Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1883 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1. füzet
28 bet keresni, minden erőfeszítés mellett is 200—300 márkánál évenként, holott még Vasárnap és ünnepnapon is kénytelenek dolgozni; ott a szegénység, ez a szükség. A vagyon a birtok ellen, szocziáldemokrata részről, valóságos ostromot intéznek. A birtok fogalma ősidők ólta szent volt, azonban nem mindig ugyanaz volt a jelentősége a birtoknak a gazdagságnak. Korunk főiránya a magánbirtok a magánvagyon; régebben többszó volt a városok, falvak, czéhek, és társulatok közvagyonáról. Egyesek nem játszhattak úgy az ő mammonjukkal, s ennek üdvtelen hatalmával mint manapság. E pont az, mely kaput nyit a szocziálizmus előtt. A szoqziáldomokraták, a munkásoknak kinos verejtékét, szeretik úgy tüntetni föl, hogy az a gyárosokért s földbirtokosokért folyik, s egyedüli forrása a gazdagságnak. Ez nincs helyén. A munkás verejtéke kétségen kívül egyik tényezője a jóllét a gazdagság születésének ; de vaknak kellene lennünk, hogy a többi más tényezőket na lássuk. A talaj kincsei, az örökölt birtok, az értelein, a vállalkozási szellem stb. ép oly tényezőkként munkálnak közre, hogy jóllét álljon elő. Hálásak lehetünk a szocziálizmus iránt, a miért figyelmesekké tett a Mammon veszélyeire, s mintegy fölhívta társadalmunkat, komolyan gondolkozni a jóllét talánya fölött. Öt éve, hogy e kérdés nyilvánosan szellőztetik. Ali is megkisértök a gazdagság nemeit, eredetét korunkban vizsgálni, s kevesen lehetnek, kik velünk szemlélve és tapasztalva ne tudnák, hogy egész tömegei vannak a vagyonnak, melyek sem a birtokodnak, sem a népnek nem használnak. Ha egy börzefejedelem, egy vagy több milliót tart tüzmentes szekrényében, ez sem reá, sem az országra nézve nem üdvös, sőt épen v eszedelmes az, hogy egyetlen ember ily hatalmat összpontosíthat kezei között; annál veszélyesebb pedig, ha efféle emberek, más néptörzshöz tartoznak, más nézeteknek hódolnak, más érdekekkel birnak, mint a nép, a mely között laknak. Ha előttünk volna a kimutatás és összehasonlító táblázat arról, hogy 1871 ólta mint változtak meg birtok állapotaink: látnánk, hogy egész tömege az embereknek Ion szegényebb mint addig vala, mig nehány száz kétes existentriával biró egyén, gazdag lett a nemzet rovására. A liberális világ nagy részében, ama nézet uralkodik, hogy semmi sem szentebb a pénzes zacskónál. Istent, vallást, bibliát, királyságot, egyesek jellemét, lehet bírálni, de a mammon királyt mint egykor Geszler kalapját, tisztelni kell egész