Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő, 1882 (4. évfolyam, 1-12. szám)
10-11. füzet
437 sokszor fűzi, szenteli meg lelkipásztorilag a házassági szövetségnek koszorúját, és viszont sokszor áll lelkipásztori vigasztalásaival, a halál széttépte házassági koszorúk elhervadt, sírba hullott virágai felett.“ Értekezésem végén, nem tartom feleslegesnek megjegyezni, miszerint épen nem vagyok abban a véleményben, hogy ezekből és effélékből álljon az esketési beszéd. Ellenkezőleg. Itt a központnak mindig a házasság tényének kell lenni. Ezek csak a rámát alkossák a képhez, a ruhát a testhez, a díszítést a ruhához. íme, ezekben óhajtottam az esketési beszédek változatossá és érdekessé tételére vonatkozó nézeteimet előadni, melyekből ha a gyakorlott hitszónokok nem tanulnak is, a pálya kezdetén lévők kétségkívül okulhatnak. Én az esketési beszédek alkotásának titkát, az általam ismert nagy mesterektől illetőleg szónokoktól kisértettem meg ellesni. Bátorkodom ezen eljárást ajánlani különösen ifjú lelkésztársaimnak, merem állítani, hogy a mesterművek alkotási titkának ellesése, teszi öntudatossá és tökéletessé, az iskolából kihozott homiletikai isme- reteket. Itt is áll a szellemdus Lang Hernik megjegyzése: Der Gelehrte, welcher unübersehbare Schätze des Wissens in seiner Studirtstube aüfgehäuft hat, kann sehr ferne von der Warheit sein; er kann „zu jener dritten Klasse von Menschen gehören, die dumm bleiben, und Worte lernen.“ Ha az itt elsorolt elveket figyelembe vesszük, akkor bizonyosan nem kell sokszor napokig sikertelenül törni fejünket a felett, mit mondjunk már valami újabbat a házas feleknek? Kérdezzük meg csak magunktól: vájjon melyik szentirási hely lesz a jelen esetben alkalmas? Micsoda viszonyban állunk az esketendő párhoz ? Micsoda viszonyban állanak azok eg}'máshoz ? Micsoda időben és mely helyen történik a házasságkötés ? És milyen környezetben ? — Ha ezekre megfelelünk, már a beszédet nagy részben megalkottuk. GULYÁS LAJOS. A felekezeti hűség. Nagyon szokásossá lett a „felekezeti szükkeblüség“, megrovó kifejezéssel illetni azon munkásokat, kik felekezeti érdekek, czélok munkálására, hűséggel szentelik minden erejüket. Különösen nálunk reformátusoknál harapózott el az felette
