Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1882 (4. évfolyam, 1-12. szám)
10-11. füzet
438 nagyon, még pedig nem csak világi tagjainál a ref. egyháznak, kik az ő munkálkodásaiknál fogva a társadalom hullámaiban merültek el, s talán a társadalom tömkelegében könnyen elveszthették szem elöl a felekezeti vezér fényt, hanem azon tagjainál is, kik a felekezeti czélnak legközvetlenebb munkásai: a papok, tankok és tanárok, hogy e kifejezéssel róvják meg a híveket, a lelkiismeretes munkásokat. Nem elégiát akarok irni, hogy szónoklási érvekkel vegyem reá az illetőket a felekezeti hűségre, vagy keservemet zenge dezzem el a mai vallástalanság, közönyösség, az érzéki világba való túlságos elmerülés felett. Ezt már tették sokan. Én bölcseleti, lélektani magyarázatot akarok adni, bölcseletileg, lélektanilag akarom e szemrehányást fejtegetni. Lélektanilag lehet helyesen megfejteni azt, hogy miért nevezik elmaradottságnak a felekezetiséghez való ragaszkodást? miért szeretnek szánakozó mosolylyal napi rendre térni a felekezeti dolgok felett? és mi az okszerű alapja a felekezeti hűségnek ? I. Azt állítják nevezetesen, hogy a felekezetek rendeltetése és hivatása az volt, hogy helyes meggyőződést állapítsanak ineg és ugyanazon helyes meggyőződést erősítsék meg a hivek lelkében, a mely meggyőződés aztán képessé tegye az embereket, hogy jó polgárokká legyenek. Azt az időt pedig már ;— hála Istennek! — megértük, hogy a lelkiismeret szabadsága a népek és nemzetekben megerősödött, a jog és igazság érzéke kifejlett, s minden felekezeti gyámolitás nélkül, mint józan és becsületes, jó akaratú polgárok eleget fognak tenni egymás iránt való kötelességeinknek, s teljes jósággal bölcseséggel rendezik és vezetik életük folyását. Elkövetkezett az -egy akol és egy pásztor“ dicső korszaka, melyben a fi lekezeti válaszfalakat le kell rombolni, és a „felebaráli szeretet“ elvében kell az egyetemes vallást megállapítani; minden egyébb czafrangot pedig el kell tenni az ócskaságok s régiségek lomtárába. Nem lesz többé ember, a ki visszetérne a felekezeti szükkeblüséghez, a ki felforgatná azt a rendet, a melyet annyi ezred évi küzdelem után végre kivívott, megalkotott a józan ész. II. Mind ez szép és gyönyörűséges dolog lenne, ha az „egy akol és egy pásztor“ elv meg volna testesíthető. De az lehe-
