, vagyis lényeknek lénye minden ellentéten felül áll; ha öt ellentétekben képzeljük, úgy vélekedék, akkor öt végesen antropomorphistice vagy teremtményileg gondoljuk. Ha tehát Istent, mint személyiséget, vagy Spinozával, mint natura naturanst gondoljuk, akkor öt ellentétekben gondolva, Schl. szerint „csalódásba,“ illusióba, önátnitásba