Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1884 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1-2. füzet
elég szerény évi fizetéssel. Nem mondjuk, hogy minden vidéki gimnáziumok kezdetleges alapja ekként vettetett meg legnagyobb részben. Nem volt a nagyobb egyházaknak módj* abban, hogy pénz; lapot alkossanak tanáraik fizetésére, az ezreket, és több ezreket behordták különösen a tiszántúli ref. egyh. kerületben levő egyházak Debreczenbe, mert az itteni főiskola nyilvánosságát féltették, s őrizték. Némely egyházakban, a gimnáziumok alapjául, földet adományoztak a községek, másutt a város vállalta magára egy két tanár évi fizetését. És úgy látszik ma, hogy a mely alap régebben legbiztosabbnak mutatkozott : a folyó vizek szabály ellenes szabályozása által, a sok vizáradások miatt, most a legbizonytalanabb, mert maholnap elértéktelenedik az s el jő az idő, mikor nem lesz honnan fedezhetni a tanárok avvagy csak eddigi fizetéseiket is. A Convent másik bizottsága az iskolák, — kellett vala mondanunk a gimnáziumok szervezése körül működött. És némely főiskolai gimnáziumi tanárok, hivatkozással az államgimnáziumi tanárok, de részben saját magok évi fizetésére is ; mert mióta a kollégium alapítványai, melyeket legnagyobb részben az egyházak raktak össze, hatos kamatból, nyolczas kamatra emeltettek, az ő évi fizetéseik is 1600 frira emeltettek, — nem gondolva meg, hogy Pesten, Debreczenben mégis sokkal több kívántatik a tiszteséges megélhetésre, mint akár- mely vidéki kisebb városban ; hangosan követelik, hogy azon vidéki gimnáziumok, melyekben a tanároknak 1600 frt nem fizettetik évente: azokat a gimnáziumokat mind be kell zárni azonnal. Ez meggondolatlan indítvány; ugyanazonos azzal, hogy minden vidéki gimnáziumok azonnal bezárandók, mert a nem rég múltban alapított, vagy alakult vidéki gimnáziumok közt, biztos tudomásunk szerint nincsen csak egy is, mely tanárainak képes volna évenként 1600 frtot fizetni, s e mellett saját egyházuk, iskoláik minden terheit fedezni, illetőleg viselni. Kár, valóban nagy kár volt ama bölcs férfiaknak nagyobb őszinteséggel nem nyilatkozni, s kár volt határozottan nem proklamálni, hogy minden vidéki gimnáziumok azonnal bezárandók, mert biztosan tudták már ők akkor, hogy a követelt feltételt: egyetlen egy vidéki gimnázium sem teljesítheti; de az egyenes útnál jobban tetszett a kerülő, az indirect ut, mert azzal áltatták magukat, hogy igy talán nem tekintik őket úgy, mint a vidéki gimnáziumok nyílt ellenségeit. Igen! nem tekintették volna őket a vidéki gimnáziumok nyílt ellenségeiül, ha