Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1882 (4. évfolyam, 1-12. szám)

12. füzet

517

ültettetek, mi öntöztünk — és Isten adta reá áldását úgy, hogy magasztaló hangon mondhatjuk: ..Mindeddig se- gitségiil volt nekünk az Cr!“ — Es igy lesz számunkra ezen svéd kő.

III.

Becses emlékköve az Isteni k e g y e1e m s i t s é g é n e k.

Gondoljatok most vissza a svéd kőnél történt első gyűlés óta elmúlt ötven évre.

Hegyek megindultak és halmok rogytak össze. Sok mindenféle változott meg a világon és német hazánkban egy félszázad óta. A forradalom viharzott végig a népeken, háború és harczi zaj renditette meg az országokat, szellemi lnirczok tették fyrrongóvá a keresztyén egyházakat; egyházak harczai az állam ellen, egyházak harezai egymás ellen, egyházak saját belharczai, harczai az egyháznak jelenkorunk antikrisztusi iránya ellen. A német birodalom, századokon keresztül meghasonlva és darabokra szaggatva azon harmincz éves háború óta, mikor e földön német német ellen küzdött volt, — rég óhajtott egyetértésben és hatalomban, dicsteljesen támadt fel újra

Ezek közben, a Gusztáv Adolf-egylet nyugton fenállt folyvást gyarapodott. Az idő pusztitó viharai nem ingathattak meg alapját, az idő erőszakos alkotásai nem fosztották meg levegőjétől és világosságától. Ha van egyházi egylet napjainkban, melyről mondhatjuk, hogy láthatólag és tagadhatlanul kegyelmet talált Isten és ember előtt, akkor olyannak mondható a Gusztáv Adolf-egylet.

Azonban, a jó nem marad bántatlan. Ez a svéd kő és az ennek folytán felál ütött Gusztáv Adolf-egylet is kezdettől fogva botránkozás köve volt.

Gyanakodó ellenségek ott túl a másik egyházban úgy tárták, hogy mi harczlobogót bontunk ki, hogy foglalni megyünk. De e felett nyugodt a mi lelkiismeretünk Isten es ember előtt. Mi soha és sehol nem vetettük el az egye-